Elefántcsontpart

Vágólapra másolva!
Az elefántcsontparti fociválogatott eddigi vb-szereplései.
Vágólapra másolva!

Elefántcsontparté a kontinens egyik legeredményesebb válogatottja, de világbajnokságon 2006-ban szerepelt először. Többször is közel kerül a kijutáshoz, az 1994-es viadal előtt például csak rosszabb gólkülönbsége miatt szorult Nigéria mögé, 2002-t megelőzően pedig az utolsó mérkőzésen nagy meglepetésre hazai pályán kikapott a Kongói DK-tól, és így lemaradt a világbajnokságról.

2006-ban végre sikerült a bravúr, ám Németországban a lehető legnehezebb csoportbeosztást kapta az együttes, hiszen Argentína, Hollandia és Szerbia volt az ellenfele. Két szoros, 2-1-es vereség után a szerbek ellen megszületett az első győzelem is, bár sokáig úgy tűnt, hogy harmadszor is alulmaradnak. Az előző két összecsapáshoz hasonlóan ismét kétgólos hátrányba kerültek, ám ezúttal nem csak szépíteni sikerült: miután Szerbia emberhátrányba került az afrikai együttes megfordította a találkozót, és így megszerezte története első győzelmét a világbajnokságokon (3-2).

2010-ben már a sorsolás őrült balszerencsésen sikerült, Észak-Korea 3-0-s legyőzése nem is okozott problémát, de Brazília (1-3) és Portugália (1-1) keményebb diónak bizonyult, így ismét a csoportkör jelentette a végállomást.