Társoldalunk:

A brazil futball elvesztette az identitását

2014.07.09. 18:25

Érthetetlen okból a szurkolók többsége azt gondolja, hogy a brazilok a futballvilág bohócai, létezésük célja nem lehet más, mint a tömegek felhőtlen szórakoztatása. Az ország szempontjából nagyobb baj, hogy ehhez partnerek is, pedig a feltételrendszer már régen nem adott hozzá. Hagyományos értelemben vett futballkultúrájuk 1982 óta válságban van, az idegen elemekkel pedig hosszú évek óta sikertelenek, így a brazil focinak nem is a 7-1 a legnagyobb problémája, hanem az, hogy elvesztette az identitását.

1958 – Az első dél-amerikai paradigmaváltás

A dél-amerikai futballkultúra a kezdetektől a bohém, önkifejező művészi szépségről és a könnyed eleganciáról szólt. Az argentinok la nuestrának hívták ezt a szellemiséget, ami egészen 1958-ig uralta a futballjukat. A svédországi vébén aztán a sokkoló kudarc hatására megkérdőjeleződtek az alapok, amelyre legalább három évtizede épült a játékuk. A taktika egészét illető változások általában fokozatosan következnek be, de ebben az esetben kiemelhető egyetlen mérkőzés hatása: a la nuestra korszaka Argentína Csehszlovákiától elszenvedett 6-1-es vereségével ért véget Helsingborgban 1958. június 15-én.

Az argentinok az 1958-as vb kudarca után alapjaiban értékelték át a futballjukat: a fegyelem, a keménység, a győzni bármi áron mentalitás került előtérbe. Az Estudiantes az 1960-es évek végén három Libertadores-kupát nyert zsinórban, de mocskos módszereik miatt az anti-fútbol címkét ragasztották a játékukra. 1968-ban az Interkontinentális Kupa döntőjében a Manchester Uniteddel találkoztak: az argentinok oda-vissza szétrúgták az angolokat. Paddy Crerand, a United középpályása a kupa elvesztése után kijelentette, hogy "az Estudiantes volt a legundorítóbb csapat, amely ellen valaha pályára léptem".

1970  Az utolsó brazil szamba

Eközben Brazíliát az 1958-as világbajnoki sikere, és az olyan fiatalok, mint Pelé és Garrincha csillogása csak megerősítette az egyéni képességekre épülő, támadó futball hitelességében: a brazil drukkerek már akkor azt kiabálták a lelátón, hogy "Szamba, szamba!"

A folyamat 1970-ben, talán minden idők legjobb csapatának újabb sikerével tetőzött: a brazilok 4-1-re mosták le Olaszországot a mexikói vb-döntőben. Azonban a történelemben ez volt az utolsó alkalom, hogy egy csapat pusztán az egyének zsenialitásának köszönhetően vb-címet tudott nyerni.

1982 – Az ébredés

Brazília számára az 1982-es spanyolországi torna hozta el azt a paradigmaváltást, amin az argentinok már jóval korábban átestek. Socrates, Falcao és Zico szellemiségét szétcincálta az olasz emberfogás, a válogatott 3-2-re kikapott, és a legjobb négyig sem jutott el.

Egy ország futballidentitása

Bár a brazil drukkereket mindenki színes, táncos léptű figurának tipizálja, a valóság teljesen más. A brazil társadalom tömegeinek önbizalma, önértékelése kimondottan alacsony, ezért vált elsődleges fontosságúvá számukra a győzelem, a világbajnoki trófea. Más nem számít.

1994-re már nyoma sem maradt a Socrates-féle csapat intellektusának. Carlos Alberto Parreira csapata már szinte európai válogatott volt, 4-4-2-es rendszerben, két védekező középpályással, Dungával és Mauro Silvával. Ráadásul a csapat kapitánya eredetileg a pengés Rai volt, aki azonban az első meccsek után kikerült a kezdőből, a karszalagot pedig Dunga kapta meg.

Szimbolikus váltás volt, ami korábban elképzelhetetlen lett volna. Brazília addig a taktikai fejlődés szempontjából is a világ élvonalába tartozott, alkalmazkodás helyett az innováció útját járták, a stílusokat pedig saját tradícióikhoz igazították. Ez a korszak az 1994-es vb-győzelemmel véget ért, az eredménykényszer minden változtatást igazolt.

2002 – A nagy triumvirátus

Luiz Felipe Scolari egy évvel a japán-dél-korea-i közös rendezésű vb előtt megmentőként érkezett a válogatott élére, és a trükk működött is, Brazília Németországot legyőzve ismét vb-címet nyert.

Ronaldo és Rivaldo ünnepli a vb-döntőbe jutást 2002-benForrás: DPA/AFP/Bernd Weissbrod


A csapatból mindannyian a nagy hármasra, Ronaldinhóra, Rivaldóra és Ronaldóra emlékszünk, ez a csapat azonban távolról sem volt olyan támadó szellemiségű, mint amit ez a hármas mutat. Scolari elsősorban a stabil védekezésre helyezte a hangsúlyt, az egyenes kieséses szakaszban mindössze egy gólt kapott a 3-4-1-2-es rendszerben futballozó csapat, amelyben három belső védő mellett szintén két védekező középpályás, és két legendás szárnyvédő, Cafu és Roberto Carlos kapott helyet. Scolari legalább olyan pragmatikus felfogásban nyert tehát vb-t, mint Parreira.

2010 – Dunga, takarodj!

A 2010-es dél-afrikai világbajnokságon ezt a vonalat vitte tovább az 1994-es csapat kapitánya, Dunga. Ő is a két védekező középpályásban hitt, Gilberto Silva és Felipe Melo játszott a csapat közepén, amelyben tulajdonképpen csak egy kreatív játékos, Kaká kapott szerepet. Dunga nem bízott Ronaldinhóban, de még Patóban sem, inkább támaszkodott egy védekezésben is használható Elanóra.

Dunga a 2010-es futball-világbajnokság negyeddöntőjénForrás: AFP/Antonio Scorza


Ez volt a brazil vb-szereplések történetének első igazi kontracsapata, Dunga egyértelműen az alkalmazkodás mellett döntött. Már nem saját erényeikre építettek, hanem a legfőbb esélyes spanyolok lehetséges gyenge pontjára, a kontrajátékra.

2010-2013 – A nagy önámítás  

Dunga lemondását követően Mano Menezes feladata volt, hogy levezényelje az újabb stílus- és generációváltást, hogy a szurkolók visszatérjenek a csapat mögé. A verőemberek helyét olyan intelligens passzjátékra is képes szűrők foglalták el a védelem előtt, mint például Lucas Leiva. Támadásban megpróbálta Gansóval visszahozni a nagy brazil tízesek legendáját, aki olyan szélső támadókat kapott maga mellé, mint Jadson vagy Neymar, a 2010-es csapatból pedig csak Daniel Alves, Ramires, Thiago Silva és Robinho maradt.  

Ez azonban csak központi propagandának bizonyult: Brazília hiába akart hinni a gyökereiben, a stílus megvalósításához szükséges játékosanyag már nem állt rendelkezésre. Leszerepeltek a 2011-es Copa Américán, és kikaptak Mexikótól a londoni olimpia döntőjében, pedig senki sem vette olyan komolyan a tornát, mint ők. Menezesnek mennie kellett, és másfél évvel a brazíliai torna előtt ismét Scolarit rántották elő a kalapból.

2014 – Minden szégyenek legnagyobbika

Scolarinak azzal a versenyhátránnyal kellett megküzdenie, hogy komolyan vehető meccsek nélkül készíti fel csapatát a hazai vb-re. A világbajnokságokra a dél-amerikai selejtezőkről vezet a legkeményebb út. Neki csak bulimeccsek, és a Konföderációs Kupa jutott, amely az önáltatás folytatásán kívül semmire nem volt jó. Brazília úgy nyerte meg a tornát, hogy egyetlen percet sem futballozott hátrányban. A vb-t úgy kezdték, hogy azonnal hátrányba kerültek.

Scolari elhagyta ugyan a Dunga-féle kontrajátékot, de a két védekező középpályáshoz ő is ragaszkodott, miközben mindent és mindenkit Neymar játékának rendelt alá, és már egy évvel a vb előtt ő maga hangoztatta, hogy csak a győzelem lehet a cél. A játékosok már a Konföderációs Kupa után megkapták a vb-felkészülési programjukat, ami egészen a döntő napjáig szólt – nem egy megszokott dolog, és nem könnyítette meg a csapat dolgát.

A játékosok zokogtak a himnusz alatt, a csapat mellé pszichológust kellett rendelni, a mély vallásosság, a hazai pályába vetett hit hatalmas nyomásként nehezedett a játékosokra, akik maguk is elhitték, itt csak ők nyerhetnek. Ebben a felfokozott idegállapotban érte őket a tragédia: Neymar és Thiago Silva elvesztése.

A himnusz végig komoly szerepet kapott a brazilok vb-szereplése soránForrás: Getty Images/2014 Getty Images/Jamie Mcdonald


1998-ban egy, a mostaninál jóval erősebb csapat sem bírta el Ronaldo elvesztését. 2010-ben egy megnyert meccsen estek össze egy szerencsétlen Melo-öngól után, aki később ki is állíttatta magát. Brazília azonban semmiféle erőt nem mutatott a holland egyenlítés után, mentálisan nem volt tartása a csapatnak. Németország ellen sem.

Hat perc alatt négy gólt kapni nem mindennapos esemény a futballban. Általában egy érzelmi összeomlás szükséges hozzá, de ilyen szintű megsemmisülésnek taktikai oka is kell, hogy legyen.  

2014 – A játékrendszerek adottságai

A 4-2-3-1 két faktor miatt jelent meg eredetileg a futballban: a két védekező középpályás az ellenfél irányítóját lehetetlenítette el, miközben a négy támadó nagyon hatékonyan használható a letámadásban.

A nagy irányítók időközben eltűntek a futballból, Scolari viszont dogmatikusan ragaszkodott a két védekező középpályáshoz, konkrét feladatkör nélkül is. Így viszont nem is tudott kreatív középpályásnak helyet szorítani a pálya közepén.

Luiz Felipe Scolari vállalta a felelősséget a történtekért, de nem mond leForrás: FIFA via Getty Images/2014 FIFA/Alex Livesey - Fifa


A németek viszont eldobták a 4-2-3-1 ezen tulajdonságát, csak a letámadást hagyták meg a formáció kínálta előnyökből.  

A vb-elődöntőben Scolarit és a két védekező középpályást érthetetlen módon mégis felkészületlenül érte a német letámadás. Az első tizenöt percben Oscarhoz mindössze két passzt tudtak eljuttatni, a brazilok önmagukat fojtották meg azzal, hogy szinte nem tudtak egy labdát kihozni a térfelükről. Vészmegoldásként a szélső védők törtek előre, sőt sokszor David Luiz is a középpályán mutatta magát.

Brazília kizökkent a megszokott játékából, Silva nélkül fejetlen volt a védelem, Neymar nélkül nem épültek a támadások. A tanácstalanságot kétségbeesés váltotta fel, ennek a rendezetlenségnek pedig csak katasztrófa lehetett a vége.

Brazília a 22-es csapdájába szorult. Hagyományos értelemben vett futballkultúrájuk 1982 óta válságban van, az idegen elemekkel pedig hosszú évek óta sikertelenek, így a brazil focinak nem is a 7-1 a legnagyobb problémája, hanem az, hogy elvesztette az identitását.