Vágólapra másolva!
A hétvégén, Nagyváradon a 3. fordulóval folytatódik a nőivízilabda-csapatok számára tavaly életre hívott Határtalan Vízilabda Liga elnevezésű közép-európai ifjúsági kupasorozat. A négycsapatos mezőny magyarországi viadalát a Honvéd PVK nyerte, míg Nagykikindán a szerbiai Zenta Yordo együttese diadalmaskodott.

Az előre borítékolható, hogy Nagyváradon nem hazai siker születik, a néhány éve alakult csapat számára az is nagy fegyvertény lenne, ha saját szurkolói előtt végre pontot, pontokat tudna szerezni. Ezt várja csapatától Orbán Zoltán edző, aki szerint a szlovákiai Kassa ellen meg van ennek a bravúrnak a lehetősége.

A csapatkapitány, Ioana Prodan azt mondta, szeretnének legalább olyan hírnevet szerezni a nagyváradi női vízilabdának, mint tették azt a felnőtt férficsapat tagjai.

"Remélem, hogy hamarosan Romániában egyre több női együttes alakul, és megalakulhat egy hazai bajnokság is. Nekünk egyelőre csak jövőnk van, a múltunk ugyanis még babakorúnak mondható. 2007-ben alakultunk, nincs nevünk, székhelyünk, nem tartozunk bejegyzett klubhoz. A csapat 14 tagja egytől egyig úszó volt, néhány hónapja velünk edz négy fiatal lány, akik azóta sokat fejlődtek Orbán Zoltán tréner keze alatt. Eddig a helyi ifjúsági fiúcsapatokkal játszottunk edzőmérkőzéseket, úgy vélem, sokat fejlődtünk az elmúlt két évben."

A hétvégi program, szombat:
15.30: Zenta - Nagyvárad
16.30: Kassa - Honvéd
17.30: ünnepélyes megnyitó
18.00: Zenta - Honvéd

Vasárnap:
9.30: Kassa - Nagyvárad
10.50: Kassa - Zenta
11.50: Honvéd - Nagyvárad

A szervezők a fordulót kísérletképpen együtt rendezik az 1999-es születésű fiúk időközben életre hívott, hasonló versenyével, amelyen a hazai csapat mellett a budafoki Budafóka, illetve a Honvéd PE vesz részt.

A díjátadó sztárvendége Kádár Kálmán, a Nagyváradi VSK férfivízilabda-együttesének csapatkapitánya, a román válogatott egyik alapembere lesz.