Cristiano Ronaldo a spanyol armada ellen

Cristiano Ronaldo
Cristiano Ronaldo of Portugal during the football match to qualify for Group B qualifying for the FIFA World Cup Russia 2018 between Portugal and Switzerland, at the Estádio da Luz in Lisbon, Portugal, on Tuesday, 10 (PHOTO: BRUNO DE CARVALHO/BRAZIL PHOTO PRESS)
Vágólapra másolva!
Aligha vállalunk nagy kockázatot, ha a 2018-as labdarúgó-világbajnokság B-csoportjának továbbjutó helyeit megelőlegezzük Spanyolországnak és Portugáliának Marokkóval és Iránnal szemben. A sorrend azonban korántsem mindegy, hiszen a kvartett nyertese besétálhat a nyolc közé, a másodikra viszont minden bizonnyal Uruguay vár a nyolcaddöntőben.
Vágólapra másolva!

Ne szaladjunk azonban ennyire előre, vizsgáljuk meg a csoportban az „esélytelenek nyugalmával” induló afrikai és ázsiai résztvevőt.

Irán a 36. a FIFA világranglistáján, és másodikként kvalifikálta magát Oroszországba,

miután selejtezőcsoportja megnyerését követően 2-0-ra verte Üzbegisztánt.

A csapat legnagyobb sztárja az edzője, a portugál Carlos Queiroz, akinek személye a honfitársak elleni csoportmeccsen mindenképpen pikantériát kölcsönöz majd a párharcnak. Ráadásul a szakember 2008 és 2010 között saját nemzete válogatottját irányította, így nála jobban aligha tudná bárki felkészíteni az iráni játékosokat a mérkőzésre. Queiroz egyébként megfordult a Manchester Unitednél – ahol a legendás Sir Alex Ferguson segédje volt –, valamin a Real Madridnál is, ahol a 2003/04-es szezonban irányította vezetőedzőként a királyiakat.

Irán szövetségi kapitánya, a portugál Carlos Queiroz honfitársai ellen is meccsel majd a csoportkörben Forrás: Sputnik/Nina Zotina

Ami a játékosokat illeti, nekünk, európaiaknak a jónevű támadó,

Reza Ghoochannejhad lehet ismerős, aki megfordult többek között a Cambuur, a Standard Liege és a Charlton csapatainál is,

jelenleg pedig a Heerenven színeiben riogatja az ellenfelek védelmét és kapusait.

Irán ötödik világbajnoki szereplésére készül, 1978, 1998, 2006 és 2014 után vesz részt újra a futball ünnepén.

Az iráni keret

kapusok: Alireza Beiranvand (Perszepolisz), Mohammad Rasid Mazaheri (Zob Ahan), Amir Abedzadeh (Marítimo)
védők: Ramin Rezaeian (Oostende), Mohammad Reza Hanzadeh (Padideh), Milad Mohammadi (Ahmat Groznij), Pedzsman Montazeri (Eszteglal), Morteza Pouraligandzsi (al-Szadd), Madzsid Hosszeini (Eszteglal), Rouzbeh Chesmi (Eszteglal)
középpályások: Maszoud Sodzsaei (AEK Athén), Szaeid Ezatolahi (Amkar Perm), Szaman Goddosz (Östersund), Ashkan Dedzsagah (Nottingham Forest), Omid Ebrahimi (Eszteglal), Mehdi Torabi (Szaipa), Ehszan Hadzsszafi (Olimpiakosz Pireusz), Vahid Amiri (Perszepolisz)
támadók: Karim Anszarifard (Olimpiakosz Pireusz), Szardar Azmoun (Rubin Kazany), Reza Gucsannezsad (Heerenveen), Alireza Dzsahanbakhsh (AZ Alkmaar), Mehdi Taremi (al-Garafa)



Marokkó 42. a világranglistán, edzője pedig a női szíveket megdobogtató Hervé Renard, aki korábban megannyi afrikai együttest irányított, inkább több, mint kevesebb sikerrel;

Zambiával és Elefántcsontparttal például Afrika-kupát nyert,

Angolával ez már nem jött össze neki.

A válogatott sztárja egyértelműen a Juventus hátvédje, Medhi Benatia, aki csapatkapitányként bizonyára mindent megtesz majd, hogy a marokkóiak meglepetést okozzanak a csoportban. Ehhez talán a Real Madrid üdvöskéje, Achraf Hakimi és az Ajax középpályása, Hakim Ziyech lehet a segítségére.

A marokkói csapatkapitány, a Juvét erősítő Mehdi Benatija és az afrikai válogatott minden erejével azon lesz, hogy megnehezítse a spanyolok és a portugálok dolgát a csoportban Forrás: NurPhoto/Massimiliano Ferraro/NurPhoto/Massimiliano Ferraro

A válogatott 20 év után jutott ki újra a legrangosabb nemzetközi megmérettetésre,

és Iránhoz hasonlóan ötödik szereplésére készül – 1970, 1986, 1994 és 1998 után.

A marokkói keret

kapusok: Munir el-Kadzsui (Numancia), Jasszine Bunu (Girona), Ahmad Reda Tagnauti (IRT)
védők: Mehdi Benatia (Juventus), Romain Szaissz (Wolverhampton), Manuel Da Costa (Basaksehir), Nabil Dirar (Fenerbahce), Acsraf Hakimi (Real Madrid), Hamza Mendil (LOSC)
középpályások: M'barek Busszufa (al-Dzsazira), Karim el-Ahmadi (Feyenoord), Jusszef Ait Bennasszer (Caen), Szofjan Amrabat (Feyenoord), Juncs Belhanda (Galatasaray), Fajkal Fadzsr (Getafe), Amine Harit (Schalke 04)
támadók: Halid Butadb (Malatyaspor), Aziz Buhadduz (St. Pauli), Ajub el-Kabi (RSB), Nordin Amrabat (Leganés), Mehdi Carcela (Standard Liege), Hakim Zijecs (Ajax Amsterdam), Jusszef en-Nesziri (Málaga)

A csoport favoritjai közül kezdjük a legjobb európai csapatként a tornára érkező Portugáliával.

A 2016-os kontinensviadal címvédőjének szereplése egyértelműen Cristiano Ronaldo formájától függ,

nélküle félkarú óriás Fernando Santos alakulata. Nagy kérdés, hogy az ötszörös aranylabdás egy megerőltető szezon után mennyire tudja hátára venni a csapatot, nélküle mindenesetre komoly vérmes és érmes reményei aligha lehetnek a portugáloknak. Bár nyilvánvalóan CR is tisztában van vele, hogy csakis akkor írhatná be magát a labdarúgás legnagyobb alakjainak történelemkönyvébe, ha vb-címre vezetné országát, nem vagyunk benne biztosak, hogy egyedül képes lehet rá, ahhoz mondjuk Quaresma és André Silva részéről is extra teljesítményre lenne szükség.

Santos egyébként a 2016-os Európa-bajnoki címmel olyan szaktekintélyeket körözött le, mint Fernando Cabrita, Humberto Coelho, Felipe Scolari vagy Paulo Bento,

nagy tonán ugyanis egyikük sem nyert aranyérmet a válogatottal. A 63 éves szövetségi kapitány 2014 óta irányítja hazája válogatottját, amellyel Németország, Brazília és Belgium mögött jelenleg negyedik a FIFA ranglistáján.

Aligha lövünk mellé azzal az állítással, hogy Cristiano Ronaldo formája döntően befolyásolja majd a portugálok világbajnoki szereplését Forrás: Brazil Photo Press/BRAZIL PHOTO PRESS/Bruno De Carvalho

A portugálok 9 győzelemmel és egy verséggel nyerték meg selejtezőcsoportjukat,

többek között a magyar válogatott is oda-vissza legyőzve,

egyenes ágon kvalifikálva magukat a tornára.

Az eddigi szereplést tekintve az 1966-os angliai vb a csúcs, ahol az Eusébio vezette alakulat bronzéremmel térhetett haza.

A portugál keret

kapusok: Anthony Lopes (Olympique Lyon), Beto (Göztepe SK), Rui Patrício (Sporting CP)
védők: Bruno Alves (Rangers), Cédric Soares (Southampton), José Fonte (Talien Jifang), Mário Rui (Napoli), Pepe (Besiktas), Raphael Guerreiro (Borussia Dortmund), Ricardo Pereira (FC Porto), Rúben Dias (Benfica)
középpályások: Adrien Silva (Leicester City), Bruno Fernandes (Sporting CP), Joao Mário (West Ham United), Joao Moutinho (Monaco), Manuel Fernandes (Lokomotiv Moszkva), William Carvalho (Sporting CP)
támadók: André Silva (AC Milan), Bernardo Silva (Manchester City), Cristiano Ronaldo (Real Madrid), Gelson Martins (Sporting CP), Goncalo Guedes (Valencia CF), Ricardo Quaresma (Besiktas)

Spanyolország az utóbbi években generációváltáson esett át, szó sincs azonban arról, hogy a világranglistán nyolcadik együttessel ne kellene komolyan számolni Oroszországban.

A spanyolok veretlenül, kilenc győzelemmel és egy döntetlennel simán jutottak ki a viadalra,

+33-as gólkülönbségük pedig még akkor is figyelemre méltó, ha az olasz válogatotton kívül nem volt nagy név a csoportjukban (Albánia, Izrael, Macedónia, Liechtenstein).

A csapatot az a Julen Lopetegui irányítja, aki korábban csak a Porto kispadján bizonyított, a fiatal szakember mégis joggal nevezhető a vörös fúriát Eb- és vb-győzelemre vezető Vicente del Bosque méltó örökösének.

Az 51 éves Lopetegui ugyanis eddig 18-szor ült a válogatott kispadján, és egyelőre nem talált legyőzőre, 13 siker mellett 5 döntetlen a mutatója.

Hogy ki lesz a gárda vezére, az viszont jó kérdés, a jelenlegi keretből ugyanis többen képesek lehetnek erre. Nálunk jó eséllyel az az Isco lehet a befutó, aki a Real Madridban csupán epizódszerepet tölt be, a válogatottban azonban brillírozik, hogy ne menjünk messzire, elég az argentinoknak lőtt mesterhármasát felidézni.

A másik jelöltünk Diego Costa, aki a Chelsea-nél bár kegyvesztetté vált, az Atléticoban és a válogatottba viszont nagyszerű teljesítménnyel rukkolt elő az elmúlt félévben, így alighanem ő lesz Lopetegui elsőszámú támadója. A rutinos Piqué, Ramos, Iniesta, Busquets, Davis Silva tengelyről sem szabad megfeledkezni, nem beszélve a feltörekvő ifjakról, mint Koke, Marco Asensio, Lucas Vazquez, Rodrigo vagy éppen a világ talán jelenlegi legjobb kapusa, David de Gea.

A spanyolok kerete

kapusok: David de Gea (Manchester United), Pepe Reina (SSC Napoli), Kepa Arrizabalaga (Athletic Bilbao)
védők: Dani Carvajal (Real Madrid), Sergio Ramos (Real Madrid), Nacho Fernández (Real Madrid), Gerard Piqué (FC Barcelona), Jordi Alba (FC Barcelona), César Azpilicueta (Chelsea), Nacho Monreal (Arsenal), Álvaro Odriozola (Real Sociedad)
középpályások: Sergio Busquets (FC Barcelona), Andrés Iniesta (FC Barcelona), David Silva (Manchester City), Koke (Atlético Madrid), Saúl Níguez (Atlético Madrid), Thiago Alcántara (Bayern München)
támadók: Isco Alarcón (Real Madrid), Marco Asensio (Real Madrid), Lucas Vázquez (Real Madrid), Diego Costa (Atlético Madrid), Iago Aspas (Celta Vigo), Rodrigo Moreno (FC Valencia)

Szemtől szemben

A csoport csúcsrangadóját már az első körben letudják a csapatok. és nem az Irán-Marokkó derbire, hanem a spanyol-portugál párharcra gondolunk.

Előbbiek egyszer mérkőztek egymással, akkor 1-1 lett a végeredmény, az ibériai rangadó azonban komoly hagyományokra tekint vissza, amelyben a félsziget nagyobb országa az eddigi 35 meccséből 16-ot nyert meg, 13 döntetlen és hat vereség mellet.

A spanyol labdarúgó-válogatott egyike a végső győzelemre is esélyes csapatoknak Oroszországban Forrás: Picture-Alliance/AFP/Verwendung weltweit/Anke Waelischmiller/Sven Simon

A spanyolok Iránnal sem barátságos, sem tétmérkőzésen nem találkoztak még, Marokkóval pedig kétszer csaptak össze, 3-2-re és 1-0-ra nyertek, egyaránt 1961-ben.

Portugáliának sincs nagy múltja a csoport kiscsapatai ellen: az ázsiai ellenféllel kettőből két győzelem, az afrikaival szemben viszont meglepő módon egy meccsen egy vereség a mutató, a '86-os vb-n Marokkó 3-1-re verte csoportban európai riválisát.

A sportfogadóknak nagy pénzt nem érdemes tenni a két továbbjutóra, hiszen alighanem a spanyolok és a portugálok játszi könnyedséggel masíroznak majd be a legjobb 16 közé, a csoportgyőztes kiléte viszont érdekes kérdés lehet, már csak azért is, mert

ha papírforma-eredmények születnek az A-csoportban, akkor az első Egyiptommal vagy Oroszországgal, míg a második Uruguayjal találkozik a nyolcaddöntőben.

Menetrend:

Június 15., 17.00, Szentpétervár, Kresztovszkij Stadion
Marokkó (B3)–Irán (B4)
Június 15., 20.00, Szocsi, Fist Olimpiai Stadion
Portugália (B1)–Spanyolország (B2)
Június 20., 14.00, Moszkva, Luzsnyiki Stadion
Portugália (B1)–Marokkó (B3)
Június 20., 20.00, Kazany, Kazany Arena
Irán (B4)–Spanyolország (B2)
Június 25., 20.00, Szaranszk, Mordovija Arena
Irán (B4)–Portugália (B1)
Június 25., 20.00, Kalinyingrád, Kalinyingrád Stadion
Spanyolország (B2)–Marokkó (B3)

Szavazzon!

Melyik válogatott nyeri meg a 2018-as vb B-csoportját?