1100 gyerek drukkolhat a sportolóknak a vizes vb-n

vizes vb, UNICEF
Vágólapra másolva!
Egy jótékonysági akció keretében 1100 hátrányos helyzetű gyerek és kísérői szurkolhatnak a magyar sportolóknak a Duna Arénában a hétfő versenynapon. A gyerekek az UNICEF segítségével jutnak el a világbajnokságra.
Vágólapra másolva!

A 17. FINA világbajnokságon szereplő sportolókat hétfőn egy igazán lelkes csapat is bíztatja:

1100 hátrányos helyzetű gyerek látogat ki a Duna Arénába kísérőikkel együtt az UNICEF Magyar Bizottságának köszönhetően.

A gyerekeket az UNICEF Magyarország sportnagykövete, Tóth Tamás paralimpiai aranyérmes úszó is elkíséri.

A gyerekek az ország számos tájáról érkeznek, a lelátókon szurkolnak többek között a fóti gyermekváros lakói, fogyatékkal élő gyerekek, illetve hátrányos anyagi helyzetű fiatalok is.

"A sportolók példája pedig pontosan ezt mutatja meg nekik. Ezeknek a gyerekeknek a nagy része az UNICEF segítsége nélkül nem jutna ki egy világversenyre és nem élvezhetné a verseny hangulatát. A sportolók pedig igazi példaképként állhatnak a gyerekek előtt" – mondta Dr. Tausz Katalin, az UNICEF gyermekjogi vezetője.

Egy jótékonysági akció keretében 1100 hátrányos helyzetű gyerek és kísérői szurkolhatnak a magyar sportolóknak a Duna Arénában a hétfő versenynapon. Forrás: Origo

A Magyarországon elsősorban adományszervező és gyermekjogi programokat folytató UNICEF olyan országokban nyújt közvetlen segítséget, ahol az adott országnak sem a kormánya, sem a lakossága nem képes segíteni a gyerekeken. Malawiban például drónok bevetését tesztelik humanitárius célokra. A drónok árvízek esetén már beváltak, most azt tesztelik, hogyan tudnak a segítségükkel orvosi eszközöket eljuttatni távoli, vidéki közösségekbe, és így segíteni ezeknek a közösségeknek a mindennapjait.