Kaká megsértődött, és kihagy két meccset

Vágólapra másolva!
Kaká a brazil válogatott johannesburgi, focivébét megelőző edzőtáborában megsértődött Felipe Melóra, miután a Juventus középpályása durván szerelte őt a csapat egyik edzésén.
Vágólapra másolva!

Bár Melo többször is elnézést kért az eset után, Kakát ez hidegen hagyta, és az öltözőbe viharzott. A Real Madrid támadójának leginkább azért fájt az olaszországi légiós kemény belépője, mert nemrég épült fel sérüléséből, így a vb-je is könnyen veszélybe kerülhetett volna.

Kaká a Zimbabwe és a Tanzánia elleni - június 2-án és 7-én rendezendő - felkészülési meccseket ki is hagyja, ám hogy ő döntött-e így, vagy a szövetségi kapitány Dunga, arról nem ír a brazil sajtó.