Vágólapra másolva!
Remek, kétgólos győzelmet aratott a Vasas férfivízilabda-csapata a montenegrói Kotor otthonában az Euroliga negyeddöntőjének első mérkőzésén.

eredmény, Euroliga, negyeddöntő, 1. mérkőzés:
Primorac Kotor (montenegrói) - TEVA-VasasPlaket 6-8 (1-2, 2-2, 0-1, 3-3)
a magyar góldobók:
Mátyás, Kovács, Steinmetz Á. 2-2, Tóth, Steinmetz B. 1-1

Az egyenes kieséses szakaszához érkezett és a már a legjobb négy közé, az úgynevezett Final Fourba jutásért zajló első számú európai pólós sorozatban a magyar bajnoki címvédő idegenben kezdett, s igen biztató eredményt ért el az április 9-i visszavágóra.

Nyitány gyanánt Tóth Márton góljával rögtön vezetést szerzett az angyalföldi együttes, és bár egyenlített a hazai gárda, a második negyed elején már 1-3 állt az eredményjelzőn, Mátyás Zoltán és Kovács Róbert találatainak köszönhetően. 2-3 után - a duplázó Mátyás révén - 4-2-re alakult az állás, de félidőre közelebb jöttek a kotoriak (3-4).

A folytatásban Steinmetz Ádám ejtésével újfent kétgólosra hízott az előny (3-5), s jóllehet a Primorac előtt számos lehetőség adódott, közte két ötméteres is, mindegyiket elpuskázta, így a részsikerrel megint ellépett a Vasas.

A piros-kékek a záró nyolc percben növelték a különbséget: emberelőnyből Kovács másodszor is pontos volt (3-6). A 4-6-ra fórból Steinmetz Barnabás közeli húzása volt a hatásos válasz (4-7). A hajrá azonban nem várt izgalmakat tartogatott, hiszen másfél perccel a dudaszó előtt 6-7-re feljött a vendéglátó csapat, ám mielőtt baj lehetett volna, egy elcsent labdát Steinmetz Á. értékesített (6-8).

A sporttelevízió értesülése szerint a meccs előtt a montenegrói szurkolók megtámadták a Vasas buszát. Két hét múlva a Komjádi uszodában a visszavágó biztos Vasas-továbbjutást ígér.

A negyeddöntő további eredményei:
Jug Dubrovnik (horvát) - Olympiakosz Pireusz (görög) 10-5 (1-1, 3-1, 2-2, 4-1)
Partizan Beograd (szerb) - Mladost Zagreb (horvát) 9-9 (2-2, 2-3, 3-3, 2-1)
Pro Recco (olasz) - CN Posillipo (olasz) 13-10 (4-1, 3-2, 2-3, 4-4)