Vágólapra másolva!
A spanyoloktól elszenvedett elődöntőbeli vereség után szépen összeszedte magát a magyar női vízilabda-válogatott, de Merész András szövetségi kapitány azt mondta, az olaszok elleni bronzmérkőzésen egy pillanatig nem kételkedett tanítványaiban. A csapat bevásárlással készült, és olyan hangulatban volt, hogy még a sérült Csabai Dóra is letépte volna az ellenfél fejét, ha medencébe száll.

„Az elődöntő estéjén volt egy megbeszélés a csapattal, majd másnap kicsit edzettünk. Az volt csupán a kérdés, hogy mikorra adjak szabadprogramot. Végül délelőtt edzettünk, és utána mindenki szabad belátása szerint dönthetett, hogy mit csinál” - mesélte Merész András a 10-9-re megnyert Eb-bronzmérkőzés után.

A kapitány szerint sokan úgy döntöttek, mennek szabadon a világba, de egy kis lelkifröccs segített. „Németh Zsolt másodedző és Tóth László leült a lányokkal, és elmondták saját világverseny-tapasztalataikat. Elmesélték, hogy szerintük milyen egy csapat. Mert egy csapat nem attól csapat, hogy annak nevezi magát, hanem hogy úgy is cselekszik. A lányok megértették a mondandót, és úgy döntöttek, közös plázázás lesz a program. Iszonyatosan röhögtünk ezen, mert egy férficsapat biztosan sörözni ment volna. Kicsit bevásároltak, és ez feldobta őket, ez a mai edzésen is látszott rajtuk. Amikor kissé idegesen, egymagamban üldögéltem, Takács Orsi odajött, és azt mondta: ’Nyugi, rendben vagyunk”. Onnantól kezdve nyugodt voltam.”

Merész András simogatja Csabai Dóra fejét Forrás: MTI/Kovács Tamás

A kapitány szerint a szurkolók szerepe felbecsülhetetlen volt a sikerben. „A közönség óriási segítség volt, minden blokkunkat megünnepelték, még azt is, ha az olaszok kapu mellé tüzeltek, ez biztosan nehezítette az ellenfél dolgát. Az ellenfelünk idén jobb, mint az elmúlt két évben bármikor, éppen ezért egy pillanatra sem gondoltam azt még 7-4-nél sem, hogy vége, ez megvan. Az volt a szerencsénk, hogy a hullámhegyeink nagyobbak voltak, mint a hullámvölgyek. Az elején pontatlanságaink voltak, kapkodtunk. Nem az bosszantott, hogy nem lőttünk gólt, hanem hogy bután vesztettük el a labdákat. Ráadásul meglepett bennünket az olaszok egy olyan zónavédekezése, amit eddig nem játszottak. Időt is kellett kérnem, ahol táblán elmutogattam a lányoknak azt, amit egyébként tudtak, csak nem ismertek fel.”

Merész kitért arra, hogy két játékosát nem vetette be a bronzmérkőzésen. „Bolonyai Flórát nem kellett becserélnem, hiszen Gangl Edina kiválóan védett. Szegény Csabai Dórának viszont edzésen ellőtték a könyökét, de annyira, hogy kinyújtani sem tudta. Persze összedrótoztuk annyira, hogy ha kell, bemegy és leveszi valakinek a fejét. Az ilyen egygólos meccseket is meg kell tudni nyerni, ennek a tudományát kell csiszolni, hiszen akkor lehetne megfordítani azokat a tendenciákat, amiket eddig nem sikerült.”

A kapitány úgy érzi, a csapatépítés befejeződött, néhány fiatal ugyan még beleszólhat a riói keretbe, de a mostani 18-19-as névsorból kerül ki minden bizonnyal az olimpiai együttes is. „Az biztos, hogy olyan játékos nem jön Rióba, aki egy világversenyen sem szerepelt még, azaz a jövő évi vébé az utolsó esély arra, hogy valaki feltűnjön, és a bizonyítson.”