Tíz argentin huligánt feltartóztattak, hatvan felfedte magát

Vágólapra másolva!
Feltartóztattak tíz argentin futballhuligánt a Dél-afrikai Köztársaságba beutazáskor; a gyanú szerint erőszakos cselekményeket szerveztek volna a pénteken kezdődő világbajnokságon.
Vágólapra másolva!

A helyi rendőrség hétfői tájékoztatása szerint a tíz férfi vasárnap érkezett meg Angolából a johannesburgi O. R. Tambo repülőtérre. Őrizetbe vették őket, és a vizsgálat lefolytatása után a kitoloncolás sorsára jutnak. Egyiküket hazájában gyilkossággal gyanúsítják, és óvadék ellenében van szabadlábon.

Egy másik argentin, szintén huligáncsoportként számon tartott közösség közel hatvan tagja eközben önként felfedte, hogy már a Dél-afrikai Köztársaságban van. Ők azt mondják, hogy egyszerűen csak szurkolni szeretnének a világbajnokságon szereplő válogatottnak, szó sincs arról, hogy erőszakos cselekményeket terveznek.

A csoportosulás az AP amerikai hírügynökségnek elárulta, hogy tagjai egy pretoriai iskolában, diákszálláson laknak.

Azt írták, hogy enni, televíziót nézni, táncolni érkeztek a pénteken rajtoló vb országába, szeretnék jól érezni magukat, és ígéretük szerint normálisan fognak viselkedni.

Az argentin hatóságok közel nyolcszáz ismert huligán adatait juttatták el a vb-rendezőnek, akik korábban azzal vádolták a dél-amerikai ország szövetségét, hogy nem csak engedélyezte nyilvántartott rendbontók kiutazását az országból, de többen közülük együtt utaztak a válogatott tagjaival, annak különgépén.