Társoldalunk:

Lerobbant németek a motivált Uruguay ellen

2010.07.10. 10:04

A nagy tornák kisdöntőit a csalódott csapatok mérkőzésének tartják, ahol általában a gyengébb együttes a motiváltabb. Németország és Uruguay szombati csatájában a dél-amerikaiak hajthatnak jobban, míg az inkább csalódott németek közül hármat is betegség vagy sérülés gyötör, Löw edző pedig influenzás.

Uruguaynak a harmadik hely is fantasztikus eredmény lenne a szombat esti helyosztón, míg a német válogatott tagjai az Anglia, illetve Argentína elleni fölényes győzelmet követően már a döntőben érezték magukat, a spanyolok elleni vereség nagy pofon volt a számukra.

Mindezt a szövetségi kapitány, Joachim Löw is elismerte: "A csalódás érezhető, és most arra van szükség, hogy egy kis önbizalmat csepegtessünk a játékosokba. Mindenkinek emelt fővel kell pályára lépnie, és szeretnénk egy igazán jó meccset játszani." A szakvezető a pénteki edzést influenzája miatt kihagyta, a foglalkozást asszisztense, Hansi Flick tartotta. A tréningről a szintén betegséggel bajlódó Philipp Lahm és Lukas Podolski, valamint a hátát fájlaló Miroslav Klose is hiányzott, de ők várhatóan vállalni tudják a játékot szombaton.

Klose számára ez már csak azért is fontos, mert egy góllal utolérné, kettővel pedig meg is előzné a vébé örök-góllövőlistáján Ronaldót. A spanyolok ellen eltiltás miatt hiányzó Thomas Müller visszatér a kezdők közé, a balhátvéd pedig várhatóan Marcell Jansen lesz.

Forrás: AFP
Klose történelmet írhat

Müller és Klose egyaránt esélyes a torna gólkirályi címére is, hiszen jelenleg négy találattal állnak, akárcsak az uruguayi Diego Forlán. Az Atlético Madrid csatára szintén nem teljesen egészséges, de elmondása szerint mindenképpen játszani akar, hiszen számára a harmadik hely is nagyon fontos. Persze ezzel az összes uruguayi így van: "Nem mindegy, hogy az ember harmadik vagy negyedik lesz. Természetesen csalódottak vagyunk, hogy nem jutottunk a döntőbe, de ha a torna előtt megkérdezték volna, hogy elégedettek lennénk-e azzal, hogy a harmadik helyért játszunk, akkor igent mondtunk volna" - jelentette ki Sebastián Abreu. A csatár várhatóan csak a kispadon kap helyet, viszont a Hollandia elleni találkozót eltiltás miatt kihagyó balhátvéd, Jorge Fucile visszakerül a csapatba.

Hatan is gólkirályok lehetnek
Jelenleg a vb góllövőlistáján David Villa és Wesley Sneijder egyaránt öt góllal vezet, Klose, Müller és Forlán négy-négy találatnál jár, Luis Suárez pedig hármat vállalt eddig. Ha tehát Uruguay 3-2-re verné Németországot, Suárez kettő és Forlán góljára Müller és Klose válaszolna, akkor a vb-döntő előtt hatan állnának holtversenyben a vonatkozó rangsor élén.


Uruguay - Németország, 20.30
Port Elizabeth, vezeti: Archundia (mexikói)
Uruguay: Muslera - M. Pereira, Victorino, Godín, Fucile, D. Pérez, Arevalo Ríos, Á. Fernández, Cavani, Suárez, Forlán
Szövetségi kapitány: Óscar Washington Tabárez
Németország: Neuer - Lahm, Mertesacker, A. Friedrich, Jansen, Khedira, Schweinsteiger, Özil, Müller, Podolski, Klose
Szövetségi kapitány: Joachim Löw

Hetedszer lehet minden dobogós európai, ha Németország hetedszer is legyőzi Uruguayt
A múlt német sikert ígér: az európai csapat korábban háromszor is jobbnak bizonyult ellenfelénél bronzmeccsen, s csupán egyszer kapott ki, 1958-ban. Uruguay viszont két kisdöntőt is elvesztett, 1954-ben Ausztriával, 1970-ben pedig éppen Németországgal szemben. Amennyiben szombat este a németek nyernek, akkor - 1934, 1954, 1966, 1974, 1982 és 2006 után - hetedszer fordul majd elő, hogy kizárólag európai csapat végez dobogós helyen a vb-n. Uruguay még sosem győzte le Németországot, a két csapat örökmérlege dél-amerikai szempontból 0-2-6.



www.global-soccer.eu

KAPCSOLÓDÓ CIKK