Casillas a barátnőjének nyilatkozott

Vágólapra másolva!
Furcsa helyzetben volt Iker Casillas a svájciak elleni mérkőzés után: a tornán sportújságíróként jelent lévő barátnőjének kellett magyarázkodnia. A fiatal hírességek nem estek ki szerepükből, úgy beszélgettek egymással, ahogy a riporter és alanya szokott.
Vágólapra másolva!

A spanyol válogatott tagjai nem vihették magukkal Dél-Afrikába feleségeiket és barátnőiket, ám Casillas kedvese mégis ott van a tornán. Sara Carbonero ugyanis az egyik televíziós társaság riportereként dolgozik. A 25 esztendős hölgy, akit tavaly az egyik amerikai férfimagazin olvasói a legszexisebb sportújságíró-nőnek választottak, közel egy éve jár együtt a Real Madrid kapusával.

A spanyol lapok egyébként meglehetősen kritikusan kezelték a szituációt, és többen is arról írtak, hogy Carbonero jelenléte megzavarhatja a csapategységet, negatív hatással lehet Iker teljesítményére. A svájciak elleni találkozó alatt a riporternő a spanyol kapu mögött foglalt helyet, és a lefújás után rögtön interjút is készített a kapussal.