Gyenge magyar kezdés az úszó-vb-n

Vágólapra másolva!
A kilencfős magyar úszókülönítményből hatan mutatkoztak be vasárnap, a sportág világbajnoki versenyeinek nyitónapján, de közülük csak Verrasztó Evelyn és Hosszú Katinka jutott tovább a melbourne-i idő szerint esti elődöntőbe a 200 méteres vegyes selejtezőjéből. A fináléba bekerülniük azonban nekik sem sikerült.
Vágólapra másolva!

Tomka Tivadar helyszíni tudósítása

Go for Gold!, azaz: irány az aranyért! Ezzel a jelszóval ellátott transzparenseket osztottak a szervezők a világhírű teniszezőről elnevezett Rod Laver Arénában, ahol az úszók is elkezdték a 12. FINA világbajnokság küzdelmeit. A hangulatra már a kicsit csípős kora reggeli órákban sem lehetett panasz, hiszen több, mint félháznyi szurkoló érkezett a 13 ezer férőhelyes csarnokba, amelyet egyébiránt 800 tonna fémből állították össze. A fantasztikus látványt nyújtó sportlétesítményben a nap első igazi vastapsát a ghánai születésű Blewudzi Bernard kapta, aki a 400 méteres férfi gyorsúszás elődöntőjében 6:23.27-es időeredménnyel ért célba - a döntőbe 3:48.72-vel lehetett bekerülni, de a közönség díjazta a színesbőrű versenyző akaratát.

Sajnos Boulsevicz Bea miatt nem volt okunk örömködni, hiszen 100 méter pillangón a 38. helyen végzett. Verrasztó Dávid már jobb kedvre derítette a magyar szurkolókat, 400 méteres gyorsúszásban majdnem 3 másodperccel döntötte meg egyéni legjobbját - mindez a 25. helyhez volt elegendő.

A férfi 100 m mell előfutamaiban az Európa-bajnoki bronzérmes Bodor Richárd (1:02.28 p) csak a 26. lett, míg a fő számában, 200-on olimpiai ezüstérmes Gyurta Dánielnek (1:03.33 p) a 40. hellyel kellett beérnie. "Ez a 100 méter nem volt az igazi, de a rövidebbik távon általában így szokott szerepelni Dani" - mondta Széles Sándor, Gyurta mestere. "Ám ez semmit nem jelent, 200-on bármi megtörténhet..."

Ebben reménykedtünk Hosszú Katinka és Verrasztó Evelyn esetében is. Verrasztó a hetedik időt úszta (2:15.59 perc), egyszersmind egyéni csúcsát megjavítva lépett tovább a legjobb tizenhat alkotta mezőnybe, míg a szintén ifjúsági Európa-bajnok Hosszú (2:16.37 p) a 12. lett összesítésben. Az elődöntőben Hosszú - némileg javítva délelőtti idején - 2:16.12 perccel a 12., az önmagához képest haloványabb Verrasztó pedig 2:16.26-tal csak a 13. lett, vagyis egyikük sem érdekelt a hétfői fináléban.

"A délelőtti eredményemmel elégedett vagyok" - értékelte teljesítményét Verrasztó Evelyn. "Sajnálom, hogy az esti órákban nem sikerült jobban úsznom. A fordulókat elrontottam, főleg az elsőt, és itt fontos tizedeket vesztettem. Három versenyszámom még hátra van, remélem, hogy sikerül javítanom."

Forrás: EPA

Manaudou megvédte címét 400 méteren

Az első úszódöntőt nagy meglepetésre a 17 éves, dél-koreai Park Te Hvan nyerte a férfiak 400 m gyors számában. A nők hasonló viadalán a francia Laure Manaudou megvédte címét, alig maradva el saját világcsúcsától. A 4x100 m-es gyorsváltót a hölgyeknél a házigazda ausztrálok, a férfiaknál pedig az amerikaiak nyerték.

férfi 400 m gyors:
1. Park Te Hvan (Koreai Köztársaság) 3:44.30 p
2. Oszama Melluli (Tunézia) 3:45.12
3. Grant Hackett (Ausztrália) 3:45.43

női 400 m gyors:
1. Laure Manaudou (Franciaország) 4:02.61 p
2. Otylia Jedrzejczak (Lengyelország) 4:04.23
3. Sibata Ai (Japán) 4:05.19

női 4x100 m gyors:
1. Ausztrália (Lisbeth Lenton, Melanie Schlanger, Shayne Reese, Jodie Henry) 3:35.48 p
2. Egyesült Államok (Natalie Coughlin, Lacey Nymeyer, Amanda Weir, Kara Lynn Joyce) 3:35.68
3. Hollandia (Inge Dekker, Ranomi Kromowidjojo, Femke Heemskerk, Magdalena Veldhuis) 3:36.81

férfi 4x100 m gyors:
1. Egyesült Államok (Michael Phelps, Neil Walker, Cullen Jones, Jason Lezak) 3:12.72 p
2. Olaszország (Massimiliano Rosolino, Alessandro Calvi, Christian Galenda, Filippo Magnini) 3:14.04 - Európa-csúcs
3. Franciaország (Fabien Gilot, Fridirick Bousquet, Julien Sicot, Alain Bernard) 3:14.68