Wenger: Honda egy zseni

Vágólapra másolva!
Arséne Wengert, az Arsenal menedzserét lenyűgözte a japán Honda Kaiszukének a világbajnokságon mutatott teljesítménye. A szakember szerint eddig ő nyújtotta a legjobb teljesítményt Dél-Afrikában.
Vágólapra másolva!

"A japán csapat taktikája jól szervezett, szigorú védekezésre épül, ahol mindenki tudja, hogy mit kell csinálnia" - mondta Wenger a Sky Sportsnak. "Amikor megszerzik a labdát, odaadják a zseniális Hondának, és máris indul a varázslat."

Az Arsenal menedzsere szerint a CSZKA Moszkva középpályása igazi klasszishoz méltó színvonalon teljesített a világbajnokságon. Véleményét alátámaszthatja, hogy a csoportmeccsek során az összes játékos közül Hondát állították meg a legtöbbször szabálytalanul.

"Ahogy hozzá kerül a labda, rögtön kiderül, milyen fantasztikus játékos. Számomra eddig övé a torna legjobb teljesítménye" - áradozott Wenger.

A 24 éves játékosnak 2008-ban a holland Venlónál indult az európai karrierje, ahol azonnal a csapat sztárja lett, a szurkolók "Keizer Kaiszukénak" azaz "Kaiszuke Császárnak" nevezték. 2010 decemberében írt alá a CSZKA Moszkvához, az orosz csapattal a Bajnokok Ligája negyeddöntőjéig jutott, ahol a későbbi győztes Internazionale állította meg őket.

A vébén mutatott teljesítménye után máris újabb kérők tűntek fel, olvasni a Liverpool és a Tottenham megkereséséről is.