Vágólapra másolva!
Az Eger hazai pályán hosszabbítás után, büntetőkkel 12-11-re legyőzte a címvédő Vasast a férfivízilabda-bajnokság döntőjének szombati első mérkőzésén.

Eredmény, férfivízilabda-bajnokság, döntő, 1. mérkőzés:
ZF-Eger - TEVA-Vasas Plaket 12-11 (2-2, 1-0, 2-3, 2-2, 0-0, 1-1, öméteresekkel 4-3)
gólszerzők:
Biros 4, Feltham 2, Varga Zs., Graham, ill. Hosnyánszky 3, Varga Dénes, Varga Dániel, Decker, Takács D. Kis G.
Az ötméteres párbajban Biros, Feltham, Varga, Kovács Gábor, illetve Varga Dániel, Hosnyánszky és Kovács R. talált be.
A három győzelemig tartó párharc állása: 1-0 a ZF-Eger javára.

Vérbeli küzdelem jellemezte a bajnoki finálé első összecsapását, mindkét csapat keményen és határozottan védekezett. Az első negyedben kizárólag az előnyös helyzetek után születtek gólok. Biros Péter találatára Hosnyánszky Norbert válaszolt, majd Biros kettős emberelőnyből mattolta Nagy Viktort. Varga Dénes a negyed utolsó pillanataiban egyenlített. A második játékrészben még kiélezettebb lett a küzdelem. A kanadai Graham váratlan, szélről leadott lövésével 3-2-re vezetett a hazai együttes.

Fordulás után előbb Biros nyolcméteres lökete akadt be, majd Takács Bálint és Decker Ádám is átlövésből volt eredményes. Utóbbi találattal egyenlített a Vasas, így az utolsó játékrész 5-5-ről kezdődhetett. Az izgalmas negyedben 2-2 találatot látott a Bitskey-uszoda közönsége, így 7-7-ről indult a ráadás.

A kétszer háromperces hosszabbítás hajrájában Hosnyánszky lövése bepattant Szécsi Zoltán kezéről. Az Eger azonban belekapaszkodott az utolsó szalmaszálba, és előnyből a kanadai Aaron Feltham a léc alá vágta a labdát (8-8).

Az ötméteres párbajban az egrieknél Biros, Feltham, Varga Zsolt és Kovács Gábor nem hibázott, egyedül Graham labdáját védte Nagy Viktor. A Vasasból Varga Dénes lövését Szécsi hatástalanította, majd az utolsó ötösnél Kis Gábor ellen hárított bravúrral a háromszoros olimpiai bajnok.

"Vérbeli döntő volt, kevés különbség akadt a két csapat között, örülök, hogy mi nyertünk" - értékelt röviden Gerendás György, a hazaiak mestere.

"Nagyon figyelt egymásra a két csapat, ezért volt kevés gól. Az egriek maximálisan megbüntettek minden hibát" - mondta Földi László, a Vasas edzője.

A következő mérkőzésre Budapesten, szerdán 19.30-kor kerül sor.

További eredmények, a 3. helyért, 1. mérkőzés:
Szeged-Beton VE - FTC-Fisher Klíma 6-4 (1-1, 1-0, 3-1, 1-2)

az 5-8. helyért:
BVSC-Zugló-Atlantis Casino - UNIQA-UTE 13-7 (5-1, 2-2, 4-2, 2-2)
Szolnoki Főiskola-KÖZGÉP VSC - Domino Honvéd 8-9 (3-1, 2-2, 2-3, 1-3)

a 9-11. helyért:
Pécsi Vízmű-PVSK-Fűszért - OSC-Opus-Via 10-10 (3-3, 1-3, 2-1, 4-3)