Gála a vízben: 20 góllal nyitott a magyar női pólóválogatott a vb-n

FINA2017, Vizes VB, Japán Magyar női vízilabda
Vágólapra másolva!
Megkezdte a szereplését a magyar női vízilabda-válogatott a 17. FINA világbajnokságon. A Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában rendezett összecsapáson Bujka Barbaráék kiválóan játszva, 20-11-es sikert arattak Japán ellen. 
Vágólapra másolva!

A mérkőzést Bujka Barbara-show nyitotta, a magyar csapat centere két gyors góllal hűtötte le a már a meccs előtt is csak pislákoló japán reményeket.

Hogy ne csak Bujka neve kerüljön fel az eredményjelzőre, arról Szilágyi Dorottya gondoskodott: két pompás lövésével már 4-0-ra ment a magyar válogatott öt perc után! Először Arima Jumi kapufája jelezte, hogy azért nem feltartott kézzel érkezett az ázsiai válogatott sem a világbajnokságra, majd ezt Jamamoto Minori emberelőnyös góljával nyomatékosította is.

Ám az első negyed végén így is magabiztos 4-1-es magyar vezetés után úsztak rövid pihenőre a játékosok.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

A második negyed is hasonlóan kezdődött, mint az első: Bujka Barbara jött, és győzött a Japán kapussal szemben. A japánok nem bírták tartani a lépést, másodpercekkel később, az ellenfél labdavesztése után Keszthelyi Rita is feliratkozott a góllövők közé. Arról, hogy a magyar szurkolók öröme ne legyen felhőtlen, megint Arima Jumi gondoskodott, aki ismét emberelőnyből volt eredményes. Azonban a magyar gólgyártás sem állt le, sorrendben Czigány Dóra, Bujka Barbara és Antal Dóra is tapsra késztette a nézőket, akik ezt biztosan nem bánták.

Bujka Barbara egészen elképesztően játszott, már a 14. percben öt gólnál járt.

A japán válogatott előbb kicsit kozmetikázott az eredményen, majd magyar találatok színesítették a második negyedet – Tóth Ildikó és Gurisatti Gréta révén.

Ám a slusszpoén a japánoké volt, Kazama Jumi a világ végéről lepte meg egy bombával Gangl Edinát.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

A harmadik negyed két rossz támadással indult, ám ez a tendencia nem sokáig folytatódott. Előbb a japánok voltak eredményesek, megint Arima Jumi dobott gólt, ezúttal gyors megúszás után.

A magyar pólósokat azonban még jobban felbőszítette a találat, amelyre három góllal sikerült válaszolni: Antal Dóra, Keszthelyi Rita és Tóth Ildikó volt eredményes, így meglett a tízgólos különbség a 20. percre.

Jamamoto Minori és Gurisatti Gréta gyors gólváltása után pedig maradt a különbség a két csapat között.

A harmadik negyed vége előtt egy perccel Keszthelyi Rita olyat csavart, amelyet még Vári Attila is megirigyelt volna.

A nézők nem is bírtak ülve maradni, ekkorra már igazi gálahangulat uralkodott az uszodában, az eredményjelzőn pedig 17-6-os magyar vezetés állt.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Jamamoto Minori négy lövésből a negyedik gólját lőtte az utolsó negyedben, majd Akari Inaba is betalált, de izgulnia nem kellett a magyar válogatottnak a két gyors japán gól ellenére, ekkor kilenc volt a két csapat közötti különbség. Keszthelyi Rita azonban gyorsan gondoskodott arról, hogy visszaálljon a világ rendje. Hát még Tóth Ildikó gólja után, így az utolsó felvonásban sem mentek már a japánok. Persze az ellenfél is a vízben volt, ezt Arima Jumi Pazar lövése jelezte.

A futballmérkőzésekről is jól ismert Az éjjel soha nem érhet véget című sláger is felcsendült a mérkőzés végére, ami nem is csoda, mivel Tóth Ildikó gólja a 20. magyar találat volt az összecsapáson.

A meccset a japánok zárták le, így végül 20-11-es győzelmet aratott a magyar női vízilabda-válogatott.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Női torna, C csoport, 1. forduló:
Magyarország-Japán 20-11 (4-1, 8-3, 5-2, 3-5)
Gólszerzők: Bujka 5, Keszthelyi, Tóth I. 4-4, Szilágyi, Antal, Gurisatti 2-2, Czigány 1, illetve Jamamoto, Arima 4-4, Inaba 2, Kajama 1

Magyarország: Gangl – Czigány 1, Szücs G., Keszthelyi 4, Bujka 5, Csabai, Szilágyi 2. Csere: Antal 2, Gurisatti 2, Takács O., Illés, Tóth I. 4, Kasó (kapus). Szövetségi kapitány: Bíró Attila
Japán: Aoki – Szakanoue, Jamamoto 4, Inaba 2, Noro, Tokumoto, Szuzuki. Csere: Arima 4, Kajama 1, Magarijama, Niizava, Hoszoja. Szövetségi kapitány: Hideo Kato

Eredmények, női vízilabda (Margitsziget):
Csoportkör, 1. forduló:

A csoport:
Olaszország-Kanada 10-4 (1-2, 2-0, 3-0, 4-2)
Kína-Brazília 11-4 (4-2, 2-0, 1-2, 4-0)

B csoport:
Spanyolország - Új-Zéland 10-2 (3-0, 1-1, 2-0, 4-1)
Egyesült Államok - Dél-afrikai Köztársaság 24-2 (6-0, 7-0, 5-2, 6-0)

C csoport:
Hollandia-Franciaország 17-2 (7-0, 5-0, 3-1, 2-1)
Magyarország-Japán 20-11 (4-1, 8-3, 5-2, 3-5)

D csoport:
Ausztrália-Kazahsztán 16-4 (4-1, 4-1, 4-2, 4-0)

Később:
Oroszország-Görögország 9-7 (2-1, 4-3, 2-3, 1-0)