Féktelen rombolás Bangladesben az argentin meccs miatt

Vágólapra másolva!
Féktelen rombolásba kezdett szombaton több ezer bangladesi szurkoló, amikor áramszünet miatt elsötétültek a tévék az Argentína-Nigéria meccs közben. A megvadult focirajongók kivonultak az utcákra, majd törtek-zúztak a fővárosban.
Vágólapra másolva!

A tömeg autókat és buszokat rongált meg Dakkában, az ország más részein pedig a meghibásodott elektromos elosztó-központokon élték ki a dühüket, és szétromboltak mindent, amit tudtak. A megvadult tömegeket végül a rendőrség fékezte meg, és több embert őrizetbe vettek.

A meccsről, amit 1-0-ra nyertek meg az argentinok Gabriel Heinze 6. percben szerzett fejesgóljával, végül teljes egészében lemaradtak a fanatikus bangladesi szurkolók. Azt nem tudni, hogy helyreállt-e az áramszolgáltatás és ezzel együtt a tévéközvetítés, amikor este az angolok és az amerikaiak játszottak az 1-1-re végződött mérkőzésen.