Kegyetlen szúnyoginvázióval küzdöttek az angolok vb-meccsén

szúnyog, anglia, vb-2018
Kegyetlen szúnyoginvázióval küzdöttek a játékosok
Vágólapra másolva!
Az angolok első meccsének helyszínén, Volgográdban már a megérkezéskor valóságos szúnyoginvázió fogadta a csapatot, ami alaposan bezavart az edzésekbe. A rovarok a Tunézia-Anglia (1-2) világbajnoki csoportmeccsen sem könnyítették meg a játékosok életét.
Vágólapra másolva!

Úgy néz ki, hiába permeteztek a hétvégén a helyi erők, hétfőn már újra elviselhetetlen volt a szárnyas bitangok jelenléte. Bár nem mondhatjuk, hogy az angolok második félidei teljesítménye emiatt maradt el a várttól – ugyanis az első játékrészben kiválóan futballoztak –, de annyi biztos, hogy nagyon zavaró lehet játék közben a szúnyogok jelenléte.

Ahogy a képen is látszik, Jesse Lingard is küzdött rendesen az elemekkel, akarjuk mondani a rovarokkal

Kegyetlen szúnyoginvázióval küzdöttek a játékosok Forrás: Sports Illustrated

Egy-egy lövésnél, cselnél sokat jelenthet akár az a másodperc, amikor épp a füle mellett száguld el a rovar, elvonva a figyelmet. A károgók egyébként már korábban szóltak, hogy ebből baj lesz, és lám, igazuk is lett.

A jövőben mindenféleképpen lépéseket kell tenni, hogy legalább elviselhetőbb mértékű legyen a szúnyoginvázió Volgográdban.