Társoldalunk:

Botrány lesz, vagy gólfesztivál?

2014.07.13. 19:04

Már kétszer is összejött korábban a labdarúgó-világbajnokság döntőjében Németország (illetve az NSZK) és Argentína, csak remélni tudjuk, hogy a 2014-es döntő a korábbira fog emlékeztetni. Egy csipetnyi futballtaktika-történelem, néhány zseniális játékos és egy öt gólt hozó döntő 1986-ból, valamint egy kiállításokról és kevés gólról emlékezetes világbajnokság hasonló szellemű fináléja 1990-ből.

A futballtörténelem harmadik Németország-Argentína világbajnoki döntőjének két korábbi kiadása más-más szempontból, de egyaránt érdekes mérkőzéseket hozott. A kétfrontos Franz Beckenbauer-Carlos Bilardo összecsapás közül 1986-ban egy taktikai formáció térhódításának első lépései, és egy mesteri taktikai húzás hozta meg az argentin szakember győzelmét, négy évvel később a legjobb csapatot kormányzó német legenda nyert.

A 2014-es döntő ránézésre egyik meccsre sem hasonlít majd nagyon, de bizonyos szempontból mindkettőből van benne egy kicsi. Legalábbis reméljük, hogy csak egy kicsi.

Messi és Müller 2010 után újra összecsapForrás: AFP/Javier Soriano

Már nincs új a nap alatt

Szemben az 1986-ossal itt szó sincs nagy taktikai forradalomról, bátor felállásváltásról, hiszen mindkét csapatnak saját, kiforrott játékrendszere van. Németország 4-3-3-as formációja kőbe van vésve, ezen belül csak személycserékkel reagál az ellenfelekre Jogi Löw (Müller és Klose váltják egymást centerben, Lahm jobbhátvéd vagy szűrő szerepköre). Az argentinok természetesen mindent Messinek rendelnek alá, az ő "hamis kilences" posztján alapszik a 4-3-1-2-es rendszer, és ez csak akkor változik 4-3-3-ra, ha Messi valamiért a jobb szélre húzódik. 

Ez utóbbi mozzanat egyszer már hozott egy világbajnoki címet Argentínának: akkor Diego Maradona alakította Messit, és az akkori Löw (Beckenbauer) elkövette ugyanazt a hibát, amit most is el fognak a németek: Messit nem védő, hanem középpályás (vélhetően Bastian Schweinsteiger) fogja majd. Hogy ez miért fontos ennyire, arra tökéletes példa volt az 1986-os döntő, amit Maradona úgy döntött el, hogy igazán jól sem kellett játszania hozzá (lásd alább).

Az isteni Diego a trófeávalForrás: Origo

Ugyanakkor az is igaz, hogy most lényegesen nagyobb különbség van a két csapat között, mint 28 évvel ezelőtt. Ezúttal nem lesz olyan könnyű szétszakítani a német csapatot, és most - leszámítva a rommá sérült Di Mariát - nincsenek olyan társai Messinek, amilyenek Maradonának voltak. 

Kísért az 1990-es góliszony 

Bár a torna első szakaszában nem hittük volna, az egyenes kieséses szakasz igencsak hajaz a 90-es vébére: kevés a gól, sok a hosszabbítás és a büntetőpárbaj, sőt 90-ben is pont két igazán élvezetes meccs volt az egyenes kieséses szakaszban. Argentína úgy vergődött be a döntőbe, hogy a csoportkör után mindössze két akciógólt szerzett (mindkettőt Claudio Caniggia), és kétszer is büntőkkel ment tovább. Az argentinok most is két gólt szereztek a kieséses szakaszban, és bár csak egy büntetőpárbajuk volt, Svájc ellen két percre voltak a 11-esektől, amikor Messi és Di Maria lerendezték a meccset.

Ennyi történtForrás: DPA/AFP/Sven Simon

Ahogy 24 éve, úgy most is Németországé a torna legjobb csapata, ehhez kétség sem férhet. De ezt pont ugyanúgy sikerült eltitkolnia mindenki elől, ahogy néha a 2014-es világbajnokságon is. Olaszországban köpködős meccsen kiejtették Hollandiát, majd egy Matthäus-büntetővel legyőzték a cseheket, az elődöntőben pedig büntetőkkel Angliát. Nem egy diadalmenet, ahogy egészen az elődöntőig az idei sem volt az: Algéria keményen meghajtotta a németeket, aztán jött a franciák elleni kínszenvedés, és ha nem jött volna Brazília élveboncolása, még nagyobb lenne a hasonlóság a 90-es tornával.

De most lássuk, miről is beszélünk pontosan. 

1986: Egy zseni a pályán, egy a kispadon

Az 1986-os argentin válogatott Carlos Bilardo mestermunkája volt. Nehéz megmondani, pontosan ki vagy még inkább kik a szülőatyjai a 3-5-2-es formációnak, de az biztos, hogy az argentin mestert közéjük kell sorolnunk. Pedig nem indult jól a dolog, az argentinok vergődtek az új formációban, mely valójában annak köszönhette létrejöttét, hogy egy időre eltűntek a szélsők a játékból - és ugyanez a veszély fenyegette az irányítókat is.

Bilardo a nagy Carlos Zubeldía tanítványa volt, és magáévá tette mestere azon dogmáját, miszerint minden csapatba hét védő és három támadó kell. Úgy érezte, működni fog a dolog, hiszen a három támadója Diego Maradona, Jorge Valdano és Jorge Burruchaga volt. Bilardo mániákusan részletes felkészülési programjának és az egész rendszer azt a célt szolgálta, hogy be lehessen préselni a csapatba egy igazi 10-es, egy játékmestert.

Carlos Bilardo, akit nem érdekelt hogyan, csak győzzön.Forrás: AFP/Staff

Ez volt ugyebár Maradona, aki pont úgy kulcsszereplője volt az akkori argentin válogatottnak, mint most Messi, mégsem ő nyerte meg a vébédöntőt Argentínának. Vagyis de, csak nem úgy, ahogy sokan várták volna tőle.

Maradonának elég a pályán lennie

Németországot Franz Beckenbauer irányításával ugyanúgy beszippantotta a söprögetőkhöz való feltétlen ragaszkodás, mint a többi országot, de Beckenbauer a védelemtől feljebb már jóval többet variálhatott, mint Bilardo. Andreas Brehme és Thomas Berthold személyében két nagyszerű szárnyvédője volt, a támadók között pedig ott volt Felix Magath, Klaus Allofs és Karl-Heinz Rummenigge (a padon pedig Rudi Völler).

Az 1986-os vébédöntő

Argentína-Németország 3-2 (1-0)
1986. június 29, Mexikóváros, Estadio Azteca.

Argentína: Nery Pumpido - José Luis Brown, José Cuciuffo, Oscar Ruggeri - Sergio Batista, Ricardo Giusti, Jorge Burruchaga (Tobbiani, 90.), Héctor Enrique, Julio Olarticoechea - Diego Maradona - Jorge Valdano

Nyugat-Németország:  Harald Schumacher - Ditmar Jakobs, Karlheinz Förster, Hans-Peter Briegel - Thomas Berthold, Andreas Brehme, Norbert Eder, Lothar Matthäus - Felix Magath (Dieter Hoeness, 62.) - Karl-Heinz Rummenigge, Klaus Allofs (Rudi Völler 46.) 

Gólszerzők: Brown (23.), Valdano (56.), Burruchaga (86.) ill. Rummenigge (74.), Völler (81.)

Bár a torna előtt csak bénázó argentinokkal szemben esélyesebbnek tűntek a németek, Maradona úgy is el tudta dönteni a finálét, hogy igazából kifejezetten rossz meccse volt. Egyszerűen annyi történt, hogy Beckenbauer nem a három védője közül bízta valamelyikre Maradonát, hanem a belső középpályás Lothar Matthäust vonta vissza az argentin zsenivel.

A német megoldotta a feladatát, de Maradona olyan magasra vitte magával Matthäust, hogy az őt piócaként követő német lyukas helyét bejátszhatták a csapattársai (elsősorban Burruchaga), ráadásul Magath elöl teljesen elszigetelődött. Bilardo ezzel sikeresen szétszakította a német válogatottat, amely ugyan kapaszkodott, kétszer is ki tudott egyenlíteni, de Burruchaga 84. percben szerzett góljára már nem érkezett válasz, Argentína 3-2-re megnyerte a döntőt.

1990: Egy rossz emlékű vébé még rosszabb döntője

A 90-es évek eleje a futball sötét középkora volt. Ekkorra már szinte minden csapat három védővel és söprögetővel játszott, ami egyúttal jobbára öt középpályást jelentett, így a meccsek javarészt a pálya közepén dúló fizikai harcból álltak.

Az igazi vonalszélsőket szárnyvédők váltották, akik bármikor visszaléptek a védelmekbe, és ötvédős formációt vettek fel. Az eredmény: a vébék történetének legalacsonyabb gólátlaga (2,21/meccs) és az addigi legtöbb piros lap (16). A FIFA a vébé után pánikszerű sebességgel eltörölte a hazaadást és szigorította a hátulról történő becsúszások szankcionálását. Torát ülte a célfutball, a játék szépségének csak nyomai maradtak.

Andreas Brehme, és a vébégyőzelmet érő büntetőForrás: DPA/AFP/Sven Simon

Ahol a szervezettség és az erő dönt, ott Németország tarolni fog. Így volt ez Rómában is, ahol a németek ráadásul minden szempontból a mezőny fölé nőttek, valószínűleg egy ennél színvonalasabb tornát is meg tudtak volna nyerni. Beckenbauer második Bilardo elleni vébédöntőjében még komolyabb előnyből indult, mint négy évvel korábban, amikor Maradona pusztán a helyezkedésével legyőzte Németországot.

Az 1990-es vébédöntő

Nyugat-Németország-Argentína 1-0 (0-0)
1990. július 8., Róma, Stadio Olimpico

NSZK: Bodo Illgner - Klaus Augenthaler, Guido Buchwald, Jürgen Kohler - Thomas Berthold, Thomas Häßler, Lothar Matthäus, Pierre Littbarski, Andreas Brehme - Rudi Völler, Jürgen Klinsmann

Argentína: Sergio Goycochea - Juan Simón, José Serrizuela, Oscar Ruggeri - Néstor Lorenzo - José Basualdo, Jorge Burruchaga, Pedro Troglio, Roberto Sensini - Diego Maradona - Gustavo Dezotti

Gólszerző: Brehme (85. – 11-esből)

Olaszországban Beckenbauer két szárnyvédője (Berthold és Brehme) megmaradt Mexikóból, de a három belső középpályás posztra olyan bőséges választék állt rendelkezésére, hogy az ellenféltől függően gyakorlatilag bármire alkalmas sort össze lehetett állítani. A pálya közepén feltűnt Hässler, Matthäus, Bein, Littbarski, sőt Buchwald is, aki egyébként középhátvéd volt, de a hollandok ellen a középpályára került, hogy a holland passzjátékot molesztálja.

Burruchaga négy évvel korábban még beverteForrás: AFP

Amennyit erősödött az NSZK, annyit gyengült Argentína. Maradona és Burruchaga még ott volt, de míg négy évvel korábban Valdano volt a center, addig Rómában az a Dezotti volt a középcsatár, aki éppen a Cremonesében játszott (Caniggia eltiltott volt). Brown, Héctor Enrique, Cuciuffo és Olarticoechea sem volt már ott a vébégyőztes csapatból (utóbbi eltiltás miatt), de azért a házigazda olaszok ellen büntetőkkel beverekedték magukat a döntőbe így is.

Rekordok a döntőben - de nem úgy

A döntő aztán hű képe lett az egész világbajnokságnak. A történelem legrosszabb fináléjában minden a mexikói bíróról, Edgardo Codesalról szólt, akit már az első félidőben fel akartak falni a játékosok, mert előbb Augenthaler, majd Calderón javára nem ítélt meg egy-egy büntetőt. Pedro Monzón lett a vébédöntők történetének első kiállított játékosa (Dezotti meg a második a 87. percben, miután fojtófogással büntette Jürgen Kohlert, aki időhúzási célból nem akarta visszaadni neki a labdát), a római finálé pedig az addig legkevesebb gólt hozó döntő.

Hogy Nestor Sensini valóban eltalálta-e Rudi Völlert, azt majd olvasóink eldöntik, a lényeg, hogy iszonyatos vitákat hozott a 85. percben megítélt német büntető, amit Andreas Brehme a helyére küldött, és ezzel Németország visszavágott Argentínának. A németek fölényéről annyit, hogy 23-szor lőttek kapura, míg Argentína csak egyszer - hiába bírózott heteken át mindenki, az NSZK megérdemelte a győzelmet.