Maradona, radírozd le magad a térképről!

Vágólapra másolva!
Az argentin drukkerek és az argentin lapok sem kímélik Diego Maradonát. Az előbbiek játékosként szerzett érdemei elismerése mellett küldik el melegebb éghajlatra a válogatott szövetségi kapitányát, számon kérve be nem váltott ígéreteit, illetve felróva neki nagy hangját és lustaságát. Az újságok higgadtabban értékelik a kiesést, de így sem esett nehezükre összeszedni tíz okot, ami a németek elleni csúfos vereséghez vezetett.
Vágólapra másolva!

A Cronica című lap kommentjei egyszerre közelítik meg a bukást és Maradonát szakmai, illetve érzelmi alapon. Akad közöttük olyan is, amelyik kiáll Maradona mellett, de a többség a pokolba kívánja őt is és Julio Grondonát, az argentin szövetség Maradona mellett a végsőkig kitartó elnökét.

Szemelvények a beszólások közül.
Jorge azt írja: "Grondona! Meg kell halnod ahhoz, hogy lelépjél a szövetség éléről? Kedves Maradona! Radírozd le magad a térképről! Nincs meg az eszed ahhoz, hogy egy válogatottat irányíts, legkevésbé Argentínát. Mindig is beképzelt voltál, sohasem fogadtad el a kritikát, mindig azt hiszed, hogy támadnak, közben csak jogosan bírálnak. Grondona odaadta neked a válogatottat, mint egy zacskó cukorkát, azt hitted, hogy csak a tiéd, de tévedsz. Az égszínkék-fehér válogatott a nemzeté, és te megaláztad, már akkor el kellett volna takarodnod, amikor a selejtezőben kikaptatok Bolíviától. Maradona! Játékosnak különleges voltál, edzőnek a legrosszabb a világon!"

A DT nevű kommentelő is keményen nekiront a kapitánynak: "Olyan szövetségi kapitányunk van, aki büszke arra, hogy nem tanulmányozza az ellenfelet, és minden nap délben kel fel. Egy óriási demagóg, aki csak Grondona jóindulatának és a seggnyaló újságíróknak köszönheti, hogy vezethette a válogatottat. Hihetetlen, hogy miközben ez az idióta a kapitány, olyan zseni, mint Carlos Bianchi nem férhet a csapat közelébe!"

Sevenaer sem rejti véka alá véleményét, és számon kéri Maradona korábbi ígéretét is: "Maradona ismét lebőgött, mint szövetségi kapitány. Itt az ideje, hogy abbahagyja a futball rongálását. Azét a futballét, amelyért oly sokat tett játékos korában. Remélem, hogy örökre befogja a száját. És azt is remélem, hogy beváltja korábbi könnyelmű ígéretét, hogy nem vesz fel egy centet sem, ha nem nyerik meg a világbajnokságot. És ne felejtsük el, hogy Grondona legalább annyira hibás, mint a 10-es!"

A leégés okai

A Clarín című argentin újság tíz okot sorol fel, amiért leégett a csapat Németország ellen.
1. Az edzői stáb képtelen volt megoldani a felmerülő problémákat, nem talált megoldásokat a németek taktikai húzásaira. Maradona egész végig nem találta meg a csapatát, és a cserékkel is melléfogott.

2. Hibás válogatás. Kihagyta Esteban Cambiassót, összeveszett Juan Riquelmével, de a legnagyobbat akkor hibázta, amikor a zseniális szezont futó Javier Zanettire sem tartott igényt. És a jobbhátvéd-poszt? Jonás Gutierrezzel kísérletezett, majd a németek ellen kirakta a jobboldalra Nicolás Otamendit, aki eredetileg középső védő, s most gyakorlatilag valamennyi német gólban benne volt (ez erős túlzás, a védőt ugyanis a második német gól után azonnal lecserélte Maradona).

3. Szervezetlen védelem. Amikor átvette a válogatottat, kijelentette, hogy nála Heinze középen fog játszani. Ehhez képest balhátvéd volt. A legnagyobb melléfogás viszont Walter Samuel mellőzése volt a németek ellen.

4. Játék nélküli középpálya. Maradona Mascheranót tette meg kapitánynak. "Masche más diez", szólt a mondás, azaz "Masche plusz tíz játékos", csakhogy a Liverpool játékosa pocsék szezont futott, hiba volt a kezébe adni a karmesteri pálcát.

5. Messit rossz helyen játszatta. "Messinek teljes szabadságot adok, hogy mindig a labda környékén legyen" - mondta Maradona a Green Point stadionban a meccs előtt. Totális tévedés. Az idény legjobb góllövője, aki 43-szor talált a hálóba, a büntetőterülettől távol játszott, és szinte nem is került helyzetbe az egész vb alatt.

6. Belviszályok. Egy idő után mindenki megsértődött. Javier Pastore azért, mert az ő születésnapját senki sem ünnepelte meg, Messiét viszont igen. Juan Sebastián Verón és Gutierrez azért, mert kimaradtak a csapatból. Samuel meg azért, mert Maradona csúnyán nyilatkozott róla. A tréner nem tudta kezelni a belső konfliktusokat.

7. Mert kiderült, hogy a Mikulás nem létezik. Lassanként világossá vált, hogy Maradonának nincs taktikája, nincs terve, nincs semmije, csak a nagy hangja. Bebizonyosodott, hogy csak motivációval nem lehet világbajnokságot nyerni. Sokáig azt hitték a játékosok, hogy az edzőjük természetfeletti lény, mindent tőle vártak, de aztán rá kellett döbbenniük, hogy üres a csizmácskájuk, a Mikulás - a szakállas Maradona - semmit sem tett bele.

8. Az ellenfél sokkal jobb volt. Egy roppant egyszerű taktikával - egy-, maximum kétérintős játék, sok mozgás - szétzilálták Argentínát.

9. Schweinsteigernek igaza lett. A német karmester azt mondta a meccs előtt, hogy az argentinok mindig presszionálják a bírót, és az a hatásuk alá kerül. De ha nem, akkor megsértődnek. A mexikóiak ellen Tévez óriási lesről fejelt gólt, és ezt a világ legtermészetesebb dolgának vette. Amikor Németország ellen Higuaín úgy rúgott gólt, hogy négyen is lesen voltak, és a bíró persze nem adta meg, a Real Madrid csatára vérig sértődött.

10. "Sok mindennek meg kell változnia" - jelentette ki Verón, amikor az Uruguay elleni győzelemmel a sírból hozták vissza a kijutást a vb-re. Nos, semmi sem változott meg. Attól kezdve, hogy Alfio Basile lemondott, lényegében nem volt szövetségi kapitánya a válogatottnak.

Történelmi argentin vereségek

A vb-történelem legsúlyosabb vereségét 1958-ban szenvedte el Argentína, amikor 6-1-re kapott ki Csehszlovákiától. A 0-4 még egyszer fordult elő, 1974. június 26-án, Gelsenkirchenben. Akkor a hollandok Joahn Cruyf két, Ruud Krol és Johnny Rep egy-egy góljával győztek 4-0-ra.
A harmadik - illetve időrendben az első - "négyest" még az 1930-as világbajnokág döntőjében szedte össze Argentína, akkor Uruguaytól kapott ki 4-2-re.


Ch. Gáll András