Vágólapra másolva!
Borszéki Ferenc, a tavalyi, emlékezetesen tragikus körülmények között balsikerű millenniumi Mount Everest-expedicó tagjaként a tv2-nek dokumentumfilmet forgató operatőr könyvben is megörökítette élményeit: A halálzóna felé című kötetet kedden mutatták be a budapesti Libri Könyvpalotában.

A nem mindennapi alkotás a szerző szerint arról is szól, ami a filmből kimaradt. A premieren megjelentek a "majdnem-csúcshódítók", s dedikálták társuk művét.

Magyarok készülnek a Mount Everest meghódítására/sport/x-mag/20001207magyarok.htmlAlaptábor előtt az Everest-expedíció20010906alaptabor.htmlVersenyfutás a Mount Everesten20011018versenyfutas.htmlUtolsó rohamok a Mount Everesten20011019utolso.htmlGyőzött a Mount Everest20011019gyozott.html

Különleges és szomorú érdekessége a könyvnek, hogy illusztrációként annak a dr. Gárdos Sándornak a fotói kaptak benne helyet, aki orvosként vett részt a kísérletben, s a csúcstámadás előtt, amolyan előőrsként már 7700 méterig jutott, amikor a rossz idő miatt vissza kellett fordulnia, s útban lefelé érte a halál. A 38 esztendős hegymászó holttestét 6400 méter magasan találták meg.

A halálzóna felé című könyvben az a képe is szerepel, amelyet utolsó exponálással, a visszafordulás előtt készített.