Evra: Meg kell találni az árulót

Vágólapra másolva!
Patrice Evra szerint Anelka helyett a francia válogatott belügyeinek kiszivárogtatóját kellene eltávolítani a csapatból. Ribéry tagadja, hogy terrorizálná Gourcuffot, Anelka pedig nem érti, kinek állt az érdekében, hogy információkat adjon ki a csapatról a médiának. 
Vágólapra másolva!

"A probléma nem Anelkával van, hanem az árulóval, aki köztünk van" - kelt csapattársa védelmére Patrice Evra, a francia válogatott csapatkapitánya. "El kell távolítanunk az árulót, mert károkat akar okozni a csapatnak" - jelentette ki Evra.

Evra azt mondta, fogalma sincs ki lehet a tégla a csapatban. A csapatkapitány Anelka tettét is elítélte, elfogadhatatlannak nevezve a csatár szövetségi kapitánynak címzett megjegyzését. Franck Ribéry is megszólalt a francia csapatot körülvevő botrányokról: elnézést kért a szurkolóktól, és tagadta azokat a vádakat, amelyek szerint terrorizálná az öltözőben Yoann Guorcuffot.

A botrány főszereplője, Nicolas Anelka annyit mondott, hogy az eset az öltözőben történt, és emiatt nem lett volna szabad nyilvánosságra kerülnie. "Nem tudom, hogy ebből kinek származott előnye, de természetesen elfogadom a szövetség döntését a kizárásomról" - mondta Anelka.

Nicolas Anelkát amiatt küldték haza, mert elküldte a kurva anyjába Raymond Domenech-et a Mexikó elleni meccs szünetében. A játékosok azonban kiálltak Anelka mellett, és tiltakozásképp nem tréningeztek vasárnap.