Svájci kapus és német támadó tör Forlán trónjára

Vágólapra másolva!
Hivatalosan Diego Forlán lett a 2010-es világbajnokság legjobb játékosa, a FIFA neki ítélte oda a torna Aranylabdáját. Nem ez volt azonban az egyetlen értékelés a focisták teljesítményéről, és ahány orgánum, annyi nyertes: Sergio Ramos, Andrés Iniesta és Diego Benaglio is első lett, az [origo]-olvasók osztályzatai alapján pedig Thomas Müller volt a vb legjobb játékosa.
Vágólapra másolva!

A FIFA hivatalosan az 1982-as torna óta ítéli oda a világbajnokság legjobb játékosának az Aranylabdát, amelynek jelöltjeit a nemzetközi szervezet technikai bizottsága választja ki, a végeredmény pedig a média képviselőinek szavazása alapján áll össze. Mivel a díjat rögtön a döntő után adják át, így az újságíróktól sokáig már a finálét megelőzően begyűjtötték a szavazatokat, ami azt eredményezte, hogy a legutóbbi három tornán nem a vb-győztes csapat valamelyik játékosa kapta meg a trófeát.

1998-ban Ronaldo, 2002-ben pedig Oliver Kahn lett a vébé legjobbja, pedig a fináléban egyikük sem remekelt. A rossz döntést elkerülendő négy éve a döntő szünetében gyűjtötték be a voksokat, ám a FIFA-nak megint nem volt szerencséje: a fináléban valóban remekül futballozó Zinédine Zidane lett az első, aki azonban a hosszabbításban lefejelte Materazzit és piros lapot kapott, csapata pedig a tizenegyes-párbajban alulmaradt.

Dél-Afrikában ismét olyan játékosé lett az Aranylabda, aki nem a győztes együttesben szerepelt, sőt, ezúttal még csak nem is játszott döntőt. A tíz jelölt közül az uruguayi Diego Forlán végzett az élen: az újságírók 23,4 százaléka szavazott rá, a második helyezett Wesley Sneijder (21,8), a harmadik David Villának (16,9) lett. Forlán teljesítménye valóban elismerésre méltó, hiszen öt gólt szerzett, és igazi vezéregyénisége volt csapatának, győzelme ugyanakkor azt is jelzi, hogy a döntőben senki sem nyújtott kiemelkedő teljesítményt, a finálé nem a magas színvonalú játék miatt maradt emlékezetes.

Élen a spanyol védelem

A FIFA azonban nem csak az újságírók szavazatai alapján hirdetett győztest, hiszen a nemzetközi szövetség honlapján a torna alatt egy sokkal részletesebb és objektívabb értékelést is vezetett. A Castrol Index nevű rendszer a modern technológia segítségével minden futballista teljesítményét elemezte, figyelembe véve a pontos és pontatlan passzokat, sikeres és sikertelen becsúszásokat, gólokat és védéseket, cseleket és szabálytalanságokat - azaz gyakorlatilag a játék minden szegmensét.

A kialakult végeredmény nagyon érdekes képet mutat, a Castrol Index rangsorában ugyanis a spanyol jobbhátvéd, Sergio Ramos lett az első, mögötte pedig a világbajnok csapat balhátvédje, Joan Capdevila végzett. Az első ötben ott van a spanyol védelem másik két tagja, Carles Puyol és Gerard Piqué is, közéjük csak Philipp Lahm tudott befurakodni a negyedik helyre.

Forlán csak 46.

A legjobb csatár, David Villa a hatodik lett, őt Wesley Sneijder, majd pedig Luis Suárez követi. Az újságírók által a legjobbnak választott Forlán ebben a rangsorban csak 46., és előtte végzett többek között Robin van Persie, Lukas Podolski vagy Martín Demichelis is. A Castrol Index minden, a vébén pályára lépett futballistát rangsorolt, függetlenül attól, hogy mennyi időt töltött a pályán. Az utolsó, 533. helyen összesen 67-en végeztek holtversenyben, többségük azonban csak pár percnyi játéklehetőséget kapott, és ezért nem tudott sokat hozzátenni csapata játékához. A csalódást okozott sztárok közül Cristiano Ronaldo a 114., Wayne Rooney a 130., Franck Ribéry a 233., Nicolas Anelka pedig a 379. lett.

Nagy szakértelmű [origo]-olvasók

A világbajnokság mind a hatvannégy meccse után az [origo]-n is lehetett osztályozni a játékosokat, és ha elfogadjuk a Castrol Index méréseinek megbízhatóságát, akkor kijelenthetjük, hogy olvasóink nagy szakértelemmel hozták meg döntéseiket, a legjobb védőknek ugyanis szintén a spanyolokat - sorrendben Puyolt, Piquét és Ramost - ítélték az egytől tízig terjedő skálán.

Forrás: AFP

A világbajnok csapat hegemóniája a többi csapatrészre is jellemző: Casillas első helyén a kapusok között nincs mit csodálkozni, a középpályán azonban váratlan nevek kerültek az élre. Két csereember, Fabregas (6,54-es átlag) és Navas (6,37) megelőzte Iniestát (6.19), Sneijdert (6.17) és Xavit (6.17).

A spanyol uralom a csatársorban törik meg, itt - és egyben az egész mezőnyben - a német Thomas Müller (aki válójában jobbszélsőt játszott) érte el a legjobb eredményt 7-es átlaggal, mögötte pedig két uruguayi, Forlán (6.56) és Suárez (6.16) végzett.

A Kickernél Iniesta, a Goal.com-nál Benaglio volt az ász

Természetesen a nemzetközi szaklapok is osztályozták a világbajnokság játékosait. A német Kicker a megszokott szisztémát használta, vagyis a legalább fél órát pályán töltő játékosokat 1-től 6-ig értékelte minden meccsen: az 1-es a legjobb, a 6-os pedig a legrosszabb osztályzatot jelenti.

Meglepő módon a Kickernél a nigériai csatár, Kalu Uche lett az első 2,25-ös átlaggal, azonban ő csak két találkozón kapott osztályzatot. A legalább három mérkőzésen szerepeltek közül Andrés Iniesta volt a legjobb, a döntőben győztes gólt szerzett spanyol középpályás egyetlen tizeddel előzte meg Diego Forlánt, illetve Bastian Schweinsteigert - előbbinek 2,42, utóbbi kettőnek 2,43 volt az átlaga. Mögöttük kilencen is 2,5-ös átlagosztályzattal végeztek, köztük a svájci kapus, Diego Benaglio, az amerikai középpályás, Michael Bradley, az új-zélandi középhátvéd Ryan Nelsen, és az argentin csatár, Carlos Tévez.

A Kicker összesen 381 futballistát értékelt, a szaklap rangsorába azok kerültek be, akik legalább két osztályzatot kaptak. Az utolsó helyen a francia Nicolas Anelka végzett 5,25-ös átlaggal, az utolsó előtti pedig az olasz Alberto Gilardino lett, de ott van a sereghajtók között Fabio Cannavaro, Fernando Torres és Wayne Rooney is.

Forrás: AFP

Az egyik legnagyobb internetes futballportál, a Goal.com is osztályozta a focistákat, mégpedig egytől tízig terjedő skálán. A legalább három találkozón szerepeltek közül a svájci kapus, Benaglio végzett az élen: a három csoportmérkőzés alatt 7,7-es átlagosztályzatot gyűjtött be. Egyetlen tizeddel előzte meg Forlánt, illetve kettővel Iniestát, illetve a chilei Alexis Sánchezt. Kifejezetten jól szerepelt az uruguayi balhátvéd, Jorge Fucile, akinek 7,4-es átlaga az ötödik helyet jelentette. Fabio Cannavarót viszont itt sem kímélték, az olasz középhátvéd a meglehetősen gyászos, 4,7-es átlaggal végzett három meccs alapján.

Az [origo]-olvasók osztályzatai alapján kialakult posztonkénti rangsor

kapusok
1. Iker Casillas (Spanyolország) 6,39
2. Mark Paston kapus (Új-Zéland) 6,1
3. Vincent Enyeama (Nigéria) 6,01
4. Maarten Stekelenburg (Hollandia) 5,98
5. Manuel Neuer (Németország) 5,97
6. Diego Benaglio (Svájc) 5,97
7. Eduardo (Portugális) 5,75
8. Richard Kingson (Ghána) 5,69
9. Tim Howard (Egyesült Államok) 5,64
10. Fernando Muslera (Urugay) 5,61
11. Júlio César (Brazília) 5,56
12. Óscar Pérez (Mexikó) 5,5
13. David James (Anglia) 5,45

hátvédek
1. Carles Puyol (Spanyolország) 6,31
2. Gerard Piqué (Spanyolország) 6,09
3. Sergio Ramos (Spanyolország) 6,03
4. Philipp Lahm (Németország) 5,9
5. Maicon (Brazília) 5,85
6. Arne Friedrich (Brazília) 5,79
7. Joan Capdevila (Spanyolország) 5,77
8. Jorge Fucile (Uruguay) 5,77
9. Giovanni van Bronckhorst (Hollandia) 5,73
10. Per Mertesacker (Németország) 5,73
11. Lúcio (Brazília) 5,71

középpályások
1. Cesc Fabregas (Spanyolország) 6,54
2. Jesús Navas (Spanyolország) 6,37
3. Andrés Iniesta (Spanyolország) 6,19
4. Wesley Sneijder (Hollandia) 6,17
5. Xavi (Spanyolország) 6,1
6. Bastian Schweinsteiger (Németország) 6,04
7. Siphiwe Tshabalala (Dél-Afrika) 5,98
8. Xabi Alonso (Spanyolország) 5,88
9. Mesut Özil (Németország) 5,87
10. Rafael Marquez (Mexikó) 5,86

csatárok
1. Thomas Müller (Németország) 7
2. Diego Forlán (Uruguay) 6,56
3. Luis Suárez csatár (Uruguay) 6,16
4. David Villa (Spanyolország) 6,05
5. Arjen Robben (Hollandia) 6,03
6. Asamoah Gyan (Ghána) 6, 01
7. Honda Kejszuke (Japán) 5,94
8. Javier Hernández (Mexikó) 5,86
9. Cuauhtémoc Blanco (Mexikó) 5,86
10. Giovani dos Santos (Mexikó) 5,84
11. Samuel Eto'o (Kamerun) 5,83
12. Miroslav Klose (Németország) 5,78
13. Luís Fabiano (Brazília) 5, 78

A FIFA posztonkénti rangsora (Castrol Index)

kapusok
1. Manuel Neuer (Németország) 9,48
2. Iker Casillas (Spanyolország) 9,21
3. Kavasima Eidzsi (Japán) 8,90
4. Maarten Stekelenburg (Hollandia) 8,83
5. Eduardo (Portugália) 8,78
6. Richard Kingson (Ghána) 8,72
7. Justo Villar (Paraguay) 8,67
8. Fernando Muslera (Uruguay) 8,32
9. Diego Benaglio (Svájc) 8,15
10. Tim Howard (Egyesült Államok) 8,03
...
17. Júlio César (Brazília) 7,76
21. David James (Anglia) 7,43

hátvédek
1. Sergio Ramos (Spanyolország) 9,79
2. Joan Capdevila (Spanyolország) 9,74
3. Carles Puyol (Spanyolország) 9,70
4. Philipp Lahm (Németország) 9,66
5. Gerard Piqué (Spanyolország) 9,62
6. John Paintsil (Ghána) 9,43
7. Paulo da Silva (Paraguay) 9,36
8. Arne Friedrich (Németország) 9,32
9. Gregory van der Wiel (Hollandia) 9,30
10. Joris Mathijsen (Hollandia) 9,28
...
16. Lúcio (Brazília) 9,05
18. Maicon (Brazília) 9,02
54. Fabio Cannavaro (Olaszország) 7,90
94. Patrice Evra (Franciaország) 7,11

középpályások
1. Wesley Sneijder (Hollandia) 9,56
2. Thomas Müller (Németország) 9,51
3. Sergio Busquets (Spanyolország) 9,46
4. Mark van Bommel (Hollandia) 9,41
5. Bastian Schweinsteiger (Németország) 9,39
6. Xabi Alonso (Spanyolország) 9,34
7. Egidio Arevalo Ríos (Uruguay) 9,19
8. Gilberto Silva (Brazília) 9,17
9. Andrés Iniesta (Spanyolország) 9,15
10. Cristian Riveros (Paraguay) 9,14
...
13. Steven Gerrard (Anglia) 8,95
16. Xavi (Spanyolország) 8,77
26. Kaká (Brazília) 8,41

csatárok
1. David Villa (Spanyolország) 9,59
2. Luis Suárez (Uruguay) 9,53
3. Dirk Kuyt (Hollandia) 9,12
4. Miroslav Klose (Németország) 9,07
5. Lukas Podolski (Németország) 8,92
6. Luís Fabiano (Brazília) 8,89
7. Robin van Persie (Hollandia) 8,86
8. Diego Forlán (Uruguay) 8,85
9. Robinho (Brazília) 8,82
10. Gonzalo Higuaín (Argentína) 8,79
11. Lionel Messi (Argentína) 8,76
...
15. Arjen Robben (Hollandia) 8,43
18. Cristiano Ronaldo (Portugália) 8,08
21. Wayne Rooney (Anglia) 7,93
31. Didier Drogba (Elefántcsontpart) 7,46
32. Samuel Eto'o (Kamerun) 7,38
47. Fernando Torres (Spanyolország) 6,64
80. Nicolas Anelka (Franciaország) 5,86


Goal.com (összesített rangsor)

1. Diego Benaglio (Svájc) 7,70
2. Diego Forlán (Uruguay) 7,60
3. Andrés Iniesta (Spanyolország) 7,50
3. Alexis Sánchez (Chile) 7,50
5. Jorge Fucile (Uruguay) 7,40
6. Bastian Schweinsteiger (Németország) 7,30
6. Sergio Ramos (Spanyolország) 7,30
6. Robinho (Brazília) 7,30
6. Nakazava Judzsi (Japán) 7,30
10. Thomas Müller (Németország) 7,20
10. Lionel Messi (Argentína) 7,20
10. Luis Suárez (Uruguay) 7,20


Kicker (összesített rangsor)

1. Andrés Iniesta (Spanyolország) 2,42
2. Diego Forlán (Uruguay) 2,43
2. Bastian Schweinsteiger (Németország) 2,43
3. Diego Benaglio (Svájc) 2,50
3. Michael Bradley (Egyesült Államok) 2,50
3. Philipp Lahm (Németország) 2,50
3. Thomas Müller (Németország) 2,50
3. Carlos Tévez (Argentína) 2,50
3. Ryan Nelsen (Új-Zéland) 2,50

Csak azokat a játékosokat vettük figyelembe, akik minimum három mérkőzésen játszottak.