Társoldalunk:

Különös chilei hadrend és Suazo-gondok mindkét oldalon

2010.06.16. 10:20

Chile 48 évvel a legutóbbi világbajnokságon aratott győzelmét követően lép pályára Honduras ellen a G csoport nyitányán. A két válogatottnak ugyanaz a gondja: Suazo sérült.

A chilei csapat 13 mérkőzés óta nyeretlen világbajnokságon, az együttes utoljára az 1962-es torna bronzmeccsén, Jugoszlávia ellen tudott győzni. Ez a statisztika azonban egyáltalán nem érdekli a dél-amerikaiakat. "Az a tény, hogy Chile nagyon hosszú ideje nem nyert meccset a vébén, sem engem személyesen, sem pedig a csapatot nem foglalkoztatja. Természetesen ismerjük a futballtörténelmünket, de sokkal fontosabb, hogy megszerezzük a három pontot, teljesen mindegy, hogy miként" - jelentette ki a csapat védője, Gonzalo Jara.

A chileiek bemutatkozására már csak azért is érdekes lehet, mert szövetségi kapitányuk, Marcelo Bielsa különleges egyéniségnek számít, és a selejtezők során az egyedinek mondható 3-3-1-3-as játékrendszert alkalmazta. Kérdés, hogy ez a szisztéma marad-e a vébén is, vagy az argentin mester átvált egy hagyományosabb játékrendszerre. Utóbbi esetben a támadó négyes érintetlen marad, és az egyik védekező középpályás húzódhat vissza a védelembe. Bielsa számára ennél nagyobb fejtörést jelent, hogy első számú támadója, Humberto Suazo (aki a dél-amerikai selejtezők gólkirálya volt) sérülés miatt valószínűleg nem tudja vállalni a játékot, így Esteban Paredes lehet a középcsatár. Bielsának azt is el kell döntenie, hogy az irányítást Jorge Valdiviára vagy Matías Fernándezre bízza - utóbbinak nagyobb az esélye.

A hondurasiaknál is egy Suazo hiánya okoz gondot: a legjobb támadójuk, a Genoában légióskodó David Suazo izomsérüléssel bajlódik, és bár szombat óta együtt edz társaival, játékára nem sok remény van.

Az európai légiósok közül az Angliában futballozó Wilson Palaciosra és Maynor Figueroára érdemes figyelni, utóbbi játékos a válogatottban középhátvédként futballozik - a Wigan Athleticben rendszerint a védelem bal oldalán játszik.

A hondurasiak kolumbiai szövetségi kapitánya, Reinaldo Rueda a mérkőzést csak a lelátóról nézheti, mivel az utolsó selejtezőn Salvador ellen elküldték a kispadról, és így eltiltását tölti.

Várható kezdőcsapatok:
Honduras: Valladares - Sabillón, Chávez, Figueroa, Izaguirre, Turcios, W. Palacios, Guevara, Thomas, Pavón, D. Suazo. Szövetségi kapitány: Rueda.
Chile: Bravo - Jara, Medel, Ponce, Millar, Carmona, Vidal, M. Fernández, A. Sánchez, Paredes, Beausejour. Szövetségi kapitány: Bielsa.

www.global-soccer.eu

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK