Kivizsgálják a német-argentin meccs utáni botrányt

Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) kivizsgálja a Németország-Argentína világbajnoki negyeddöntő után a játékosok között kirobbant verekedést.
Vágólapra másolva!

A botrány közvetlen azután tört ki, hogy a németek büntetőpárbajban biztosították helyüket a négy között. Az eset kapcsán a szlovák Lubos Michel játékvezető kiállította az amúgy pályára sem lépő argentin Leandro Cufrét.

"Cufré piros lapot kapott, ez azt jelenti, hogy vizsgálatot kell indítanunk, mint minden más azonnali kiállítás esetében" - mondta Markus Siegler, a FIFA szóvivője, aki hozzátette, az illetékes testület megnézi a videofelvételeket, így akár más játékosok is számíthatnak eltiltásra.

Siegler azt is megjegyezte, az eljárást sürgősen le kell folytatni, mivel a németek kedden már az elődöntőben lépnek pályára, addigra pedig ki kell derülnie, hogy van-e bűnös soraikban a sportszerűtlen cselekedetekkel kapcsolatban.

Úgy tűnt, a balhé középpontjában Oliver Bierhoff, a hazaiak menedzsere állt. Az 1996-os Európa-bajnok válogatott tagja azt mondta, csak azután keveredett bele az összetűzésbe, hogy Cufré megtaposta Per Mertesackert.