Vágólapra másolva!
Hosszú távra szóló együttműködési megállapodást írtak alá a Balatoni Halászati Részvénytársaság, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Balatoni Vízügyi Kirendeltsége és a Balaton és Térsége Regionális Horgász Szövetség képviselői szerdán Balatonfüreden a Somogy, Veszprém és Zala megyei horgászegyesületek érdekeinek védelmére és egymás kölcsönös támogatására.

Gönczy János, a Balatoni Halászati Részvénytársaság vezérigazgatója szerint a megállapodás a horgászturizmus fejlődését szolgálja, ugyanakkor szorgalmazzák egy csak a balatoni halászatra vonatkozó horgászszövetség létrehozását.

Gönczy János a szervezett balatoni horgászati idegenforgalom érdekében sürgette a megfelelő halászati-horgászati infrastruktúra kialakítását.

Horgászfelhívás karóirtásra/sport/x-mag/20020808horgaszfelhivas.htmlKezdő horgász nagybevásárlás előtt20020423kezdo.htmlHogy a horgász ne legyen pácban20020404hogy.htmlA süllőről20020416asullorol.htmlA menyhalról20020306amenyhalrol.html

Gönczy János véleménye szerint üzleti alapokra kell helyezni a balatoni horgász idegenforgalmat, ez pedig szükségessé teszi a horgászklubok létesítését.

Mayer István a balatoni horgászok képviseletében elmondta: kívánatos lenne több horgászkikötőt létesíteni, ugyanis évek óta problémát jelent a horgászcsónakok elhelyezése. 1990-ben már hozzákezdtek a horgászkikötők építéséhez, eddig hatot alakítottak ki.

Mayer István véleménye szerint fel kell kutatni az új parti horgászhelyeket is, mind az északi, mind a déli parton.

A megállapodás értelmében a szerződő felek együttműködnek a haltelepítésben is.