Felszabadult és boldog a vizes vb legnagyobb magyar hiányzója

Kisteleki Hanna rio 2016 olimpia női vízilabda
Kisteleki Hannát egy ideig nem láthatjuk a vízben
Vágólapra másolva!
Kisteleki Hanna 2014-ben gólkirály és az év játékosa lett a magyar bajnokságban, tavaly Eb-aranyat nyert a női válogatottal, most mégsem szerepel a budapesti vizes vb-n. A pólócsapat kulcsembere ugyanis babát vár, ám mint a DIGI Sport híradójának elmondta, egyáltalán nem sajnálja, hogy ezúttal csak szurkoló lesz, hiszen óriási csodának tartja, amit kismamaként átélhet.
Vágólapra másolva!

A gyereke még meg sem született, mégis, már most két komoly cím birtokosának számít. "A kislányunk már LEN-kupa-győztes és magyar bajnok is egyben, mert a két győzelem megszerzésekor én már tudtam, hogy terhes vagyok. Eggyel többen voltunk a vízben" - mosolygott a láthatóan boldog kismama.

"Igazából rábíztuk magunkat a sorsra, hogy mikor érkezik a pici" - mondta a Sport 24-nek Kisteleki Hanna, aki azt sem bánja, hogy nem lehet ott a medencében a Margitszigeten. "Nem sajnálom, mert azt gondolom, hogy ez egy óriási csoda.

A pólós szokatlan helyzetben van, hiszen a válogatott kapusedzőjeként dolgozó férje, Áts Bertalan - vele ellentétben - ott lehet a csapattal a vb-n. „Őszintén szólva, egy picit furcsa lesz, mert nem nagyon néztem még ilyen meccseket kívülről. De egyben jó érzés is, mert tudom, hogy most már ketten nézzük a mérkőzéseket."

Úgy véli, nagyon kiegyensúlyozott a világbajnoki mezőny, ezzel együtt bízik abban, hogy a magyarok jó eredményt érnek el. „Én azt várom a lányoktól, hogy mindenki hozza ki magából a maximumot.

„Teljesen jól vagyok, úgy érzem, ez most a legjobb periódus eddig, ennél, gondolom, hogy már csak rosszabb lehet. De akkor már hűvösebb lesz, még a hasam sem olyan nagy, úgyhogy most teljesen felszabadult és boldog vagyok" - nyilatkozta a gyerekvárás örömeiről a 26 éves klasszis.