Társoldalunk:

Robben Szlovákia ellen térhet vissza

2010.06.28. 12:22

A szlovák válogatott hétfő délután Hollandiával játszik vb-nyolcaddöntőt. Marek Hamsíkék a címvédő búcsúztatása után újabb sztárcsapat skalpjára vadásznak.

A csoportkör során a Paraguay ellen elveszített találkozót követően még a szlovák újságírók is élénken kritizálták Vladimír Weiss szövetségi kapitányt, illetve a csapat teljesítményét, ám csattanós választ kaptak a kritikusok Olaszország legyőzésével.

Hollandia ellen sem Marek Hamsíkék az esélyesek, amit igyekeznek ők is hangsúlyozni. "Ezen a mérkőzésen nincsen veszítenivalónk, Hollandia a nagy esélyes. Ugyanakkor képesek lehetünk hasonlóra, mint az olaszok ellen" - jelentette ki a szlovákok jobbhátvédje, Peter Pekarík.

Ideális esetben Weiss nem változtatna az olaszok ellen szerepelt csapatán, ám a védekező középpályás Zdeno Strba eltiltás miatt nem játszhat - a helyét alighanem az a Kamil Kopúnek foglalja el, aki Olaszország ellen a hajrában csereként állt be, de nagyon fontos gólt szerzett. A vébén három gólnál járó Robert Vittek szerepe a csatársorban szintén nagyon fontos lesz, és ha a támadónak esetleg sikerül betalálnia, akkor megelőzi a szlovák válogatott góllövőinek örökranglistáján Németh Szilárdot.

Szlovákia válogatottja 2005 óta nem játszott 0-0-t (a sorozat 49 találkozót számlál), Hollandia pedig 22 összecsapás óta veretlen.

Az Oranje meggyőző teljesítménnyel, mindhárom mérkőzését megnyerve jutott tovább a csoportjából, ám mindez nem újdonság a hollandok számára, hiszen jól kezdtek a 2006-os vébén és a 2008-as Eb-n is. Robin van Persie mégis mindenkit óva intett attól, hogy lebecsüljék az ellenfelet.

"Meg kell mutatnunk, hogy tanultunk az előző tornák hibáiból. A keretben lévő játékosok többsége elég tapasztalt ahhoz, hogy odafigyeljen erre, és ha így lesz, akkor messzire juthatunk a vébén" - állította a csatár, aki Kamerun ellen végre megszerezte első gólját a tornán. Azon a találkozón Arjen Robben is bemutatkozott Dél-Afrikában, a szélső csereként beállva kiválóan játszott, és Bert van Marwijknak el kell döntenie, hogy beveti-e őt kezdőként. A szakember óvatos duhajnak számít, így várhatóan Robben megint csak kispados lesz, és a hollandok a megszokott csapatukat küldik pályára.

Hollandia: Stekelenburg - Van der Wiel, Heitinga, Mathijsen, Van Bronckhorst, Kuyt, Van Bommel, N. de Jong, Van der Vaart, Sneijder, Van Persie. Szövetségi kapitány: Van Marwijk.
Szlovákia: Mucha - Pekarík, Skrtel, Durica, Zabavník, Kopúnek, Stoch, Hamsík, Kucka, Jendrisek, Vittek. Szövetségi kapitány: Weiss.

www.global-soccer.eu

KAPCSOLÓDÓ CIKK