Szakállban mi vagyunk a világbajnokok

Vágólapra másolva!
A Goal.com összeállította minden idők tíz legemlékezetesebb vb-szakállának a listáját. Az első helyen a 86-os magyar vb-csapat kapusa, Disztl Péter áll, pedig nem gyenge a vert mezőny.
Vágólapra másolva!

A Goal.com szakállszakértője szerint Disztl pár évvel korábban még Chewbaccaként volt látható a mozikban a Csillagok háborúja című filmben. Zilált frizurájához félig fekete, félig már ősz, egész arcát befedő szakáll társult, amivel világszerte a frászt hozta a gyerekekre, sőt, a felnőtt férfiakra is. Ezek után a szerző elcsodálkozik, honnan vették a bátorságot szovjet játékosok, hogy fél tucat gólt rámoljanak be a félelmetes külsejű kapusnak? Az pedig, hogy mindezt élve megúszták "a vébék történetének egyik legnagyobb rejtélye" - írja Carlo Garganese.

A cikk végül levonja a következtetést: Disztl minden idők legijesztőbb futballistája, akivel bátran lehet fenyegetni a rosszalkodó gyerekeket.

Kapusunk mögött a listán Alexi Lalas következik. Az egykori amerikai védő és amatőr rocksztár dús, vörös kecskeszakállal keltett feltűnést. Harmadik helyen a 78-as mexikói vb-n a hazai csapat középpályáját erősítő Leonardo Cuellar tanyázik, aki a szerző szerint úgy néz ki terebélyes afrofrizurájával és professzoros szakállával, mint egy boldog hippi, aki esténként a naplementét bámulja a tengerparti háza teraszáról, miközben füves cigit szív.

A további helyeken olyanok osztoznak, mint Jézusra hasonlító, láncdohányos brazil zseni, Socrates, a harcos bal oldali nézeteiről ismert középpályás, a német Paul Breitner, aki 1974-ben világbajnokságot nyert, majd mindenkivel összeveszett, hogy hét évvel később visszatérjen, majd 1982-ben haza vigyen egy ezüstöt a spanyolországi vébéről.

A 86-ban világbajnok, 90-ben ezüstérmes argentin Sergio Batista a Che Guevara hasonmásverseny győzteseként került a csapatba. Benjamin Buttonhoz hasonlóan az idő haladtával ő is egyre fiatalabbnak néz ki, mióta megszabadult arcszőrzetétől. Napjainkból csak az olasz Gennaro Gattuso fért be a csapatba, aki a kamionsofőrre hasonlító paraguay védőt, Rogelio Delgadót előzi meg.

Az 1994-es vébén minden idők legjobb bolgár csapata számos rajongót szerzett, Trifon Ivanov pedig még annál is többet. A "bolgár farkas" szakállával és szürke "hal szemeivel" minden ellenfelére a frászt hozta. A listát egy afrikai sztár zárja: Roger Millát nem csak góljai és legendás gólöröméért szerették sokan, hanem szépen karban tartott szakálla miatt is.