Ghánába kellett volna születnie Németh Krisztiánnak

Vágólapra másolva!
Miközben a tavalyi, egyiptomi U20-as labdarúgó-világbajnokságon bronzérmet szerző magyar válogatott keretből mindössze ketten - Koman Vladimir és Németh Krisztián - léphettek pályára a nagyválogatottban, addig a világbajnokság csapatai közül Mexikó, Ghána és Chile előszeretettel nyúl a fiatal generációhoz. Nem is eredménytelenül.
Vágólapra másolva!

Amíg a legtöbb válogatottnál igyekeznek beépíteni a korosztályos tornákon jól szerepelt fiatalokat, addig Magyarországon a fiatalítást még mindig félelem övezi. A közvélemény már évek óta próbálja a válogatottba követelni Németh Krisztiánt, akire a Liverpool, majd az AEK Athén felfigyelt, csak az aktuális szövetségi kapitány nem. De Németh már legalább bemutatkozhatott - Koman Vladimirral együtt -, a tavaly Egyiptomban vb-bronzérmet szerzett U20-as csapatból még viszont csupán Gulácsi Péter (illetve a vébén nem szerepelt Kádár Tamás) kapott eddig meghívót Erwin Koeman bő keretébe.

Amíg a vb-3. együttes kulcsjátékosaitól az Eb-selejtezőkön, esetleg a következő vb-kvalifikáción várhatnak valami extrát a szurkolók, addig néhány válogatott már a mostani vébén mélyvízbe dobta tehetségeit.

Ghána igazi kincsesbánya

A ghánai korosztályos válogatott a tavalyi egyiptomi világbajnokságon az elődöntőben éppen a magyar csapatot győzte le, majd a fináléban tizenegyesekkel verte Brazíliát. Az aranyérmes csapatból a dél-afrikai felnőtt vébére Milovan Rajevac öt játékost vitt magával, mindez nem meglepő, hiszen ők korábban bemutatkoztak az A válogatottban.

Ennek köszönhetően a ghánaiaké a legfiatalabb átlagéletkorú keret Dél-Afrikában, más kérdés, hogy az ifjoncok közül csak André Ayew alapember. Az egykori világklasszis játékos, Abedi Pelé fia már 2007-ben, 17 esztendősen debütált a nagyválogatottban.

A többi U20-as világbajnok közül a középhátvéd Jonathan Mensah Ausztrália és Németország ellen végig a pályán volt, de csak azért, mert Isaac Vorsah hiányzott sérülés miatt, míg Dominic Adiyiah egy percet játszott.

A másik két játékos (a kapus Daniel Adjei és a jobbhátvéd Samuel Inkoom) még nem kapott játéklehetőséget, vagyis azt túlzás lenne állítani, hogy az U20-as világbajnokok alkotnák a válogatott gerincét, de tény, hogy számolnak velük.

Pedig közülük csupán Inkoom játszik rendszeresen elsőligás csapatban: ő a svájci Basel profija. Ayew a francia másodosztályú Arles-Avignonnal harcolta ki a feljutást a legjobbak közé, Mensah a spanyol harmadosztályú Grenadában szerepel (igaz, játékjoga az Udinese tulajdonában van), Adiyiahot pedig hiába vette meg az AC Milan, egyszer sem kapott lehetőséget tavasszal.

Bielsa épít a fiatalokra

A chilei és a mexikói válogatottra ellenben igaz, hogy a korábbi remek U20-as csapatra épül, de nem a legutóbbi, hanem a 2007-es garnitúrára. Akkor Chile bronzérmes volt, és abból az együttesből öten is ott vannak Dél-Afrikában, ráadásul mindannyian alapemberek.

Marcelo Bielsa együttesében az eddigi két csoportmérkőzésen Mauricio Isla, Gary Medel, Alexis Sánchez, Arturo Vidal és Carlos Carmona egyaránt kezdő volt. Az öt játékosból három egyébként éppen a 2007-es torna után igazolt nevesebb egyesületbe: Sánchez és Isla akkor került az Udineséhez, Vidal pedig a Bayer Leverkusenhez.

Sánchez már az U20-as vébé előtt bemutatkozott a nagyválogatottban, Isla, Medes és Vidal pedig még a korosztályos világbajnokság évében lépett pályára először a nemzeti csapatban.

Mexikói aranygeneráció

Ugyanezen az U20-as világbajnokságon Mexikó a negyeddöntőben búcsúzott, a közép-amerikaiak keretében hat játékos található abból a csapatból. Közülük Giovani dos Santos mind a három csoportmeccsen kezdő volt, Javier Hernándezt mindhárom mérkőzésen becserélték (a franciák ellen gólt is szerzett), Héctor Moreno, Carlos Vela és Efraín Juárez kétszer kezdett (Vela sérülés, Juárez pedig eltiltás miatt hiányzott Uruguay ellen), és a hatodik fiatal, Pablo Barrera is játszott már a vébén.

Ráadásul ez a korosztály nem 2007-ben érte el az első nagy sikerét, 2005-ben ugyanis Mexikó nyerte az U17-es világbajnokságot, és Giovani, Vela, Moreno és Juárez már akkor is együtt játszottak.

Kivételesen tehetséges generációról van tehát szó, amelynek legjobbjai legkésőbb 2007-ben, vagyis az U20-as vébé évében bemutatkoztak a nagyválogatottban: közülük csak Hernándeznek és Barrerának kellett 2009-ig várni erre.

Agüero pechje, hogy csatár

A 2007-es juniorvébét Argentína nyerte meg, és bár a dél-amerikaiak rengeteg kiváló futballista közül válogathatnak, abból az együttesből hárman is ott vannak Dél-Afrikában. Ángel di María és a kapus Sergio Romero tulajdonképpen alapember, Sergio Agüero pedig csak azért nem, mert a csatárposzton Diego Maradona számára elképesztően bő a választási lehetőség.

A három évvel ezelőtti tornáról egyébként 32 játékost neveztek a dél-afrikai világbajnokságra, de csak Chile és Mexikó esetében mondható el, hogy komolyan számolnak velük. A Koreai NDK keretében is öten vannak a kanadai korosztályos vébéről, de közülük csak Pak Nam Csol és Kim Kum Il lépett pályára.

A világbajnokság legjobb fiatal játékosai

A FIFA a legutóbbi világbajnokságon különdíjat hozott létre a legjobb 21 éven aluli játékosnak. Dél-Afrikában ezért az elismerésért az 1989. január 1. után született játékosok versengenek, és az eddig lejátszott mérkőzések alapján ez lehet a top 5 sorrendje.

1. Thomas Müller
A német támadó eddig a Nationalelf mindhárom mérkőzésén kezdő volt, és a legjobb teljesítményt Ausztrália ellen nyújtotta. Azon a mérkőzésen gólt szerzett, gólpasszt adott, de a Ghána elleni találkozón is ő passzolt Mesut Özilhez a mindent eldöntő találat előtt.

2. André Ayew
A ghánai fiatalok közül egyedül ő számít alapembernek, és nem is lehet panasz a teljesítményére. Abedi Pelé fia az afrikai válogatott mindegyik találkozóján kezdő volt, és kifejezetten aktívan futballozott a középpályán, bemutatva néhány becsületsértő cselt.

3. Ki Szung Jong
A dél-koreai Gerrardnak is nevezett játékos alapember hazája válogatottjában, amely bejutott a legjobb 16 közé, és ebben nagy szerepe volt a remekül futballozó középpályásnak. Két gólpasszt adott a tornán: a görögök és a nigériaiak ellen is az ő pontrúgása után született a dél-koreai találat.

4. Simon Kjaer
A dán középhátvéd eltiltás miatt kénytelen volt kihagyni az utolsó, Japán elleni mérkőzést, de az előző két összecsapáson csapata legjobbja volt, Főleg Kamerun ellen remekelt, ahol megmutatta, hogy a védelemből fantasztikus tért ölelő indításokra képes, az egyenlítő gól előtt 50 méteres passzal találta meg Dennis Rommedahlt.

5. Giovani dos Santos
A mexikóiak támadója eddig egyetlen percet sem hagyott ki a tornán, és bár gólt nem tudott szerezni, a közép-amerikaiak egyik legjobbja volt. Főleg a Dél-afrikai Köztársaság elleni nyitómérkőzésen volt tarthatatlan, de másik két találkozón is rendkívül aktívan futballozott.



www.global-soccer.eu