Milák Kristóf: Kétszázon is bármi megtörténhetett volna

Úszás Vizes VB, FINA2017, férfi 100 méter pillangó, döntő, Milák Kristóf
Milák Kristóf két versenyszámban is kvalifikálta magát a vasárnapi döntőbe
Vágólapra másolva!
Milák Kristóf elmondta, saját magát is alaposan meglepte azzal, hogy 100 méteres pillangóúszásban ezüstérmet nyer. A fiatal úszó arról is mesélt, miben kell még fejlődnie és milyen volt Dressel mellett úszni a döntőben. Milák szerint 200-on is lett volna keresnivalója és azt is elmondta Siklós Eriknek, hogy mi vár rá a következő hónapokban és a következő évben.
Vágólapra másolva!

A cikk megjelenését a Bp2017 Nonprofit Kft. támogatta.