Zavaros hírek jöttek - Bolvári Antal vízilabdázó a forradalomról

Miután egy edzésen egyszer eltalálta, Papp László a legkeményebb ellenfelének mondta Bolvári Antalt. Az idén nyolcvanéves, kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó emlékei szerint az 1956-os melbourne-i olimpia alatt otthonról zavaros híreket kaptak a forradalomról, az Andy Vajna-féle Szabadság, szerelem című film pedig sok helyen eltért a valóságtól. Tanítványai közül Molnár Endre kapusra nagyon büszke, Kemény Dénest pedig már játékosként is okosnak tartotta.

Úszóként kezdte, volt ifjúsági magyar bajnok is. Miért nem tartott ki emellett, miért lett vízilabdázó?

1946 késő nyarán kezdtem úszni Sárosi Imrénél, olyan csoporttársaim voltak, mint az olimpiai bajnok Székely Éva, Gyenge Valéria, vagy az olimpiai ezüstérmes Nyéki Imre. De abban az időben minden vízilabdázó úszóként kezdte. Hetente voltak versenyek, Kárpáti Gyurival mi úsztuk a legjobb időket, borzalmasan gyorsak voltunk. Nekem hosszú éveken át minden napom ugyanúgy nézett ki: ötkor keltem, hatkor medencébe ugrottam, nyolcra iskolába mentem, majd a délutáni tréning után bevártuk a pólóedzést is. Sokan kérdezik tőlem, hogy mikor tanultam. Fogalmam nincs.

Az 1951-ben Berlinben rendezett főiskolai világbajnokságon úszóként is rajthoz állt, de már a győztes vízilabda-válogatottban is játszott. Összeegyeztethető volt a kettő?

Akkor még nem különült el ennyire a két sportág. Három úszószámban indultam, 100-on nem jutottam döntőbe, de 200 és 400 háton is ezüstérmes lettem. A vízilabdacsapat meg győzött, igaz, akkor már az olimpiára alakítgatta a keretét Rajki Béla.

20 évesen lett olimpiai bajnok. Egyenes út vezetett a helsinki játékokig?

Éppen ellenkezőleg, én 1951 karácsonya előtt hivatalosan is kikerültem a keretből. Aztán 1952. január 9-én bevonultam katonának, a sportszázadba kerültem. Naponta másfél-két órát vízilabdáztunk, előadásokat hallgattunk, este ismét pólóedzés jött. A bécsi Európa-bajnokságot kihagytuk, ezért itthon egy olimpiai kupát rendeztek, amelyen az A és B válogatott mellett elindultak a klubok is, persze válogatott játékosaik nélkül. A Honvéd olyan erős volt, hogy a B válogatott ellen az én két gólommal 2-2-t játszott, majd az A csapatnak is betaláltam, igaz, kikaptunk 3-2-re.

Ismét felfigyeltek a játékára?

Igen, mert kiderült, hogy a szélsők nem tudják kiszolgálni a centert, Szívós Istvánt. Rám esett a választás, Rajki meghívott a keretbe. A szovjetek nálunk készültek, azt mondták nekik, akkor mehetnek az olimpiára, ha egyszer megvernek bennünket. Két nagyon jó grúz volt abban a csapatban, Pjotr Msvenieradze és Nodar Gvaharija. Nekem azt mondta Rajki Béla, fogjam le az utóbbit. Szerencsére leradíroztam, mellette dobtam két gólt, nyertünk 5-3-ra. Utána még egy kijevi páros meccsen is kipróbáltak - hazai bírókkal megverettek bennünket 5-3-ra, a másik meccs 4-4 lett -, álltam a pofonokat, és keményen játszottam, így olimpiai utazó lettem.

Hogy emlékszik vissza az olimpiára?

Finnországba érkezésünk után néhány edzőmeccset még játszottunk, de Rajki direkt úgy rakta össze a csapatot, hogy a legjobbak ne játsszanak együtt. Az olaszoknak volt néhány sztárjuk, de a gyorsaságunknak köszönhetően pillanatok alatt körbeúsztuk őket, ami nagyon nem tetszett nekik. Kaptam is pár fülest, amelyeket szépen visszaadtam. Az olimpiát végül sikerült megnyerni, és onnantól kezdve 1956 végéig állandó tagnak számítottam.

Bolvári Antal (jobbra) születésnapi köszöntése a MOB-ban

Milyen volt az 1956-os olimpia előtti felkészülés? A játékok november 22-én kezdődtek, de a csapat október 23-án még Magyarországon volt. Mennyit érzékelt a forradalomból?

Az olimpiai keret Tatán készült, de ott nem volt medence, így bennünket Pesten, a Vörös Csillag Szállóban helyeztek el. Amikor úgy tűnt, a zűrzavaros forradalmi állapot enyhült, mindenkinek megengedték, hogy hazamenjen. Én Rákospalotán laktam, így az akkori Szabadság-hegyről lementem gyalog a Mártírok útjáig, kölcsönkértem egy biciklit, hazatekertem, majd visszatérve leraktam, és felgyalogoltam a szállodába. Sokáig az is kérdéses volt, hogyan jutunk el Ausztráliába, mert a francia légitársaság közölte, nem repül Budapestre. Így végül buszra raktak bennünket a Nagyszállónál, úgy vittek ki Prága mellé.

Mennyi időt töltöttek ott?

Két hetet. A városba be se vittek bennünket, nehogy halljunk vagy mondjunk valamit, az edzőtáborunk is körbe volt kerítve. Nem volt medence, így csak fociztunk, meg néha bokszoltunk. Ádler Zsigmond megkért bennünket, hogy kesztyűzzünk a tanítványával, Papp Lászlóval. Azt mondta, megüthetjük, de úgyse fogjuk eltalálni. Na, én egyszer véletlenül betaláltam, ő jobbal olyat ütött vissza, hogy egyből leültem. Azt mondta az olimpia után, én voltam a legkeményebb ellenfele.

A mobiltelefonok és az internet korában gyorsan terjednek a hírek, de 1956-ban Melbourne-ből hogyan értesültek a magyarországi fejleményekről?

Vezetékes telefonon. De zavaros, összevissza hírek jöttek. Aki az események közelében volt, mert a Corvin köznél vagy a Kossuth téren lakott, az sokkal rosszabbul élte meg az egészet, mint aki a Hűvösvölgyből telefonált.

Hogyan tudták magukat függetleníteni az eseményektől?

Sehogy, nem lehetett. Rajki Béla összehívta a csapatot, és azt mondta, ne foglalkozzunk semmi mással, csak a vízilabdával. Akkor jött Markovits Kálmán isteni szikrája, hogy próbáljuk ki a zónavédekezést. Azt addig senki nem csinálta. Kálmán azt mondta, a középső hátsó ember húzódjon be a játék kulcsfigurája, a center elé. Egyrészt nem kellett az emberfogás miatt a test-test elleni küzdelmet erőltetni, így nem volt annyira fárasztó, másrészt a bejátszott labdákat mind megszereztük. Sorra nyertük 4-0-ra a meccseket az olaszok, a németek és a szovjetek ellen, majd Jugoszlávia ellen ugyan 2-0-nál kiállították Gyarmati Dezsőt, de egy kapott gól után kiegészülve kivédekeztük a meccset, és ismét olimpiai bajnokok lettünk.

Biztosan látta a Goda Krisztina rendezte Szabadság, szerelem című filmet. Mennyire tartotta hitelesnek?

Erről a témáról egy időben két film is készült, az egyiket két kanadai, Colin K. Gray és Megan Raney forgatta. Felkutattak mindent, amit csak lehetett, beszéltek a csapat még élő tagjaival, elmentek Oroszországba, elhozták Magyarországra az 1956-os szovjet pólócsapat három tagját, akikkel közös ebédünk és vacsoránk volt. Ezért a jó dokumentumfilmért 1000 dollárt kaptunk. Andy Vajna tulajdonképpen csak megvásárolta az adatokat és ezt a filmet, és Joe Eszterhas írt hozzá forgatókönyvet. Három vagy négy alkalommal találkoztunk Vajnával, órákat meséltünk neki az eseményekről. Aztán amikor a csapatkapitányunk, Gyarmati Dezső elolvasta a kész anyagot, azt mondta, ehhez mi nem adjuk a nevünket.

A melbourne-i magyar-szovjet meccs a filmen...

Mi volt vele a baj?

Sok minden, rengeteget vitáztunk Vajnával, végül azt mondta, akkor nem a mi nevünkön futnak majd a szereplők. Így is lett. Azt hiszem, engem Biros Péter alakított volna. A forgatókönyv és a valóság több ponton is eltért. Egyrészt nem a szovjetek elleni meccs volt az utolsó, döntő összecsapás az aranyérem szempontjából. Másrészt olyan elképzelhetetlen lett volna, hogy az ellenfél átmenjen balhézni egy másik csapat öltözőjébe. És mi sem anyáztunk. Nem voltunk szentek, de nem is trágárkodtunk úgy, ahogy a filmben.

Többen haza se tértek már Ausztráliából, ön viszont előbb visszajött Magyarországra, és csak utána távozott.

Hazajöttem, mert hiányzott a menyasszonyom, akivel aztán együtt mentünk el. Bécsben elintéztük a formaságokat, elrepültünk Ausztráliába, de a házasságunk öt év után tönkrement, így hazajöttem.

Mivel foglalkozott kint?

Vízilabdáztam is, de miután nem volt profi bajnokság, anyagilag hozzá kellett volna járulni. Nem úgy volt, mint itthon, hogy fogtam magam, és lementem reggel úszni, ott fizetni kellett az edzésekért. Szerencsére nekem elintézte ezt a klubom, de az utolsó másfél évben már nem játszottam. Több helyen, így egy nagyáruházban és a General Motorsnál is dolgoztam, néha két munkát is vállaltam.

...és a filmhíradóban

1961-ben visszatérve nem számított rendszerellenesnek? Nem próbálták ellehetetleníteni?

Nekem semmilyen gondom nem volt. Igaz, amikor vonattal hazajöttem, és a határnál leszállítottak, akkor a fiatal határőrök szemtelen megjegyzéseket tettek, de nem törődtem velük. Meg gyorsan kiderült, hogy olimpiai bajnok vagyok.

Ha másfél évig nem vízilabdázott, akkor itthon hogyan került vissza a sportághoz?

Nem akartam itthon sem játszani, de a két legjobb barátom, Markovits Kálmán és Szívós István rávett. Azt mondták: "Gyere, eljátszogatunk!" Mi hárman összejártunk, Szívóséknál sonkás tésztát ettünk, nálunk sztrapacskát, Markovits pedig - miután senki sem főzött rá - inkább finanszírozta a rakott túrós palacsintát.

Abból a generációból Gyarmati Dezső és Kárpáti György három aranyat nyert. Markovits Kálmán és ön triplázhattak volna. 1964-ben miért maradtak le a tokiói olimpiáról?

Kálmán összeveszett az akkori kapitánnyal, Laky Karcsi bácsival, így nem utazhatott. Az én nevem csak azért merülhetett fel, mert ő kiesett a keretből, de végül én sem kaptam lehetőséget.

Öt évet még játszott a Fradiban, ott fejezte be játékos-pályafutását. Milyen volt az a közeg?

Nagyon jó! Emlékszem, még farkaskölyök voltam egy cserkészcsapatban, amikor elvittek egy FTC-Elektromos meccsre, így gyerekkoromtól kezdve Fradi-szurkoló voltam. 1964 és 1969 között szerepeltem ott, Ambrus Miklós és Felkai László egyszeres, én kétszeres, Gyarmati és Kárpáti háromszoros olimpiai bajnokként játszott a csapatban. A visszavonulásom után egy külkereskedelmi cégnél dolgoztam, és esténként a Spartacusnál edzősködtem. De a két szellemi munka nagyon lefárasztott. Aztán a klub felajánlotta, hogy legyek főállású edző, majd 1971-től Mayer Mihály mellett a junior válogatott edzője lettem.

Az 1956-os melbourne-i olimpián győztes vízilabdacsapat köszöntése az 50. évforduló alkalmából. Balról Markovits Kálmán, Gyarmati Dezső, Hevesi István, Bolvári Antal, Kárpáti György

A juniorok 1973-ban Eb-t nyertek, abban a csapatban Kemény Dénes is a tanítványa volt.

Együtt dolgoztunk a Spartacusban is, 16 évesen került hozzánk a BVSC-ből. Gyorsan megerősödött, többnyire centert játszott, de később, ahogy változott a vízilabda, más posztokon is bevethető, okos játékos volt.

Látott Kemény edzői munkájában olyat, amire azt mondta: ezt tőlem leste el?

Nem emlékszem ilyenre, de arra igen, hogy ő azt nyilatkozta, minden edzőjétől tanult valamit. Ezért jó, ha egy játékosnak a pályafutása során sok trénere van.

A három olimpiai arany után csalódásként éltük meg a londoni ötödik helyet. Mennyire látja nehéznek a magyar póló mostani helyzetét?

Erre nem tudok válaszolni, évente háromszor-négyszer járok csupán meccsre. Sokat változott a sportág, ez már gladiátorok küzdelme. A mi időnkben megmosolyogták a szárazföldi edzéseket, most heti három alkalommal is az van.

Húsz éve befejezte az edzősködést, mondván, elég volt, a család a legfontosabb.

1992-ben döntöttem így. A lányom 18 évesen azt mondta, nem volt még velem közös élménye. Rájöttem, ötven éve a sportnak élek, és tényleg nem voltam még nyaralni sem. Nyugdíjaztam magamat.

Sohasem volt gyenge pillanata, amikor arra gondolt, szívesen dolgozna még?

Nem, soha. Sokáig nem is jártam uszodába, mert ugyan a társaság nagyon hiányzott, de a víz nem.

Edzőként mire a legbüszkébb?

A Honvéddal és a Spartacusszal is KEK-döntőig jutottunk, kupát nyertünk, pedig nem volt klasszisokkal teletűzdelt csapat, egyszerűen csak együtt volt. Tanítványaim közül Molnár Endre kapust említeném, aki olimpiai bajnoki címig vitte.

Volt valami olyan az életében, amit máshogy csinálna?

Elégedett vagyok az életemmel. Úgy érzem, nem szabad leállni egy pillanatra sem, mert akkor megöregszik az ember. Néha magam is meglepődöm azon, hogy már 80 éves vagyok.