Kizárták a magyar vegyes vegyesváltót

Úszás Vizes VB, FINA2017 , 4x100 méter vegyesváltó, Balog Gábor, Gyurta Dániel, Szilágyi Liliána, Jakabos Zsuzsanna
Vágólapra másolva!
Szilágyi Liliána és Hosszú Katinka továbbjutást érő úszása, valamint a négyszáz vegyes magyar vegyesváltójának kizárása volt a szerda délelőtti események közül a legfontosabb. Láthattuk úszni Joó Sárát, Bohus Richárdot, Kozma Dominikot, valamint Sós Dánielt is.
Vágólapra másolva!

Elsőként női 50 méter háton Joó Sáráért izgulhattunk, előfutamában az ötödik lett új egyéni csúccsal: 28.91-gyel, ez négy századdal volt jobb az eddigi legjobbjánál. Összetettben viszont csak a 33. helyre volt elég, vagyis a magyar versenyző nem jutott tovább a középfutamba. A címvédő kínai Yuanhui Fu a legjobb, 27.21-es idővel ment tovább.

Joó Sára 33. ideje nem volt elég a középfutamba jutáshoz Fotó: Mudra László - Origo

Futama után Joó Sára elégedetten nyilatkozott az Origónak: „Nagyon jól éreztem magam a vízben, ahhoz képest, hogy reggel van és ilyenkor mindig nehezebb versenyezni, sikerült megúszni az egyéni legjobb időmet.

Európa-bajnokságon már kétszer is szerepeltem hazai közönség előtt, de ez az aréna és ez a szurkolás összehasonlíthatatlan a korábbiakkal.”

Férfi 100 méter gyors

Nem jutottak tovább a magyarok a férfi 100 méter gyors előfutamaiból. Bohus Richárd futamában elsőre nem tudott elrajtolni a mezőny, mert nem volt elég nagy csend az arénában. Másodszor viszont már rendben elindították a versenyzőket, Bohus az ötödik lett 48.87-es idővel. Ugyanebben a számban Kozma Dominik 48.89-cet úszott, vagyis

sem Kozma, sem Bohus nem jutott tovább a középfutamba, összetettben Bohus a 18., Kozma a 21. lett.

Kozma Dominik elégedetlen volt a teljesítményével Fotó: Mudra László - Origo

Az összetett 21. hely elmaradt attól, amit Kozma Dominik várt magától. Az Origónak azt mondta, ennél jobbat szeretett volna úszni.

Ahhoz képest egyébként meglepően könnyed volt a mozgásom, csak a gyorsaság hiányzott.

Kicsit csalódott vagyok, mert ennél jobbat akartam,

de az az érzésem, hogy van még ebben, és ki is fog jönni, úgyhogy bizakodom a hátralevő számok előtt.”

Bohus Richárd jó érzésekkel szállt ki a medencéből Fotó: Mudra László - Origo

Bohus Richárd csalódottság nélkül értékelte úszását az Origónak: „Nem volt olyan rossz, csak szerintem túlságosan hamar kezdtem el hajrázni.

Nem gondoltam volna, hogy ennyit kivett belőlem a váltó, de az abszolút örömúszás volt a srácokért, úgyhogy egy pillanatig sem bánom, hogy ráment ez a 100 gyors,

nem is számítottam rá, hogy továbbjutok, ezért nem is vagyok csalódott. Az kicsit rossz volt, hogy teljesen a szélén úsztam, gyakorlatilag a lefolyóban, de hátra van még az 50 hát és a váltók, alig várom őket.”

Női 200 pillangó

Szilágyi Liliána futamában esélyt sem adott ellenfeleinek: 2.07.73-as idővel, elsőként ért célba. Majd Hosszú Katinka következett, 2.07.25-tel ugyancsak futamgyőztesként ment tovább, és - Rióval ellentétben - vállalja is a szereplést a délutáni középdöntőben, a 200 gyors döntője után. A női 200 pillangó középfutamában Hosszúé a legjobb, Szilágyi Liliánáé az ötödik idő.

Szilágyi Liliána futamát megnyerve, összesítésben az ötödik idővel jutott a középfutamba Forrás: MTI/Illyés Tibor

Szilágyi az Origónak őszinte örömmel beszélt a mögötte álló előfutamról: „Nagyon örülök ennek a futamnak, minden másodpercét élveztem,

ráadásul könnyedén úsztam, úgyhogy tényleg minden tökéletes volt.

Várom a délutáni középdöntőt, izgalmas lesz.”

A kapitány fia is a vízben

A magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya, Sós Csaba a fiáért, Sós Dánielért izgulhatott a férfi 200 vegyes előfutamában.

Napra pontosan 21 éve nyert ebben a számban olimpiát Czene Attila, most azonban Sós Dánielnek nem sikerült a továbbjutás.

A 2.01.54-es idővel a 22. lett a mezőnyben. Nem is volt elégedett az eredménnyel: „Csalódott vagyok, de így is a maximumot nyújtottam, úgyhogy nem gondolom, hogy bárkitől is elnézést kellene kérnem.

Nem tükrözi az elvégzett edzésmunkát az idő, de a közönség fantasztikus volt.

Edzek tovább keményen, de a szívemet először megnézzük, mert az nem működik rendesen. Az Universiadéra viszont mindenképpen összekaparom magam valahogy.”

Sós Dánielnek vacakol a szíve Forrás: MTI/Illyés Tibor

Kizárták a magyar váltót

Az új számnak számító 400 vegyes vegyesváltójának előfutamaiban

rögtön született egy világcsúcs: az amerikaiak 3.40.28-ot úsztak.

A tokiói olimpián már műsoron lesz ez a vegyes-vegyes 4x100 méter, amit két női és két férfi úszó teljesít, minden úszásnemben 100-100 métert teljesítenek. A magyar váltóban háton Balog Gábor kezdett, majd Gyurta Dániel következett a mellúszásban, négy testhossz előnnyel vezetett a szinte toporgó mezőny előtt. Szilágyi Liliána pillangón nem tudta tartani az öt másodperces előnyt, így az utolsó száz méterre harmadikként váltottak a mieink. Jakabos Zsuzsanna gyorsúszással zárta a számot, harmadik lett a magyar váltó, 3.46.96-os idővel.

Mindezt azonban hiába: szabálytalan váltás miatt kizárták a magyar csapatot, pedig nyolcadikként döntősök lettünk volna.