Vágólapra másolva!
Ambrus Tamás, a PVSK-Füszért vezetőedzője és a pécsi vízilabda egyik irányítója felfüggesztette Kósz Zoltán és Petőváry Zsolt játékjogát a péntek hajnalban a budapesti Alagút utcában történt incidens miatt.

"Nem játszanak a csapatban, amíg nem tudjuk meg pontosan, mi történt" - nyilatkozta az MTI-nek Ambrus Tamás. "Nem vagyok hajlandó azonosulni ilyen cselekedetekkel, nem erről szól a pécsi vízilabda. Nem szeretném, ha bárki összemosná a történteket azzal a munkával, amit Pécsett elkezdtünk, ahol sikerült három év alatt nemzetközi szintű csapatot kialakítani."

A péntek hajnalban a I. kerületi Alagút utcában történtek ügyében hivatalos személy elleni erőszak bűntettének gyanúja miatt indult nyomozás. Az igazoltatásra megállított gépkocsit - amelyben heten utaztak - a Sydneyben olimpiai bajnok, 40 éves Kósz Zoltán vezette, ő és Petőváry Zsolt (42) kezdett dulakodni a rendőrökkel. Az esetről péntek reggel több médiumban is felvételek jelentek meg, amelyeket egy szemközti ház lakója készített.

"Nagyon sajnálom a történteket. Aki ismer, tudja, hogy a személyiségemtől milyen idegenek az ilyen esetek" - áll abban a nyilatkozatban, amelyet Kósz Zoltán a személyével kapcsolatos médiareakciókra válaszul juttatott el péntek este a távirati irodához. "Pénteken egy rendezvényről tartottunk haza a barátaimmal. A hét személyre levizsgáztatott autómban heten ültünk, a vezető én voltam. Megállítottak a rendőrök és az igazoltatást követően 4 alkalommal megszondáztattak, mind a négy esetben negatív eredménnyel. Ennek ellenére úgy döntöttek, elvisznek vérvételre, amely ellen tiltakoztam a 4 negatív szondaeredményre való tekintettel. Szóváltás alakult ki az utasaim, a rendőrök és köztem" - részletezte a történteket az olimpiai bajnok vízilabdakapus, aki ezzel zárta nyilatkozatát: "Remélem, hogy a nyomozás során megállapítják, ki milyen mértékben volt felelős az ügyben."