De Gea-baki, Svájc meglepte a spanyolokat

De Gea, spanyol válogatott, svájci válogatott, labdarúgás, spanyolország, svájc
De Gea erre a bakira még sokáig emlékezni fog
Vágólapra másolva!
Az egyaránt az oroszországi világbajnokságra készülő Spanyolország és Svájc 1-1-es döntetlent játszott vasárnap este Villarrealban. 
Vágólapra másolva!

A hazaiak az

Alvaro Odriozola első válogatottbeli góljával

szereztek vezetést a 29. percben, ekkor úgy tűnt, hogy a spanyolok könnyedén behúzzák a mérkőzést. Andrés Iniesta hazai búcsúján ugyanis sokkal jobban játszott a spanyol csapat, Svájc erejéből csak a védekezésre futotta.

De Gea erre a bakira még sokáig emlékezni fog Forrás: AFP/Jose Jordan

A svájciak azonban Ricardo Rodriguez révén egyenlítettek a 62. percben, igaz ehhez kellett

De Gea nagy potyája is.

A hátralévő időben mentek előre becsülettel a spanyolok, de csak helyzetekig jutottak, újabb gól már nem esett a meccsen.

A vb-n a spanyolok az Európa-bajnok portugálokkal, a marokkóiakkal és az irániakkal, míg a svájciak a brazilokkal, a szerbekkel és a Costa Rica-iakkal játszanak.

Vb-felkészülési mérkőzés
Spanyolország–Svájc 1–1 (1–0)
Villarreal. Vezette: Kovács I. (romániai)
Spanyolország: De Gea – Odriozola (Nacho, 70.), Piqué, Azpilicueta, Jordi Alba (Monreal, 78.) – Koke, Thiago – Aspas (L. Vázquez, a szünetben), D. Silva (Asensio, 60.), Iniesta (Saúl, 55.) – D. Costa (Rodrigo, 60.)
Szövetségi kapitány: Julen Lopetegui
Svájc: Sommer – Lichtsteiner (Lang, 63.), Schär (Djourou, a szünetben), Akanji, R. Rodríguez (Moubandje, 78.) – V. Behrami (Fernandes, 63.), Zakaria – Shaqiri, Dzemaili (Embolo, a szünetben), Zuber – Seferovic (Drmic, a szünetben)
Szövetségi kapitány: Vladimir Petkovic
Gólszerző: Odriozola (29.), ill. R. Rodríguez (62.)