Társoldalunk:

Van Gaalról már megint kiderült, hogy zseni

2014.07.06. 15:27

Világszerte százmilliók hüledeztek a Hollandia-Costa Rica negyeddöntőn, amikor Louis van Gaal kézilabdaedző módjára becserélte a második számú kapusát büntetőt védeni. Mint általában, most is neki lett igaza. És nem biztos, hogy csak azért, mert Krul jobban érzi a tizenegyest, mint Cillessen.

"Tim magasabb, hosszabbak a karjai, és jobb a büntetőmúltja" - ezzel indokolta a Louis van Gaal a Costa Rica elleni negyeddöntő utáni sajtótájékoztatón, miért cserélte be Tim Krult a 121. percben Jasper Cillessen helyére. Krul a párbajban minden tizenegyesre jó irányba vetődött, és kettőt ki is védett, ez elég volt a hollandok továbbjutásához.

Van Gaal indoklása azonban elég soványnak tűnik. A két kapus között valóban van hat centi magasságkülönbség, és igaz, hogy Cillessen felnőtt meccsen még nem fogott meg tizenegyest. De Krul sem éppen mestere a műfajnak. A Newcastle-ben az utóbbi öt szezonban húszból mindössze kettőt védett ki, ez a 10 százalékos mutató elég gyenge, Gulácsi Péter, például, sokkal jobbat tud nála (a büntetőknek átlagosan a 75-77 százalékát rúgják be, a kimaradók kis része megy a kapufára vagy fölé-mellé).

Forrás: Getty Images/2014 Getty Images/Laurence Griffiths

Különösebb vulgárpszichologizálás nélkül is feltételezhetjük, hogy Van Gaal döntése mögött inkább - vagy legalább annyira - mentális megfontolások álltak. Már önmagában a sosem látott húzás meglephette az Costa Rica-iakat, és biztos megfordult a fejükben, hogy ha egy edző ilyenre vetemedik, akkor a becserélt kapus valami büntetőspecialista lehet. Szinte biztos, hogy Cillessen mozgását, statisztikáit elemezték, de a második számú kapusét aligha.

Ahol meglepetés van, ott bizonytalanság, ahol bizonytalanság, ott kétség és habozás. Ezért vagy sem, a második hosszabbításán túl lévő Costa Rica-i válogatott nyilván holtfáradt rúgói sokkal rosszabbul teljesítettek, mint a görögök elleni szétlövésben.

Mit szólsz, Tim fiam, ezt jól kifundáltam, mi?!Forrás: MEXSPORT/Roberto Maya

Van Gaal a saját játékosairól is levette valamelyest a terhet: a saját rendkívüli döntésére terelte a figyelmet, és felvállalta annak a kockázatát, hogy ha balul üt ki a terv, akkor ő lesz a hibás. Krul ráadásul beugróként veszítenivaló nélkül állhatott oda, hiszen ha az összes lövést beszedi, akkor sem róla beszéltek volna, megvolt viszont az esélye, hogy hőssé váljon. Élt is vele.

A hollandok így javítottak valamelyest a siralmas statisztikájukon. A nagy tornák büntetőpárbajaiban korábban ötből négyszer elbuktak, mivel a 24 próbálkozásból 16-ot lőttek csak be (a nagy futballnemzetek közül ennél csak az angolok hírhedten gyatra mutatója rosszabb). De szerencséjükre most volt egy zseniális kapitányuk.