Társoldalunk:

Brazília: innen tényleg szép nyerni

2014.07.12. 15:07

Kárpótlásul bronzérmet ajándékozhat a népnek az agyonvert brazil válogatott. Scolari és van Gaal: még egy meccs, és aztán vége. 

Ritka, hogy igazán kíváncsian várjuk egy vb utolsó előtti mérkőzését, mert bár a bronzmeccs gyakran látványosra sikerül, a döntő előtt egy nappal ez leginkább arra jó, hogy a várakozásban az ember elüsse valamivel az időt. Ezúttal azonban tényleg érdekes kérdés, hogy a házigazda brazilok képesek-e legalább annyira összeszedni magukat az elődöntő 1-7-es katasztrófája után, hogy a hollandok ne üssék ki őket.

A Brazíliában uralkodó hangulatról annyit, hogy Neymar ügynöke, Wagner Ribeiro a Twitteren pocskondiázta Luiz Felipe Scolari kapitányt. 1994 világbajnoka, Romário a brazil szövetség vezetőinek nyakába varrta a vereséget, az elkeseredett drukkerek pedig még a meccs után több városban randalíroztak, brazil zászlót égettek és teljes futballreformot követeltek.

Thiago SilvaForrás: AFP/Gabriel Bouys

A válogatott tagjai nyilván nem heverték még ki a sokkot - teljesen talán soha nem is fogják -, de az eltiltásából visszatérő Thiago Silva szerint a játékosok "ugyanolyan motiváltak, mint mindig". "Új lapot kell nyitnunk, az élet megy tovább. Négy éve a  hollandok elleni vereséggel fejeztük be a vébét, nem szeretnék megint így járni" - mondta a meccs előtti sajtótájékoztatón. A PSG védője szerint a németek elleni kudarc olyan volt, ami 100 évente egyszer fordul elő, "hatpercnyi sötétség vezetett a tragédiához".

Thiago Silva borítékolható visszatérése adott, de nehéz megjósolni a kezdőcsapatot. A Neymar pótlására kiszemelt, a németek ellen súlytalan Bernard feltehetően kikerül a csapatból, Willian lehet a befutó, és könnyen lehet, hogy az óvatosságot szem előtt tartva Ramires váltja Hulkot. Scolari nem valószínű, hogy kiteszi egy újabb füttykoncertnek Fredet, a középcsatár posztján így várhatóan Jo kezd.

Scolari még mindig nem érti
Luiz Felipe Scolari ugyan elmondta a németek elleni meccs után, hogy ez volt élete legrosszabb napja, és óriási szégyen, ami történt, de a jelek szerint nehezen fogja fel, hogy ezek után semmi sem maradhat a régiben. A szombati sajtótájékoztatón azt bizonygatta, hogy az utóbbi másfél évben minden remekül ment, ezért ő szíve szerint maradna kapitány. "Igen, ez katasztrófa volt, de hadd kérdezzem meg: minden rossz lett egyetlen eredmény miatt?" - tette hozzá.

A Globoesporte közben közzétett egy pénteki, állítólag véletlenül rögzített videofelvételt, amelyen Scolari, Thiago Silva és a brazil stáb három alkalmazottja áll az üres Mané Garrincha Stadion gyepén, és próbálják megfejteni, mi történt az elődöntőn. Scolari arról beszél, hogy egy ilyen "kivégzés" nem semmisítheti meg az elvégzett munkát, és hogy elképesztő pech kellett ahhoz, hogy a németek hét helyzetből öt gólt rúgjanak az első félidőben. Felidézi, hogy a braziloknak a második félidő első tíz percében négy ziccerük volt (ez igaz), úgyhogy hasonló szerencsével "lehetett volna akár 5-4-is" az 55. percben.

Hollandiában nem váltott ki olyan heves érzelmi reakciókat a büntetőkkel elbukott elődöntő. A torna előtt kicsit lesajnált csapat Kevin Strootman kiesésével tovább gyengült, mégis a legjobb négyig menetelt - 1974 és 1978 után először fordult elő, hogy ez két egymást követő vb-n sikerült. Más kérdés, hogy az argentinok ellen alighanem túl óvatos játékkal rukkolt elő a vb korábbi szakaszában remek taktikai húzásokat bemutató Louis van Gaal.

A vb után a Manchester United kispadjára átülő sikerkapitány előbb arról beszélt, hogy semmi értelme mérkőzést játszani a harmadik helyért, szombaton viszont már azt mondta, felhívta a csapat figyelmét arra, hogy még mindig van esélyük történelmet írni. "A holland válogatott eddig mindig elveszített legalább egy meccset minden vb-n, amelyre kijutott. Most először elkerülhetjük ezt". 

Louis van GaalForrás: AFP/Damien Meyer

Van Gaal a FIFA-t is bírálta, amiért a braziloknak eggyel több napjuk volt pihenni, ragaszkodott hozzá, hogy ez szándékosan biztosított előny. Valójában a két elődöntőt 1990 óta nem rendezik egy napon, mindig a felső ágról érkezők - tehát a vb-t korábban kezdő csapatok - játszanak előbb, és mióta a címvédő nem jut ki automatikusan, hagyományosan a házigazda játssza a nyitómeccset, tehát nem a brazilokra szabták az idei lebonyolítást.

Van Gaal az előzetes hírek szerint nem Cillessent és még csak nem is a Costa Rica elleni büntetőpárbajban brillírozó Krult szerepelteti majd, hanem a harmadik számú kapust, Vormot. Egyéb meglepetés aligha lesz az összeszokottnak tűnő holland kezdőben.

A brazilok eddig kétszer nyertek, egyszer vesztettek a harmadik helyért játszott meccseken. A hollandok legutóbb 1998-ban szerepeltek a kisdöntőben, akkor Horvátországtól kaptak ki 2-1-re. A két ország válogatottja eddig négyszer találkozott világbajnokságon. 1974-ben (2-0) és 2010-ben (2-1) Hollandia, 1994-ben Brazília (3-2) nyert, 1998-ban döntetlen lett a vége, és a 11-esek döntöttek a brazilok javára.

Brazília-Hollandia
A 3. helyért, Brazíliaváros, 22:00
Vezeti: Hajmudi
A várható kezdőcsapatok:
Brazília: Júlio César - Dani Alves, Thiago Silva, David Luiz, Marcelo (Maxwell) - Luiz Gustavo, Paulinho - Ramires, Oscar, Willian - Jo
Hollandia: Vorm - Vrij, Veltman, Blind - Janmaat, Wijnaldum, Klasie, Kuyt - Sneijder - Van Persie, Robben