Vágólapra másolva!
A magyar pólóválogatott hatalmas küzdelemben, pazar egyéni teljesítményekkel, kilenccel kevesebb emberelőnnyel is legyőzte az olimpiai bajnok Horvátországot a barcelonai vébén. Benedek Tibor kapitány az első nagy világversenyén döntőbe vezette a megfiatalított csapatot.

férfi vízilabda, elődöntő:
Magyarország - Horvátország 11-10 (2-3, 4-2, 3-2, 2-3)
gólszerzők:
Vámos, Szivós 3-3, Varga Dénes 2, Gór-Nagy, Madaras, Bedő, illetve Jokovic, Sukno, Dobud, Obradovic 2-2, Muslim, Setka
gólok emberelőnyből: 8/4, illetve 17/6
ötméteresek:
-, illetve 2/0

Az élő tudósítást itt olvashatja el.

A görögök elleni lehengerlő játék után okkal reménykedhettünk, hogy a szintén kicserélődött olimpiai címvédő legyőzése sem lehetetlen feladat a jelentős vérfrissítésen átesett vízilabda-válogatott számára. Az utóbbi idők eredményei ugyan nem mellettünk szóltak, hiszen utoljára 2008-ban tudtunk nyerni a horvátok ellen, idén azonban mostanáig nem játszottunk egymással, vagyis az eddigi ellenfelekhez képest mindkét csapatnak kevesebb támpontja volt arról, mire számíthat.

Az első komolyabb lépést Gór-Nagy Miklós tette meg az ismerkedésben a vezetés megszerzésével, aztán sajnos kiderült, hogy ami a görögök ellen olyan tökéletesen működött, vagyis az emberhátrányos helyzetek kivédekezése ezúttal nem megy olyan gördülékenyen. A horvátok mindhárom fórjukat viszonylag simán kihasználták, Vámos Márton brutális bombagóljával azonban szoros maradt az eredmény az első negyed végén (2-3).

Hosnyánszky Norbert (balra) és Andelo Setka csatája Forrás: MTI/Kovács Anikó

A második negyedben elsőként ismét Vámos keze sült el látványosan, majd Madaras úszott meg, és ő sem cifrázta sokat, a harmadik akciógólunkkal átvettük a vezetést. Ráadásul a védekezésünk is egyre jobban összeállt, Nagy Viktor a negyeddöntőhöz hasonlóan most is nagyokat mentett, de az ötödik horvát fórt így sem tudtuk kivédekezni.

De nem kellett sokáig bánkódni emiatt, mert következtek Szivós Márton pillanatai, aki egymás után két gólt ragasztott távolról a horvát kapuba, így már a háromgólos előnyért támadhattunk, ehelyett azonban a horvátok zárkóztak fel kettős emberelőnyből a nagyszünet előtt (6-5).

A harmadik negyed alaphangjaként Nagy Viktor kifogta Jokovic ötméteresét, majd Varga Dénes talált be, amikor már éppen lejárt a magyar emberelőny, aztán a másik oldalon ugyanígy cselekedett Horvátország is.

Hárai Balázs és Maro Jokovic Forrás: AFP/Javier Soriano

Vámos újabb bivalyerős góllal mutatta meg, hogy emberelőnyben is biztos a keze, tartottuk a kétgólos előnyt. Egyre nagyobb sebességre kapcsolt mind a két csapat, oda-vissza zakatoltak a támadások, és amikor már úgy tűnt, az utolsó percben egy emberelőnyös góllal megint visszajöttek a horvátok, mi pedig a hajunkra kenhetjük a négy másodperccel a vége előtt kapott fórunkat, Szivósnak egy szemvillanás is elég volt, hogy bevágja a harmadik gólját, így 9-7-tel fordulhattunk a záró negyedre.

Amely úgy kezdődött, hogy a csapat legfiatalabb tagja, Bedő Krisztián meglógott a védőjéről, egy ütemet várt, aztán úgy húzta be a labdát a rövidbe, hogy öröm volt nézni.

Sukno gondoskodott róla, hogy azért maradjanak még izgalmak a végére, sőt, a horvátok újabb ötmétereshez jutottak, de az élete formájában lévő Nagy Viktor a második a büntetőt is megfogta, mint ahogy rögtön utána emberhátrányban is bemutatott egy bravúrt.

Nagy Viktor két ötméterest védett Forrás: AFP/Javier Soriano

A horvátok azonban csak nem adták fel, Setka lőtt egy szemtelen gólt, ami után kisebb összetűzésbe is keveredett a magyar kapussal. Aztán megkapták az újabb emberelőnyüket - kétszer annyinál tartottak, mint a magyarok, plusz a két ötméteres - ki is egyenlítettek belőle.

Ettől sem roppantunk össze, Varga Dénes egy szép passz után bepöttyintette a hálóba a 11. magyar gólt, és ezután már hiába kapott újabb előnyöket az olimpiai bajnok, egy góllal megnyertük az elődöntőt, 2007 után újra vb-döntőt vívhat a magyar válogatott.

Szombaton 22.15-kor az Olaszországot 10-8-ra legyőző Montenegróval meccselünk az aranyéremért. Ha így játszunk, jó esélyünk van rá, hogy tíz év elteltével ismét világbajnoki címet ünnepeljünk Barcelonában.

Forrás: AFP/Javier Soriano