Sok nő csak a meccsek végeredményére kíváncsi

Vágólapra másolva!
Nagy mértékben befolyásolja a magyarok életvitelét a pénteken kezdődő dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság, s a férfiak mellett a nők többsége is úgy tervezi, hogy nyomon követi az eseményeket.
Vágólapra másolva!

A KutatóCentrum és a Marketing&Média cégek által május 14. és 19. között elvégzett kutatás eredményei szerint a 18-64 éves korosztály 60 százaléka - a férfiak kétharmada és a nők több mint fele - figyelemmel kíséri majd a vb történéseit. Az 1077 fő megkérdezésével végzett felmérés alapján a legtöbben otthon, ugyanakkor a megkérdezettek 13-13 százaléka valamelyik ismerősénél vagy szórakozóhelyen tekinti majd meg a mérkőzéseket. A szabadtéri kivetítők előtti drukkolást a válaszadók 12 százaléka választotta.

A nők közül jóval többen vannak azok, akik csak a végeredményekre kíváncsiak, az erre a kérdésre igennel válaszoló 21 százalék között háromszor akkora a nők aránya, mint a férfiaké. A 18-24 éves korosztály több mint egyharmada úgy tervezi, hogy szórakozóhelyen, vagy kivetítő előtt szurkol majd, a 25-34 éveseknek viszont már csak 18 százaléka, a 35 év felettieknek pedig csak 10 százaléka készül erre.

A felmérésből az is kiderült, hogy a legtöbben a világbajnokság programjának függvényében alakítják majd elfoglaltságaikat. A válaszadók közel egyharmada például biztos benne, hogy a torna hatással lesz az életvitelére. Közülük minden második megkérdezett úgy érzi, kevesebbet fog aludni, míg egyharmaduk több időt tölt majd otthon, s néhányan még a szabadságukat is a vb-hez igazítják.

A vásárlási szokásokat szintén befolyásolja majd az esemény: a válaszadók 13 százaléka gondolja úgy, hogy több alkoholt fogyaszt majd, öt százalékuk pedig biztosan új televíziót vásárol.