Hősök lettek Közép-Amerika törpéi

Costa Rica-i fociválogatott, foci, foci-vb
BRAZIL, Recife : Costa Rica's players celebrate after winning a Round of 16 football match between Costa Rica and Greece at Pernambuco Arena in Recife during the 2014 FIFA World Cup on June 29, 2014. AFP PHOTO / PEDRO UGARTE
Vágólapra másolva!
Három kulcsembere sérülés miatt hiányzik, mindössze két játékosa szerepel európai topligában, a keret harmada a hazai bajnokságból érkezett, Jorge Luis Pinto szövetségi kapitány pedig korábban csak klubedzőként bizonyított - mégis Costa Rica futballválogatottja okozta eddig a legnagyobb meglepetést a brazíliai világbajnokságon. A saját régiójában sem egyeduralkodó együttes vb-történelmet írt a nyolc közé jutással, Hollandia sem nyugodhat meg a szombati negyeddöntő előtt.
Vágólapra másolva!

A Guardian azt írta a brazíliai világbajnokság nyolcaddöntője előtt, hogy nem szabad lenézni a Costa Rica-i játékosokat, többek, mint néhány imádnivaló Ewok az Endor bolygóról. Hiszen a Star Wars-történetek apró, maciszerű élőlényei is sikerrel vették fel a harcot a birodalmi katonákkal, ugyanúgy, mint a közép-amerikai kis ország többnyire ismeretlen játékosai a világsztárokkal.

A világ egyik legvidámabb országa - a Gallup közvélemény-kutató intézet májusi jelentése szerint csak Paraguay, Panama, Guatemala, Nicaragua és Ecuador előzi meg a rangsorban - története legnagyobb futballsikerét érte el, miután tizenegyesekkel legyőzte Görögországot, és bejutott a legjobb nyolc közé.

A csapat szakvezetője, Jorge Luis Pinto szerint ez egy megérdemelt siker volt, hiszen egy órát emberhátrányban futballozva sikerült kiharcolni a továbbjutást. Ezzel Costa Rica lett az első vb-negyeddöntős közép-amerikai ország. Szombaton Hollandia ellen folytatódhat a tündérmese. "Ilyen csapata nincs senkinek, ez egy csodálatos válogatott. Minden szenzációsan sikerült, megérdemeltük a továbbjutást” - lelkendezett Pinto. "Tudtuk, hogy nem lesz könnyű, de csak hálálkodni tudok a játékosaimnak, a segítőimnek, a szurkolóinknak és a sajtónak, hogy összejött."

Óriási az öröm a Costa Rica-i válogatottnál... Forrás: AFP/Pedro Ugarte

A mérkőzés egyik hőse a fantasztikusan védő Keylor Navas volt, aki a tizenegyespárbajban kivédte egykori csapattársa, Teofanisz Gekasz lövését. "Játszottunk együtt a Levantéban, és eszembe jutott, hogy mit szokott csinálni az edzésen. Biztos voltam benne, hogy nem fog változtatni eddigi szokásán, ez segített abban, hogy védeni tudtam."

Azt mondta, a büntetők előtt a pálya közepén összekapaszkodott a csapat, és megbeszélték a teendőket. "Azt mondtuk, nagyon keményen dolgoztunk azért, hogy ilyen messzire eljussunk, és nem szabad arra gondolni, hogy kikaphatunk. Úgy gondolom, legbelül mindenki érezte, hogy sikerülnie kell. Nem kell semmi titkot keresni. Itt vagyunk huszonöten, a huszonhármas keret és két olyan játékos, aki sérülés miatt maradt le a vébéről. Szívből és az országunkért futballozunk. Mindig is szerettünk volna történelmet írni, és most íme, itt van, sikerült."

... és az otthon ünneplő szurkolóknál is Forrás: AFP/Ezequiel Becerra

Ezek után mi várható Hollandia ellen? "Ugyanolyan határozottan kell futballoznunk, mint eddig. Kimegyünk a pályára, és megpróbálunk nyerni."

Saját régiójában sem próféta

De hogyan tűnhet elő az ismeretlenségből egy ilyen csapat? A sorsolás után kevesen hitték volna, hogy a közép-amerikaiak veretlenül, egy kapott góllal, első helyen jutnak tovább egy olyan csoportból, ahol három korábbi világbajnok, Uruguay, Olaszország és Anglia az ellenfél.

Főleg úgy, hogy a válogatott saját régiójában sem számít egyeduralkodónak. Ugyan büszke lehet arra, hogy a közép-amerikai válogatottak számára kiírt Copa Centroamericana 1991 óta íródó történelmében hétszer is nyerni tudott, és négy ezüstérem mellett csupán egyszer, 1995-ben maradt le a dobogóról. De hozzá kell tenni, hogy Mexikó nem indul ebben a sorozatban.

Costa Rica az Észak- és Közép-amerikai, Karibi Labdarúgó-szövetségek Konföderációjának (CONCACAF) bajnokságán 1963-ban, 1969-ben és 1989-ben aranyat nyert, amióta viszont Arany Kupának nevezik a tornát (1991-től) csak egy ezüst- (2002) és két bronzérem (1993 és 2009) jutott neki. Négyszer indulhatott a Copa Américán, de 2001-ben és 2004-ben is a negyeddöntőben vérzett el, a Pán-Amerikai Játékok futballtornáján két negyedik helyezésig jutott.

Navas kapus volt a hős, miután kivédte Gekasz tizenegyesét Forrás: AFP/Adrian Dennis

A világbajnokságok történetében 1990-ben sikerült először kivívnia a kvalifikációt, sokat segített, hogy Mexikót kizárták a selejtezőről, miután egy U-tornán túlkoros játékosokat szerepeltetett. Az első Costa Rica-i vb-szereplés mindjárt óriási meglepetést hozott, a Bora Milutinovic irányította csapat rögtön első meccsén 1-0-ra megverte Skóciát, utána csak 1-0-ra kapott ki a favoritnak tartott braziloktól, majd az utolsó, Svédország elleni mérkőzésén a fantasztikusan védő kapus, Luis Gabelo Conejo, illetve a szélvészgyors csatár, Hernán Medford vezérletével 2-1-re nyert, és bejutott a legjobb 16 közé. A csapat a nyolcaddöntőben Csehszlovákia ellen egy órán keresztül tartotta magát, sokáig 1-1 volt az állás, de végül 4-1-es vereséget szenvedett.


A következő két vébé előtt nem is sikerült megfelelniük a megnőtt elvárásoknak, hiszen nem sikerült a kvalifikáció, a 2002-es világbajnokságon azonban ismét részt vehetett a válogatott, és megint tisztességgel helytállt. Akkor Kínával (2-0), Törökországgal (1-1) és megint Brazíliával került egy csoportba. Utóbbi meccs volt a legemlékezetesebb, a Costa Rica-iak ugyanis nem álltak be védekezni, így a rendkívül látványos meccs 5-2-es brazil sikert hozott. A közép-amerikai együttes végül csak rosszabb gólkülönbsége miatt maradt le a továbbjutásról. A 2006-os vb-szereplés volt az eddigi leggyengébb: Németország 4-2-re, Ecuador 3-0-ra, Lengyelország 2-1-re verte, így csoportutolsóként, nulla ponttal kiesett.

Igazából a mostani világbajnokság előtt sem lehetett tudni, milyen is a csapat, hiszen a selejtezők során nem gázolt át a CONCACAF-mezőnyön. A 3. fordulóban bekapcsolódva oda-vissza kikapott Mexikótól, és csak 2-2-t játszott Salvadorral, de másodikként továbbjutott a negyedik körbe. Ott már több pontot veszített, ugyan az összes hazai mérkőzést megnyerte, de idegenben kikapott Hondurastól és az Egyesült Államoktól, míg Jamaicán, Mexikóban és Panamában döntetlent játszott.

Három kulcsember hiánya sem akadály

Hogy mégis összeállt a csapat, az nagyban Jorge Luis Pinto szövetségi kapitánynak köszönhető. A szakember klubedzőként komoly sikereket ért el, de hiába volt Costa Rica-i, perui, kolumbiai és venezuelai bajnok aktuális csapataival, szövetségi kapitányként kétszer is megbukott. Először 2004-2005-ben Costa Ricával próbálkozott, majd 2007-2008-ban Kolumbiában is munkát vállalt, de hiába kezdte jól a vb-selejtezőket a válogatott, néhány vereség után menesztették.

Mostani, második Costa Rica-i munkavállalása során türelmesebbek voltak vele a vezetők, és a siker nem maradt el. Pinto szakértelmét jelzi, hogy akkor sem esett kétségbe, amikor sorra kidőltek legjobb játékosai. Először tavaly novemberben Rodney Wallace, a Portland Timbers középpályása vált ki térdszalagszakadás és porcsérülés miatt, majd az angol Everton balszélsője, Bryan Oviedo szenvedett síp- és szárkapocscsont-törést egy FA-kupa-mérkőzésen. Utóbbi ugyan mindent elkövetett a felépülés érdekében, de májusra belátta, kár erőltetni és siettetni a gyógyulást.

Hajrá, Costa Rica! Forrás: AFP/Ezequiel Becerra

A legnagyobb érvágást azonban a selejtezők során a legtöbb, hat gólt szerző Alvaro Saborio kiválása jelentette, a Real Salt Lake rutinos játékosa május végén szenvedett lábközépcsonttörést. Pinto kapitány így egy fiatalabb csapattal vágott neki a vébének, a 23 fős keretben mindössze ketten maradtak a 2006-os vb-résztvevő együttesből: védő Michael Umana és a középpályás Christian Bolanos.

De mindössze ketten fértek be az utóbbi évek legnagyobb utánpótlás sikerét elért 2009-es vb-4. együttesből is, amely az U20-as világbajnokság helyosztóján éppen Magyarországtól kapott ki büntetőkkel: Cristian Gamboa, illetve Marco Urena.

Talán nem túlzás azt mondani, hogy Costa Rica nagy szerencséje, hogy a keretet olyan ügyes futballisták alkotják, akiket nem zsigerelt ki a 2013-14-es idény. Oviedo kiesésével két topligás játékos maradt mindössze, a kiválóan védő Keilor Navas a spanyol Levantét a Primera División középmezőnyébe vezette, és a mainzi Junior Diaz sem fáradhatott el túlzottan, hiszen mindössze 20 bajnokin szerepelt a Bundesligában.

A keretben több olyan játékos is akad, aki Észak-Európában futballozik - Cristian Gamboa (Rosenborg), Celso Borges (AIK Stockholm), Christian Bolanos (FC Köbenhavn), Michael Barrantes (Aalesund) -, míg a hazai bajnok Deportivo Saprissát és a bronzérmes Heredianót három-három, a második Alajuelensét két játékos képviseli.

A csapat az eddigi négy vb-mérkőzésen öt gólt szerzett (Bryan Ruíz duplázott, míg Joel Campbell, Oscar Duarte és Marco Urena az első, Uruguay elleni meccsen volt eredményes. Csupán két gólt kapott a csapat, és ha Duarte nem állíttatta volna ki magát a görögök ellen, akkor azt is mondhatnánk, hat sárga lappal az egyik legsportszerűbb csapat a világbajnokságon.

Navas a mi Zeuszunk

A Costa Rica-i sajtó ujjongva kommentálta, hogy a válogatott 11-esekkel 5-3-ra legyőzte a görögöket a brazíliai labdarúgó-világbajnokság vasárnapi nyolcaddöntőjében, ezzel története során először bejutott a legjobb nyolc közé.

"Mi vagyunk a titánok! Felszálltunk az Olümposzra, és Keylor Navas kapus a mi Zeuszunk" - örvendezett a La Nacion című napilap, hozzátéve: ma senki sem alszik az országban.

Az Al Dia napilap szerint olyan, mintha a lakosság csak álmodná a továbbjutást: "Valaki csípjen belénk, ott vagyunk a világ legjobb nyolc futballnemzete között!"

A lap szerint az ausztrál játékvezető inkább a görögöknek kedvezett, amitől a világ összes Costa Rica-i drukkere kétségbeesett. A hosszabbítás aztán az ország történetének leghosszabb 30 perce volt, de a játékosoknak acélból voltak az idegeik - fogalmazott az újság.

Luis Guillermo Solis köztársasági elnök sem maradt ki az örömünnepből, azt írta a Twitteren: "Továbbjutottunk! Megcsináltuk! Óriások a fiúk!"