Társoldalunk:

Hátvédgól kellett a sikeres argentin bemutatkozáshoz

2010.06.12. 19:44

Messi fáradhatatlanul cirkált a nigériai hónaljak között, de mindent kihagyott, a vb legjobb csatáraival rendelkező Argentínának a balhátvéd Heinze fejesére volt szüksége Nigéria legyőzéséhez.

B csoport, 1. forduló 
Argentína - Nigéria 1-0 (1-0)
Johannesburg, Ellis Park
v.: Stark (német). 
Argentína: Romero - J. Gutiérrez, Demichelis, Samuel, Heinze - Verón (Maxi Rodríguez, 76.), Mascherano, Di María (Burdisso, 85.) - Messi - Tévez, Higuaín (D. Milito, 79.)
Nigéria: Enyeama - Odiah, Yobo, Shittu, Taiwo (Uche, 75.) - Kaita, Etuhu, Haruna - Obasi (Odemwingie, 60.), Yakubu, Obinna (Martins, 53.)
gól: Heinze (7.)
sárga lap: Gutierrez (41.), illetve Haruna (77.)

Két perc kellett hozzá, hogy világossá váljon, végre érdemben is elkezdődött a világbajnokság, öt perc elteltével pedig több igazi futballt láthattunk, mint az eddigi három mérkőzésen összesen.

Az már eddig is nyilvánvaló volt, hogy az argentin válogatott a selejtezőbeli bukdácsolás ellenére az egyik legerősebb kerettel érkezett Dél-Afrikába, a nagy kérdés az, hogy Diego Maradona mit tud kihozni ebből.
 
Az argentin kapitány 16 év elteltével, kifogástalan alpakka öltönyben tért vissza a világbajnokságra - legutóbb éppen egy Nigéria-meccs után, oldalán a doppingellenőrrel hagyta el a pályát - és a széles csatárválasztékból végül a szükségszerűen félelmetes Messi, Tévez, Higuaín triót hozta magával. Bár az újságírók és más szakértők nagyjából teljes egyetértésben könyvelték el Maradonát az edzői dilettantizmus megtestesítőjének, az az előzetes észrevétele azért határozottan beigazolódott, miszerint Nigériának a védelme a legsebezhetőbb pontja.

A kezdőrúgás után Messi szinte azonnal kiosztott két potenciális gólpasszt, aztán egyedül firkálta meg a védőket és tornáztatta meg a kapust, majd Higuaínnak is sikerült zavart keltenie a zöldmezesek között. 

Az argentin helyzetek között eleinte Nigéria is ügyesen járatta a labdát, Obasi szép cselek után célozta meg a kaput, de nem járt sikerrel. 

A tömény kezdés betetőzéseként a 7. percben Heinze egy szöglet után a 11-es pontról, fejjel bikázott a jobb felső sarokba, megszerezve a vezetést Argentínának.

Az első gól alaposan felhigította a játékot, az argentinok mintha azt gondolták volna, ideje szusszanni egyet, azonnal átengedték a területet a nigériaiaknak, akik ezzel kezdetben nem igazán tudtak mit kezdeni, ahogy azonban magukra találtak, a hátul szintén nem betonbiztos dél-amerikaiak is feljebb kapcsoltak egy fokozattal.  

Higuaín elrontott ziccere után a 37. percben Messi hozott valamit a barcelonaiból, a vörös-kék mezben megszokott koreográfia szerint jobbról megindult befelé, a megfelelő pillanatban okosan csavart a hosszú oldalra, Enyeamának minden rugójára szüksége volt, hogy védeni tudjon. 

Messit sokan féltették amiatt, hogy a féltékeny Maradona el fogja rontani a vébéjét, és majd valamilyen tőle idegen szerepkört erőltet rá, az aranylabdás azonban látszólag szabad kezet kapott edzőjétől, hol itt, hol ott tűnt fel a nigériai térfélen - a szünet után például rögtön a kapu előtt, de mellépördített -, igaz a nigériaiak is tökéletesen megágyaztak az argentin támadójátéknak, amennyiben véletlenül sem mentek túl közel az ellenfél csatáraihoz.

A csapatát tétmérkőzésen először irányító Lars Lagerbäck, alkalmasint a pontrúgásoktól tartva, inkább a kiszorítósdira biztathatta az övéit, ami tulajdonképpen nem is bizonyult sikertelen védekezésnek, egészen addig, amíg az idő szorításában el nem kellett kezdeniük komolyabban támadni. Erre bizonyára a 65. perc tájékán adta meg a jelt a svéd, ekkor ugyanis mindkét középhátvéd, Yobo és Shittu is előre húzódott egy szöglethez, a helyükre azonban senki sem lépett vissza, így az ellentámadásból négy argentin vezette rá a labdát két nigériaira, és bár Tévez kicsit kényelmesen játszott Messihez, ő az ilyen helyzeteket legtöbbször nem szokta elhibázni - most igen.

Rögtön utána Higuaín lövését védte bravúrral Enyeama, majd egy kontrából Odemwingie előtt adódott lehetőség, hogy a kihagyott helyzetek nevében bosszút álljon, de elszórakozta. Taiwo kisvártatva sokkal látványosabb, de a saját szempontjából nem kevésbé szerencsétlen mozdulattal rukkolt elő, a balhátvéd nagy löketet küldött a bal alsóra, a labda mellészállt, ő viszont viszont belerándult a lövésbe.

Forrás: AFP

Mindennek ellenére továbbra is inkább az argentinok játékában volt benne az újabb gól, a 80. percben Messi egy kényszerítő után találta szembe magát a kapussal, ezúttal a lába között próbálta ellőni a labdát, de ez sem jött ösze.

Így aztán a hajrára is maradt izgalom, meg is adatott az eddigi legnagyobb lehetőség a nigériaiaknak, ám pechüke megint nem egy csatár tűnt fel a kapu előtt, Uche pedig csúnyán fölébelsőzött. Ayegbeni távolról már sokkal jobban leszorította, de ez sem akadt be.

Az utolsó említésére méltó jelenet jól visszaadta a mérkőzés lényegét, a csereként beállt Milito és Messi villámgyorsan átjátszotta a nigériai védelmet, Messi azonban ezt a támadást sem tudta góllal befejezni. Argentína ettől függetlenül megnyerte a mérkőzést, és a csoport első meccsének tükrében semmi sem veszélyezteheti a nyolcaddöntőbe jutását.

"A végén még mi szenvedtünk - ez a futball törvénye. Hála Istennek azért nyertünk. Győzelemmel kezdeni a világbajnokságot mindenképpen megnyugtató" - fogalmazott a meccs után Diego Maradona.

Lars Lagerbäck szerint egyetlen elalvás döntött: "Nagyon csalódott vagyok. Sajnos mi hibáztunk a gólt megelőző szöglet előtt. Egyetlen sarokrúgásnál elaludtunk, s ez elég volt. Az ellenfél büntetett."

Osztályozza a mérkőzést, a játékvezetőt és a játékosokat!

KAPCSOLÓDÓ CIKK