Vágólapra másolva!
A világbajnokság ötödik napján végre a címvédő, és egyben a legnagyobb favoritnak tartott brazilok is bemutatkoznak, a selecaónak azonban várhatóan nem lesz könnyű dolga a meglepetésre készülő horvátok ellen. Egy másik nagy esélyes, Franciaország is pályára lép, a gallok a régi ismerős Svájc ellen kezdik szereplésüket, az előző vébé negyedikje, a Koreai Köztársaság pedig Togóval játszik.
Vágólapra másolva!

Hétfőn még azt sem lehetett tudni, ki ül az első meccsen a togóiak kispadjára, hiszen Winnie Schäferrel megkezdték a tárgyalásokat, de nem jutottak megállapodásra, így az edzéseket Pfister asszisztense, Kodjovi Mawuena vezette, aki korábban már többször is volt szövetségi kapitány - mindig akkor, amikor a soros európai szakvezető lemondott. Délután aztán Pfister bejelentette, enged a szövetség unszolásának, és mégis dirigálja a csapatot a Koreai Köztársaság ellen.

Ilyen előzmények alapján meglepetés lenne, ha Togo pontot szerezne Korea ellen, amely viszont a vébé egyik legszervezettebb együttesének számít. Az ázsiai együttes magját a 2002-es vébén negyedik helyet szerzett gárda alkotja, és a kispadon megint holland edző ül Dick Advocaat személyében, aki azonban Guus Hiddinkkel ellentétben nem a 3-4-3-as, hanem a 4-3-3-as szisztéma híve.

A mester eltiltás miatt nem számíthat a bal oldali középpályása, Kim Dong Jinre, aki azonban valószínűleg amúgy is csak kispados lett volna. A koreaiaknál a középcsatár pozíciója számít a legkérdésesebbnek, itt valószínűleg az előző vébé hőse, az olaszok ellen győztes találatot szerzett Ahn Jung Hwan kezd majd, de csereként szerepet kaphat a fiatal Park Chu Young is, aki Koreában generációs bálványnak számít a tizenévesek körében.

A várható kezdő csapatok
Koreai Köztársaság: Lee Woon Jae - Song Chong Gug, Choi Jin Cheul, Kim Jin Kyu, Lee Young Pyo - Park Ji Sung, Kim Nam Il, Lee Eul Yong - Lee Chun Soo, Ahn Jung Hwan, Seol Ki Hyeon.
Togo: Agassa - Nibombe, Abalo, Tchangai, Assemoassa - Agboh, Dossevi, Maman, Romao - Adebayor, Coubadja.