Társoldalunk:

1974 után először nem a címvédő nyitja a focivébét

2006.06.09. 7:27

A FIFA egy több mint 30 éves tradíciót szakított meg azzal, hogy a 2006-os világbajnokság nyitómérkőzését nem a címvédő, hanem a házigazda vívja, és ennek most a németek aligha örülnek. A tornát a Costa Rica elleni találkozóval nyitó germánok így ugyanis nem számíthatnak legjobbjukra, a sérült Michael Ballackra, aki fájós vádlija ellenére játékra jelentkezett a Bild című lapon keresztül. A vébé első napjának másik mérkőzésén Lengyelország és Ecuador találkozik, az összecsapás tétje sokak szerint a csoport második helye.

Éppen Németországban (jobban mondva az NSZK-ban), 1974-ben fordult elő első ízben, hogy a világbajnoki címvédő játszotta a torna nyitómérkőzését, és a FIFA egészen a mostani viadalig tartotta magát ehhez a tradícióhoz, most viszont a legutóbbi aranyérmesnek is selejtezőt kellett játszania, vagyis papíron nem volt biztos, hogy kijut a tornára - némiképp logikus tehát, hogy úgy tervezték: a házigazda válogatottja nyissa a küzdelemsorozatot.

A németek szövetségi kapitányának, Jürgen Klinsmannak ez már korábban sem tetszett, hiszen így kevesebb ideje maradt a felkészülésre, de az elmúlt napok eseményeinek tudatában valószínűleg még kevésbé örül a dolognak.

A Nationalelf kulcsembere, a gárda egyetlen világklasszisának tartott Michael Ballack (aki egyben a nemzeti együttes csapatkapitánya is) ugyanis a Kolumbia elleni felkészülési találkozón megsérült, és úgy tűnt nem tudja vállalni a játékot a közép-amerikaiak ellen.

Ennek ellenére a középpályás játékra jelentkezett. "Intenzíven kezeltettem magamat. Egészségesnek érzem magam, nem érzek fájdalmat. Játszani akarok" - közölte a Bild pénteki számában a 29 éves játékos.

Ha a karmester végül mégsem lép pályára, akkor Klinsmannak módosítania kell a tervezett kezdőtizenegyén, és részben a taktikán is: Ballack helyére a Werder Bremen játékosa, Tim Borowski került be, aki azonban várhatóan kissé védekezőbb szerepkört kap, mint amilyen Ballacké lett volna.

A 4-4-2-es felállás tehát marad, de középen nem az AC Milantól megszokott rombusz alakzatra lehet számítani, hanem arra, hogy a német támadások elsősorban a pálya két szélén indulnak majd Bernd Schneider és Bastian Schweinsteiger révén. Utóbbi egyébként remek formában van, és Ballack hiányában valószínűleg a pontrúgások elvégzése is rá vár - márpedig a germánok a legutóbbi öt góljukból négyet rögzített szituációból értek el.

A németek körüli nagy felhajtásban szinte elsikkadt, hogy azért egy másik csapat is lesz a pályán. A Costa Rica-iak ezt persze nem bánják, lényeg, hogy a mérkőzés után róluk beszéljenek, hiszen ez minden bizonnyal azt jelentené, hogy meglepetést okoztak.

Erre azért kicsi az esély, hiszen a világbajnokság rendezője korábban sohasem veszítette el első mérkőzését, sőt, 17 alkalomból 13-szor nyerni tudott. Ugyanakkor a legutóbbi vébéken többször is megesett, hogy a torna nyitómérkőzésén váratlan eredmény született, elég, ha csak a franciák 2002-es, Szenegál elleni vereségére, vagy az argentinok 1990-es, Kamerun elleni kudarcára gondolunk.

A közép-amerikaiak brazil mestere, Alexandre Guimaraes mindenesetre a jelek szerint semmit sem bíz a véletlenre, csapatát egy rendkívül defenzív, 3-6-1-es felállásban küldi pályára.

A várható kezdőcsapatok:
Németország: Lehmann - A. Friedrich, Mertesacker, C. Metzelder, Lahm - B. Schneider, Frings, Borowski, Schweinsteiger - Klose, Podolski.
Costa Rica: Porras - Umana, Sequeira, Marín - Martínez, Fonseca, Solís, L. González, Centeno, Gómez - Wanchope.

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK