Anglia már a továbbjutásra készül

Vágólapra másolva!
Az angol válogatott első mérkőzésén sovány győzelmet aratott Paraguay ellen, Trinidad és Tobago ellen pedig akár be is biztosíthatja helyét a legjobb 16 között, de a karibiak a svédek ellen már megmutatták, hogy nem szabad őket leírni. A háromkoronásoknak a kemény diónak ígérkező Paraguay ellen kellene javítaniuk, míg egy másik dél-amerikai együttes, Ecuador akár a továbbjutást is kiharcolhatja Costa Rica ellen.
Vágólapra másolva!

Az ecuadoriak némileg meglepőnek számító győzelmet arattak a torna első napján Lengyelország ellen, és azon a találkozón a gárda kiváló teljesítményt nyújtott. Nem csoda, hogy Luis Suárez mester nem változtat a kezdő tizenegyen, és ezt meg is teheti, mivel az első összecsapás után kisebb sérüléssel bajlódó játékosai egyaránt felépültek.

A középhátvéd Iván Hurtado (akit a lengyelek ellen le is kellett cserélni), valamint a két gólszerző csatár, Carlos Tenorio és Agustín Delgado is a rendelkezésére áll majd, és az ecuadoriaktól megint ugyanarra lehet számítani, mint múlt pénteken: a két szélsőhátvéd rengeteget fut előre, a csatárok rendkívül erőszakosak, a középpályások pedig ha csak tehetik, akkor gondolkozás nélkül tüzelnek.

A nyitómérkőzésen Németország ellen jó benyomást keltett, de 4-2-es vereséget szenvedett Costa Rica mindenképpen változtatni lesz kénytelen csapatán, mivel a jobb oldali középpályás, Gilberto Martínez megsérült, és a vébén már nem léphet pályára.

Helyére valószínűleg Jervis Drummond kerül be a kezdők közé, és Alexander Guimaraes szövetségi kapitány szerint csapata sokkal támadóbb szellemben futballozik majd - erre utal, hogy a középpályán várhatóan Danny Fonseca helyett Cristián Bolanos szerepel majd, és a csatársorban a németek ellen két gólt szerzett Paulo Wanchope mellett Ronald Gómez is ott lesz.

A várható kezdőcsapatok:
Ecuador: Mora - De la Cruz, I. Hurtado, Espinoza, Reasco - Méndez, E. Tenorio, Castillo, Valencia - Delgado, C. Tenorio.
Costa Rica: Porras - Marín, Umana, Sequeira - Drummond, Solís, Bolanos, González, Centeno - Gómez, Wanchope.