Társoldalunk:

Seszták: Eddig nagy siker a vizes világbajnokság

2017.07.23. 09:29

Seszták Miklós szerint eddig nagy sikernek számít a budapesti vizes világbajnokság.

Seszták kiemelte, "legnagyobb büszkeségük" a Duna Aréna és a Dagály-beruházás, hiszen, amikor megpályázták a vb-rendezést, Magyarországnak nem volt ilyen létesítménye.

A miniszter hangsúlyozta, mikor megtervezték és építették a fejlesztéseket, gondolkoztak azon, hogy mi lesz a következő hasznosítási mód. Ezért nem építettek 12 ezres állandó arénát, csak 6500-asat, amelyet kisebb költséggel fenn lehet tartani.

A "legnagyobb büszkeség", a Duna ArénaForrás: Origo

Azzal is terveztek, hogy ha a 2024-es rövid pályás úszóvilágbajnokság rendezését megkapná Magyarország (megkapta), ne kelljen jelentős fejlesztéseket végrehajtani.Csak egy gombnyomás, és az 50 méteres medencéből 25 méteres lesz- mondta.

A költségekről szólva Seszták elmondta, több mint 84 milliárd forintot költöttek fejlesztésre, amelynek eredményei itt maradnak, használhatják a magyarok és a turisták. A szervezőbizottsági költségek között említette az ideiglenes lelátó építését, amelyet elbontanak, valamint a sportolók elszállásolását, étkeztetését.