A Brit Királyi Légierő is beszállt az angol fociünnepbe

Vágólapra másolva!
Igaz, hogy a Horvátország-Anglia vb-elődöntő eredményére még kell várni néhány órát, az angolok mégis szinte a csoportkörök óta úgy ünneplik válogatottukat, mintha már világbajnokságot nyertek volna. A Királyi Légierő 100. születésnapja alkalmából pedig a RAF vadászgépei is - szó szerint - beszálltak a fociünnepbe, igaz, csak egy jópofa mém erejéig. 
Vágólapra másolva!

Külön Facebook-oldal is létezik már "It's coming home", vagyis "Hazajön" elnevezéssel, ami egy néhány évvel ezelőtti dal címére utal, melyben a futball angliai bölcsőjébe való visszatérésről énekelnek.

Gareth Southgate szövetségi kapitány csapatának meglepően jó teljesítményét látva az egész ország focilázban ég,

pedig még "csak" a négy között vannak Harry Kane-ék. A svéd-angol negyeddöntő után David Beckham is kamerába mondta a legendás szállóigét.

Most pedig az idén 100. születésnapját ünneplő Brit Királyi Légierőt használták fel lelkes focidrukkerek, hogy elhitessék a világgal - meg egy kicsit magukkal is -, hogy idén a foci hazatalál. A neten keringő mémen az látható, ahogy a Royal Air Force nem létező flottája az égre rajzolja az It's coming home feliratot.

Az elsőre lenyűgözőnek tűnő videó alaposabb vizsgálata után látható, hogy egy közepesen sikerült trükkről van szó, pláne, ha hozzávesszük a valódi légi parádén kirajzolt százas számot ábrázoló élőképet:

(4.58-tól látható, hogy mennyire nehéz tartani ezt a formációt)

Ki tudja, talán egy vb-győzelem esetén valóság lesz a futball hazatérése, azzal együtt pedig a RAF élőképe is.