Frings nem játszhat a vb-elődöntőn

Vágólapra másolva!
Verekedés miatt nem játszhat a világbajnokság elődöntőjében Torsten Frings, a házigazda német válogatott labdarúgója.
Vágólapra másolva!

A nemzetközi szövetség (FIFA) fegyelmi bizottsága azért tiltotta el a brémai középpályást, mert részt vett az Argentína elleni - büntetőpárbajban megnyert - negyeddöntőt követő dulakodásban. A grémium a televíziós felvételek alapján bizonyítottnak látta, hogy Frings arcon csapta a dél-amerikaiakat erősítő Julio Cruzt.

A 29 éves játékos ugyancsak hiányozni fog Jürgen Klinsmann szövetségi kapitánynak az olaszok elleni elődöntőn, hiszen eddig kitűnő teljesítményt nyújtott a vb-n, ráadásul rendkívül fontos feladat várt volna rá.

"Torsten leszedte a pályáról Riquelmét az argentinok elleni mérkőzésen, s azt terveztem, hogy ezúttal Totti őrzését bízom rá" - mondta Klinsmann az eltiltást követően. Szakértők szerint Frings helyére Tim Borowski vagy a nála védekezőbb felfogású Sebastian Kehl kerülhet a kezdőcsapatba.

Fringst további egy mérkőzésre eltiltották, ezt azonban felfüggesztve kapta. A németek kedden 21 órakor Dortmundban találkoznak Olaszországgal.