Kassaiék nem kaptak meccset a negyeddöntőben

Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) nyilvánosságra hozta a vb-negyeddöntőkre kijelölt játékvezetők nevét. A magyar hármas nem kapott mérkőzést, ami akár jót is jelenthet Kassai Viktorék számára.
Vágólapra másolva!

A FIFA néhány nappal ezelőtt szűkítette a játékvezetői keretet, a 29 trióból tizet hazaküldött. Noha semmilyen szabály nem tiltja, hogy egy bíró a negyeddöntőben és az elődöntőben is vezessen, a FIFA igyekszik elkerülni, hogy a játékvezetők többször is kapcsolatba kerüljenek egy csapattal, így könnyen elképzelhető, hogy az eddigi három mérkőzésén kiváló teljesítményt nyújtott Kassai Viktor, Erős Gábor, Vámos Tibor hármasra az elődöntőben, a bronzmeccsen vagy akár a döntőben számítanak majd.

Vágner László nemzetközi ellenőr szerint jellemző a FIFA gyakorlatára, hogy nyolcaddöntők után "eldugják" a döntőre kijelölt játékvezetőt. Kassai Viktor kedden az [origo]-nak azt mondta, akkor sem lesznek csalódottak, ha nem kapnak újabb feladatot a vb-n, mert a kitűzött célt már elérték.

A negyeddöntő játékvezetői:
Hollandia-Brazília: Nisimura Juicsi (japán)
Uruguay-Ghána: Olegario Benquerenca (portugál)
Argentína-Németország: Ravsan Irmatov (üzbég)
Paraguay-Spanyolország: Carlos Batres (guatemalai)