A mikrofonokat is egységesen pakolja a női pólóválogatott

Vágólapra másolva!
Kiválóan kezdődött a 17. FINA vizes világbajnokság a magyar női vízilabda-válogatott számára, Bíró Attila csapata ugyanis hibátlanul nyerte meg a C csoportot, így már a negyeddöntőbe jutott és készül a negyeddöntőre. A válogatott szövetségi kapitánya, Bíró Attila és négy játékosa, Gurisatti Gréta, Szűcs Gabriella, Czigány Dóra és Gangl Edina a budapesti Aquaworld Resort Hotelben engedett bepillantást a kulisszák mögé.
Vágólapra másolva!

A sajtótájékoztató végig kiváló hangulatban zajlott, ami az eredményeket látva nem is csoda. Elsőként Bíró Attila szövetségi kapitány árulta el, hogy mivel egyenes ágon jutott a magyar válogatott a negyeddöntőbe, így a monoton munka mellett lesz idő a kikapcsolódásra is,

szombaton agyaggalamb-lövészeten bizonyíthatnak a keret tagjai.

Persze az eddigi találkozók is szóba kerültek.

„Mindenki láthatta a mérkőzéseken, hogy folyamatosan fejlődni tudtunk."

Bíró Attila szerint folyamatosan fejlődik a csapat Fotó: Mudra László - Origo

"Hátul tényleg minden együtt volt, ez volt a siker kulcsa. A lelki állóképesség meg volt a lányokban a hollandok ellen, senki és semmi nem tudta megtörni őket. Azért is volt fontos, hogy sikerült egyből a negyeddöntőbe jutni, mert folyamatosan tudjuk építeni tovább a csapatot."

A játékosok mindegyike kiemelte, hogy mekkora segítség számukra, hogy ennyi néző előtt és ilyen hangulatban játszhatnak.

Czigány Dóra hozzátette, nem csak a szurkolókra, de a körülményekre sem lehet panaszuk.

„A világbajnokság eddig nagyon jól sikerült. Az első két mérkőzés bemelegítés volt a hollandok elleni mérkőzésre, ahol ott voltunk egymásnak."

A csapategység kiváló a magyar női vízilabda-válogatottnál Forrás: Origo

A magyar válogatott kapusa, Gangl Edina az első mérkőzésen nyújtott teljesítményével elégedetlen volt, de elmondása szerint felfelé ível a teljesítménye.

„Nagyon jól érzem magam a világbajnokságon. Igazából gondolkoztunk rajta, de nem tudtuk, mire készüljünk. A hangulat minden elképzelésünket felülmúlja."

Közben a televíziós stábok mikrofonjai egyik vízilabdás kezéből a másikba kerültek, így technikailag is hozzájárultak ahhoz, hogy hangjuk jobb minőségben jussanak el a szurkolókhoz. A játékosok meg is említették, hogy ilyen a jó csapatmunka. Gurisatti Gréta a szurkolókkal kapcsolatban plusz kulisszatitkot is elárult.

Jól érzem magam nagyon ebben a közegben és bízok a jó folytatásban.

Edvin Marton is szurkolt a vízilabdás hölgyeknek Fotó: Mudra László - Origo

Szűcs Gabriella is mosolyra derítette mindenkit.

Mivel utolsónak beszélhetett, elmondta, hogy sok új információt már senki ne várjon tőle.

"Magabiztos játékkal nyertünk eddig. Innentől újult erővel már a negyeddöntőre készülünk."Hozzátette, hogy az egész világbajnokság körítése és szervezése fantasztikus, így nyugodtan tudnak a munkára figyelni.

A magyar női vízilabda-válogatottra a negyeddöntőben a Kanada-Új-Zéland mérkőzés győztese vár július 24-én hétfőn, 20.30-kor.