Ki kell vágni a szent teheneket, ha komolyabb céljaik vannak a spanyoloknak

fbl Horizontal
Spain's defender Gerard Pique (L) chats with Spain's coach Fernando Hierro at the end of the Russia 2018 World Cup Group B football match between Spain and Morocco at the Kaliningrad Stadium in Kaliningrad on June 25, 2018. / AFP PHOTO / OZAN KOSE / RESTRICTED TO EDITORIAL USE - NO MOBILE PUSH ALERTS/DOWNLOADS
Vágólapra másolva!
A spanyol sajtó finoman szólva nincs elalélva a válogatott teljesítményétől, és amondó, hogy Fernando Hierrónak okvetlen hozzá kell nyúlnia a csapathoz, akár olyan játékosok kárára is, akikről a torna előtt elképzelhetetlen volt, hogy kispadra kerüljenek.
Vágólapra másolva!

A legnagyobb spanyol sportkiadvány, a Marca azzal kezdi a csoportkört záró elemzését, hogy nem volt éppen a legjobb ómen a rajt előtt két nappal kipenderíteni a szövetség háta mögött a Real Madridhoz aláíró

Julen Lopeteguit, akivel 21 mérkőzésen át veretlen maradt

a 2010-es világbajnok. A baszk edző helyét átvevő Ferando Hierrónak pedig azt tanácsolják, hogy fenekestül forgassa fel a csapatot, ha nem akarja, hogy az eddigi szimplán csak rossz produkció ne változzon katasztrofálissá.

Fernando Hierrónak nagyon nehéz döntéseket kell meghoznia Forrás: AFP/Ozan Kose

A Marca szerint szép dolog a csoportgyőzelem, de a spanyolok csak a technikának – a Portugália–Irán meccs utolsó percében videózás után megadott tizenegyesnek – köszönhetik a látszólagos sikert, nem pedig a jó játékuknak. Roberto Palomar szerint Iniestáéknak volt egy jó 45 percük, egy rossz meccsük és egy felejthető, ami édeskevés. Szóval, ideje változtatni.

A kapus

David De Gea „megtalálása” óta nem volt kérdés, hogy ki álljon a spanyol válogatott kapujában. A Marca szerint azonban most nagyon is el kellene gondolkozni a klubjában (Manchester United) valóban parádézó De Gea leváltásán. Meglátásuk szerint ugyanis a tornán szokatlanul indiszponált, nyoma sincs a bátorságnak, amivel szembe kellene néznie a kapujára tartó labdákkal.

Nem vitás, továbbra is ő a legjobb kapus, de lehet, hogy jót tenne neki egy kis szünet. A baj csak az, ezt már mi tesszük hozzá, hogy a padon csak egy 35 éves veterán ül (Pepe Reina), aki 2017 októbere óta nem védett a válogatottban, illetve a 24 éves Kepa Arrizabalaga, aki eddig egyszer állt a nemzeti csapat gólvonalán.

A védelem

A védelmünk egy vicc - vonta le a nem éppen hízelgő következtetést a Marca. A legnagyobb baj középen van, ahol Sergio Ramos és Gerard Piqué a védekezés helyett

saját területének megjelölésével

van elfoglalva.

A két szél sincs rendben. Carvajal nem élete formájában érkezett Oroszországba, Jordi Alba pedig hiába játszott jól Marokkó ellen, Irán ellen kimondottan gyenge volt. A szóba jöhető helyettesek közül Nacho bármikor nyugodt szívvel bevethető, de Odriozola, Azpilicueta és Monreal nem biztos, hogy hozná az elvárt minőséget. Az viszont biztos, hogy valamit tenni kell, mert a csapat három meccsen öt gólt kapott. Védekező középpályásként pedig Busquets sem tud eleget segíteni.

A középpálya

A labdával, szokás szerint, szépen bánik a csapat, de kevés a veszély a játékukban. Isco az egyedüli fénysugár, főleg akkor, ha Iniestával van párban. Erre jó példa a Marokkó elleni meccs első gólja.

Különösen David Silva nincs olyan formában, hogy rá lehessen építeni a támadásokat - bár, Portugália ellen kimondottan jól játszott -, és a Marca szerint arra is kell egy terv, ha netán Iniestát kell helyettesíteni.

Támadósor

Itt, hiába Aspas csoportgyőzelmet érő gólja, Marokkó ellen, csak a három gólnál járó Diego Costát lehet dicsérni, egyetlen csatárra pedig nagyon rizikós egy vébét felépíteni. A támadásokat segíthetné egy aktív középpálya, de biztosan nem úgy, hogy négy egyforma középpályást - Thiago Alácantara, David Silva, Iniesta és Isco - tesz fel Hierro mester. A lap szerint kevesebb passz és szélesebb játék segítene, amihez Asensio és Lucás Vázquez kínál alternatívát.

Július 1-jén, vasárnap (16 óra) a moszkvai Luzsnyiki Stadionban Oroszország ellen kiderül, hogy Fernando Hierro megfogadta-e a szakírók tanácsát.