1994: Pofonzuhatag a római olasz-magyaron

magyar olasz vízilabda
A 2000-ben, Sydney-ben megrendezett olimpia elődöntőjében a magyarok csodálatosan vágtak vissza az olasz válogatottnak minden korábbi sérelemért
Vágólapra másolva!
A huszonhárom évvel ezelőtti, 1994-es római vízilabda-világbajnokságon is játszott egymással a magyar és az olasz férfiválogatott. A Foro Italicóban megrendezett csoportmérkőzésre máig sokan emlékeznek, mert a házigazda mindent megtett azért, hogy Horkai György csapata megtörve hagyja el a római medencét. Persze, a magyarok sem mentek el a szomszédba egy-két pofonért, de az olaszok szépen belekergettek bennünket a bunyóba. Múltidézés a szerda esti budapesti magyar-olasz vb-mérkőzés előtt.
Vágólapra másolva!

Az 1994-es magyar-olasz vb-mérkőzés előtt heteken át folyt az üzengetés az itáliai és a magyar sajtóban.

Közösségi média nem lévén, az újságokban ment a matek a két együttes sztárjai között.

A sportági szakemberek ugyanis azt jósolták, hogy ez a két együttes - a magyar és az olasz - vívja majd az 1994-es vb-döntőt. Már csak azért is, mert ugyanez a két csapat játszotta egy évvel korábban a sheffieldi Európa-bajnokság fináléját. Mivel Rómában már a csoportmérkőzések során összekerült a két favorit, lehetett tudni, hogy ezen a meccsen nagyon sok minden eldőlhet. A szakik előzetes jóslataiból pedig annyi valósult meg, hogy az olaszok beúsztak a fináléba, majd meg is nyerték az általuk rendezett világbajnokságot,

mi meg az ötödik helyen kötöttünk ki.

De ne szaladjunk ennyire előre.

Az 1994-es római vb-n Horkai György volt a magyarok szövetségi kapitánya Forrás: VS.hu/Kummer János

Maga a meccs a szokásos felfokozott hangulatban zajlott, a heves vérmérsékletű olasz közönség és

a sportág egyik legnagyobb "mágusa", a horvát játékvezető, Zseljko Klarics - finoman szólva - nem a magyarokat támogatta.

De ezt lehetett előre sejteni. A hatalmas ellenszélben Horkai György csapata zseniálisan játszott. Benedek Tibor és Dala Tamás szinte a hátán vitte az együttest, amely egy döntetlenre mindenképpen jó lehetett volna ezen a mérkőzésen.

A fehér sapkás Alessandro Calcaterra a víz alatt. Ő is ütötte-verte a magyarokat Forrás: AFP/Toshifumi Kitamura

38 másodperccel a lefújás előtt 11-10-es olasz vezetésnél Dala Tamás kezében volt a labda és az egyenlítés lehetősége.

A magyar pólós azonban kihagyta a ziccert, jöhettek az olaszok.

Francesco Porzio - ahogyan ilyenkor kell - rutinosan eldugta a labdát. Ezt látva Fodor Rajmund úszott oda, majd a következő pillanatban annyit lehetett látni, hogy kitört a verekedés. Ezt még annyi előzte meg, hogy a Porzio-Fodor "meccs" után Klarics játékvezető végleg, csere nélkül állította ki a magyarok kilencesét, azaz Fodor Rajmundot.

A fehér sapkás Fodor Rajmund nyakába varrta a FINA az egész balhét Forrás: AFP/Pierre-Philippe Marcou

"Az égvilágon semmi nem történt - mondta a lefújás után Fodor.

A bíró érthetetlen döntése után megtelt a medence. A partról a cserejátékosok is a vízbe vetették magukat, így tett az olaszok szövetségi kapitánya, Ratko Rudics is. A pofonok völgyében egymást csépelték a játékosok. Az olasz Silipo és Porzio Tóth Lászlót nézte ki magának.

Az olasz Carlo Silipo (fehér sapkában) főszereplője volt a verekedésnek Forrás: AFP/Greg Wood

A mérkőzés öt percre félbeszakadt, az utolsó 14 másodpercet csak azután lehetett lejátszani, miután az illetéktelenek kimásztak a medencéből. A FINA illetékes bizottsága hajnalig ülésezett, majd meghozta a verdiktet.

A verekedés egyik főszereplője, Silipo nem kapott büntetést.

A teljesen ártatlan Fodor Rajmundot két meccsre tiltották el, Benedek Tibor és Tóth László egy-egy meccses büntetést kapott. Az olaszok közül Porzio kettő, Calcaterra és Fiorillo egy mérkőzést hagyott ki. Később a fellebviteli bizottság Fodor Rajmund nyakába sózott még egy meccset, így az eltiltás már három mérkőzésre nőtt.

Az olaszok szövetségi kapitánya, Ratko Rudic bement a medencébe verekedni Forrás: AFP/Gabriel Bouys

Az olasz lapok persze nem elégedtek meg ennyivel. A meccs után szinte az összes itáliai újságíró elkezdte az elméletgyártást, amelynek

a végkicsengése az volt, hogy az egész botrányt a magyar szövetségi kapitány, Horkai György robbantotta ki, aki azzal küldte be a játékosokat a medencébe, hogy azok verekedjenek.

A dolog odáig fajult, hogy Horkainak ki kellett adnia egy sajtóközleményt. A magyar szövetségi kapitány azt mondta, hogy "nem hittem volna, hogy az olasz sajtó ennyire butának néz. Világbajnokság van, amúgy sem az én módszerem az ilyesmi. Valóban volt a meccsen verekedés, de össze-vissza azért nem kellene írni mindent.

A 2000-ben, Sydney-ben megrendezett olimpia negyeddöntőjében a magyarok csodálatosan vágtak vissza az olasz válogatottnak minden korábbi sérelemért Forrás: AFP/Kazuhiro Nogi

Most is ezt csinálták, az alattomos hátraütéseikből Tóth László is kapott. Viszont most nem hagyta magát a csapat.

Most az olaszok is látták, hogy velünk sem lehet mindent megcsinálni. Több játékvezetővel beszéltem, egyértelmű volt a véleményük, hogy nem mi kezdtük a verekedést."

A FINA Benedek Tibort is eltiltotta Forrás: AFP/Pierre-Philippe Marcou

A felfokozott hangulatban két nappal a mérkőzés után került elő egy olyan videó, amelyen egyértelműen látszott, hogy nem a magyarok kezdték el a bunyót. Dr. Kiss Ottó, a Magyar Vízilabda Szövetség ügyvezető igazgatója ekkor jelentette be, hogy az MVLSZ hivatalosan megóvja a találkozót.

Horkai kapitány pedig megtiltotta, hogy a játékosai az ügyről nyilatkozzanak.

A csapat pedig ezután fogát összeszorítva küzdött az elődöntőbe kerülésért. A görögök elleni 11-6-os győzelem maga volt az álom. Az oroszoktól elszenvedett 13-12-es vereség pedig ennek az ellenkezője. A magyar csapat az 5-8. helyért mérkőzhetett, a bennünket agyonverő olaszok pedig világbajnokok lettek. Mi végül ötödikek. A visszafogott olasz újságok a spanyolok 10-5-ös döntőbeli legyőzése után Ratko Rudicsot az itáliai fociválogatott élére ültetnék, Arrigo Sacchit meg elzavarnák onnan. Csak zárójelben jegyezzük meg, ez volt az az év, amikor az olaszok vb-ezüstérmet nyertek az amerikai labdarúgó-világbajnokságon.

Róma, az örök város. Az 1994-es magyar-olasz férfi pólómeccs sokáig emlékezetes marad Forrás: AFP/Andreas Solaro

Két slusszpoén a végére: ugyanezen a vb-n a magyar női válogatott megnyerte a világbajnokságot.

Aztán hat évvel később, 2000-ben Sydney-ben a magyar válogatott csodálatos mérkőzésen 8-5-re verte a negyeddöntőben az olaszokat.

Mi olimpiai bajnokok lettünk. Ők ötödikek.

A cikkben a nyilatkozatokat a Nemzeti Sport 1994-es kiadásából vettük. A cikket az Arcanum Digitális Adatbázis segítségével írtuk meg.